Meggyőződésem, hogy az életünk egyik legfontosabb alappillére a hála. Ha az ember nem tud hálás lenni, a szíve megkeményedik, érzéketlenné válik. Tudni kell köszönömöt mondani, és ezt néha olyankor is meg kell tenni, amikor nehéz.
Na de most nem ilyen helyzet volt nálunk – noha volt már ilyen is, de mindegy, ebbe most nem bonyolódom bele.
Tehát.
Az elmúlt hónapok a cukrászdanyitásról szóltak, biztosan sokan unjátok is már, de ez hálózta be az életünket, sokszor ezzel keltünk, feküdtünk, úgy tűnt, hogy nem jön össze, aztán csúszott a dolog – emlékeztek, mindig mondtam, hogy két hét -, és hát végül megtörtént: kinyitottunk. Igaz, szinte titokban, és nagyon nem akartuk, hogy bárki is bejöjjön, mert bár sütink volt, de hiányzott egy csomó minden, például nem volt jó a kávégép, kotyogósból főztem a kávét annak, aki bevállalta – és nemcsak, hogy bevállalták, de még örültek is neki! Nem érkeztek meg a lámpabúrák, vezetékek lógtak a plafonból – de a legtöbben ezt észre sem vették.
A megnyitó napját a második hét végére tűztük ki, gondoltuk, addigra már nagyjából rendben lesz minden, és hát igen, úgy nagyjából rendben is volt. Egy üzletnyitás körül rengeteg teendő akad, nem is tudom, hogyan tudják sokan összehozni tökéletesre a megnyitó napjára – talán úgy, hogy van rá elég pénz és idő, nos, esetünkben idő még csak-csak, de pénz, hát, az volt a legkevesebb.
Nem akartunk hitelt felvenni. Azt tanultuk meg ugyanis nagyon fájdalmas, és drága áron, hogy addig nyújtózkodjunk csak, ameddig a takarónk ér. Így aztán a bevételünkből forgattunk vissza a leendő cukrászdánkba, és ha csak ennyi történt volna, még talán most sem nyitottunk volna meg. Ám mellénk álltak olyan emberek, akik valamiért fontosnak érezték a mi ügyünket, és ki így, ki úgy támogatott bennünket célunk elérésében.
Szerettük volna valahogy megköszönni mindenkinek a segítséget, ezért rendeztük meg ezt a megnyitó ünnepséget, ahol részt vettek barátok, munkatársak, és sokan azok közül, akik valamit hozzátettek ahhoz, hogy a MóniSüti cukrászda megnyithatott Gyenesdiáson, a Madách utca 46 szám alatt.
Következzenek a képek, amelyekért köszönet dr. Bánhegyi Gabriellának, aki velünk ellentétben még fényképezőgépet is hozott magával…:-)
Flóra is eljött.
A szalag átvágása előtt egy fotó az üres belső térről: végül az Ikea Norrakker nevű asztalánál döntöttük, a székeket pedig a butopea.com-ról rendeltük.
Az első, aki vág: Mayerhoffer László, akitől úgy öt évvel ezelőtt elhangzott az a mondat, hogy “te, nem akarsz nekem süteményt sütni?” Hát ki gondolta volna, hogy ez lesz belőle??
A másodig vágó Gábor, Bence fiam osztálytársa, az egyik munkatársam öccse – ő csak úgy, mert már fél éve jelentkezett erre a feladatra.
Ez pedig egy másik díj, amelyre Peti, aki adta, azt mondta, hogy ez a Best of Süti-cím, az áll ugyanis rajta, hogy BOS. Kicsit hosszabb faggatásra elárulta, hogy kutyakiállításokon ez a szalag jár a legjobb ellenivarú kutyának (tehát, ha a kutyakiállítás-győztes eb mondjuk szuka, akkor megválasztják hozzá a legszebb kant, és övé ez a kitüntetés).
Jobb oldalon életem párja, aki a szereplést nem igazán kedveli, ám a feladatokból annál inkább kiveszi a részét. 🙂
Köszönjük mindenkinek a sok-sok segítséget, támogatást, drukkolást!
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
