Cukrászdát nyitunk

Nem telik el nap, hogy legalább egy ember meg ne kérdezné:

– Mikor nyit a cukrászda?

Igen.

Nyitunk, de hogy mikor, az nem mindenben rajtunk áll.

Ha még emlékeztek rá, az egész azzal kezdődött, hogy februárban megjelent a Dining Guide TOP100 étteremkalauza, amelyben a TOP10 vidéki cukrászda listájában megjelent az, hogy Mónisüti Gyenesdiás. Ezek mi vagyunk, dacára annak, hogy ilyen néven cukrászda nem létezik, csupán cukrászüzemet működtetünk Gyenesdiáson, és kávézóknak szállítunk süteményeket, de saját üzletünk eddig nem volt – noha a helyünk megvolt hozzá.

Hogy ezt elmeséljem, még távolabbról kell indulnom a történetben. Úgy négy évvel ezelőtt üzemnek való helyet kerestünk, és akkor ajánlotta egy ismerősünk a figyelmünkbe azt a gyenesdiási ingatlant, amelyben régebben kávézó volt, mögötte konyha működött, illetve kiadó apartmanokat is magába foglalt a ház. A tulajdonosok – német házaspár – kiadták volna ugyan nekünk a konyhát, de akik az apartmanokat bérelték tőlük kiadásra, azt mondták, kell nekik a konyha – nyilván nem szerették volna, ha mi ott zörgünk az üzemben a vendégek fülébe. Érthető.

Aztán tavaly februárban megkerestek bennünket a ház tulajdonosai, hogy nem akarjuk-e megvenni az ingatlant? Mondtuk, hogy ha még akarnánk, se tudnánk, hiszen nincs rá pénzük. Erre azt mondták, sebaj, nem kell most kifizetnünk, mondjuk meg, hány év alatt törlesztjük le a vételárat, nekik az pont jó.

Hát így kerültünk birtokába egy olyan épület-komplexumnak, amely pontosan megfelel az igényeinknek: az apartmanokból lakást alakítottunk ki a saját részünkre, a konyhába költözött az üzem, a kávézó rész – nos, az lett az üzemi étkezde. Ahányszor szóba került, hogy ki kéne nyitnunk benne valami helyet, én mindig azt mondtam: pont eleget dolgozunk így is. Sőt, még többet.

Aztán jött ez a TOP10 vidéki cukrászda-dolog, és még többen kezdték keresni a helyet, mint eddig.

– Ki kell nyitnunk – állapítottuk meg emberemmel egyetértésben, és elindult a munka. Mivel nem állnak hegyekben a milliók a polcon, ezért kicsit lassan, kicsit döcögősen, de haladunk. Rengeteg segítséget kaptunk eddig is, olyan kedvezményekkel, ajándék eszközökkel, munkával lepnek meg bennünket ismerősök, barátok, hogy csak nézünk, és meghatottan köszönjük-öt rebegünk, na meg csodálkozunk.

Mert nagyon megható dolog az, amikor az ember azzal találja magát szemben, hogy az ő ügye másoknak is fontos. Hogy nemcsak közeli ismerősei, de soha nem látott emberek, mondhatni, süteményeinek rajongói is ott segítenek, ahol tudnak.

Ami eddig történt:

A nagykanizsai Dr. Padlónak köszönhetően a rendkívül ronda, és rosszul kezelhető sárga kőpadló helyett lett egy modern és tetszetős vinyl padlónk, ami vízálló, nagy kopásállóságú, és pont úgy néz ki, mintha laminált lapot raktunk volna le.
A ház a ’80-as évek klasszikus sárga-barnájából fehér-antracit szürke lett.
A tizenöt éves ponyvát kicserélte az Ajka-bakonygyepesi Sárai Ponyva.
Elkezdődött a növényesítés, de még nem fejeződött be; három oszlopos gyertyánt ültettünk, plusz megvásároltunk harminc babérmeggyet, amelyek hétfőn kerülnek a helyükre. Ezeken kívül a kedves olvasóktól kaptam rengeteg növényt: fűszer- és virágos növényeket, továbbá fügefát is, ezek – utóbbi kivételével – kaspókba, virágládákba kerülnek, és a teraszt díszítik majd.
Megvannak a teraszra a székek, az asztalok még nincsenek.
Megvan ugyan a sütis vitrinünk is, tudom, hogy nem ez az igazi, és majd egy nagyobb kell, de indulásnak jó lesz.
Egy kedves ismerősünk, Alrutz Balázs elkészítette a hely látványtervét, a logónkat, utóbbit megmutatom, aztán tessék, ide lőjetek 🙂
Az asztalos srác hamarosan jön.