Valamikor a tavasszal történt, hogy levelet kaptunk a Dining Guide-tól (akik miatt egyáltalán cukrászdát nyitottunk), amelyben felkértek arra, hogy vegyünk részt az általuk rendezett tortateszten valamelyik tortánkkal. Első körben igent mondtam, úgyhogy utána felhívtak a részletekkel. – Mégis, milyen tortát vigyek? – kérdeztem a DG munkatársát, és elmondtam abbéli aggályomat, hogy amint nehéz megmondani egy… Tovább »

Folytatom a római kalandokat, csak el ne feledjem, hogy majd írjak a Dining guide tortatesztjéről is, amelyen egész jól szerepeltünk. De maradjunk Rómánál, mert a város olyannyira nyomot hagyott bennem, hogy azóta is keresem azokat a filmeket, amelyek Rómában játszódnak, hogy újra lássam a helyszíneket, ahol sétáltunk. Bármikor, bármikor visszamennék, mert azért maradt még ott… Tovább »

Szóval, még a római út előtt történt, hogy a pultnál beszélgettünk az üzemvezetőnkkel, Helgával, meg az egyik pultos lánnyal, amikor bejött Fördős Zé a cukrászdába, illedelmesen köszönt, és egyenesen Helgának szegezte a kérdést, hogy: – Ne haragudj, te vagy a Móni? – A Móni én vagyok – mondtam erre, mire Zé bemutatkozott, és elmondta, hogy… Tovább »

Első római napunk estéje a légkondicionált apartmanban, pihentető alvással eltöltött pár óra után kezdődött, úgy körülbelül hat óra után. Ekkor indultunk útnak, hogy Friedmann Sanyi tanácsát követve eljussunk a Trastevere negyedbe, ahol majd jól megvacsorázunk. Csakhogy. A Tevere folyó partján sétálva arra jöttünk rá, hogy bizony egészen éhesek vagyunk már, és az a Trastevere negyed… Tovább »

Ott tartottam az előző rész végén, hogy megérkeztünk Rómába, és megkérdeztem az én világjáró ex-padtársamat, a Friedmann Sanyit, hogy mit nézzünk meg mindenképpen, illetve milyen tanácsai, tippjei vannak Rómára vonatkozóan. Sanyi egyébként kiváló táv-idegenvezetőnek bizonyult, nagyon hasznos dolgokat tudtunk meg tőle, remélem, minden hasznos információt sikerül is átadnom nektek. Nos, a gépünk landolt a Fiumicino… Tovább »

“Van kedvetek Rómába jönni?” – hangzott el a kérdés néhány héttel ezelőtt barátnőink részéről, és igen, határozottan volt. Valójában bárhova lett volna, ha azt kérdezik, kiruccanunk-e a szomszéd településre, arra is szívesen mondtam volna igent – amennyiben a családfő, azaz emberem rábólint. Mert hát gondolhatjátok, valakinek lennie kell a cukrászdában. (Ugye ismeritek a viccet? Haldoklik… Tovább »

Szinte el sem hiszem, hogy egy év eltelt azóta, hogy megnyitottuk a saját cukrászdánkat, amelynek az alakulását nyomon követhettétek itt a blogon. Sőt, tulajdonképpen az egész csodálatos történetet, hogy hogyan is lett napi három torta készítéséből heti 4-500 torta sütése, a Dunántúl 15 kávézójába szállítás, majd saját cukrászda. Az elmúlt egy évben beigazolódott, hogy jó… Tovább »

Semmiképpen sem úgy, hogy azzal a gondolattal ébred, hogy “hű, ma valahogy mangós sajtkrém-golyóra vágyom!” Nem. Sokkal inkább valamiféle kényszermegoldás okán. Mint általában a golyók, flancosabb elnevezéssel cake pop-ok, a mi mangós-sajtkrémesünk is egyfajta mentőmunkálat terméke. Mert az egész úgy kezdődött, hogy megvettem Ötvös Zsuzsi könyvét, a Kreatív desszertiskolát. Mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit komolyabban… Tovább »

Manci a kutyánk, egy lassan 10 hónapos csoki labrador. Végtelenül jámbor, a cukrászdánk emblematikus állata, aki nagyjából három hete ébredt rá arra, hogy tud úszni. Ez elég vicces, lévén, hogy a labrador tulajdonképpen vízi kutya, úszóhártyával a tappancsán, dupla szigeteléssel a bundájában, aminek köszönhetően a jeges vízbe is simán belemegy. Tavasszal – teljesen szabálytalanul –… Tovább »

Nem is meséltem itt a blogon, de január óta a Balatoni Kör tagja vagyok. Megtisztelő ez számomra, ugyanis olyan borászokkal, éttermesekkel, cukrászokkal kerültem egy társaságba, akikkel néhány dologban mindenképpen hasonlítunk: elkötelezettek vagyunk azzal kapcsolatban, hogy a Balaton egész éves turisztikai célpont legyen itthon, illetve minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a saját üzletünkben a vendégeink számára… Tovább »