Nem telik el nap, hogy legalább egy ember meg ne kérdezné:
– Mikor nyit a cukrászda?
Igen.
Nyitunk, de hogy mikor, az nem mindenben rajtunk áll.
Ha még emlékeztek rá, az egész azzal kezdődött, hogy februárban megjelent a Dining Guide TOP100 étteremkalauza, amelyben a TOP10 vidéki cukrászda listájában megjelent az, hogy Mónisüti Gyenesdiás.
Hogy ezt elmeséljem, még távolabbról kell indulnom a történetben. Úgy négy évvel ezelőtt üzemnek való helyet kerestünk, és akkor ajánlotta egy ismerősünk a figyelmünkbe azt a gyenesdiási ingatlant, amelyben régebben kávézó volt, mögötte konyha működött, illetve kiadó apartmanokat is magába foglalt a ház. A tulajdonosok – német házaspár – kiadták volna ugyan nekünk a konyhát, de akik az apartmanokat bérelték tőlük kiadásra, azt mondták, kell nekik a konyha – nyilván nem szerették volna, ha mi ott zörgünk az üzemben a vendégek fülébe. Érthető.
Aztán tavaly februárban megkerestek bennünket a ház tulajdonosai, hogy nem akarjuk-e megvenni az ingatlant? Mondtuk, hogy ha még akarnánk, se tudnánk, hiszen nincs rá pénzük. Erre azt mondták, sebaj, nem kell most kifizetnünk, mondjuk meg, hány év alatt törlesztjük le a vételárat, nekik az pont jó.
Hát így kerültünk birtokába egy olyan épület-komplexumnak, amely pontosan megfelel az igényeinknek: az apartmanokból lakást alakítottunk ki a saját részünkre, a konyhába költözött az üzem, a kávézó rész – nos, az lett az üzemi étkezde. Ahányszor szóba került, hogy ki kéne nyitnunk benne valami helyet, én mindig azt mondtam: pont eleget dolgozunk így is. Sőt, még többet.
Aztán jött ez a TOP10 vidéki cukrászda-dolog, és még többen kezdték keresni a helyet, mint eddig.
– Ki kell nyitnunk – állapítottuk meg emberemmel egyetértésben, és elindult a munka. Mivel nem állnak hegyekben a milliók a polcon, ezért kicsit lassan, kicsit döcögősen, de haladunk. Rengeteg segítséget kaptunk eddig is, olyan kedvezményekkel, ajándék eszközökkel, munkával lepnek meg bennünket ismerősök, barátok, hogy csak nézünk, és meghatottan köszönjük-öt rebegünk, na meg csodálkozunk.
Mert nagyon megható dolog az, amikor az ember azzal találja magát szemben, hogy az ő ügye másoknak is fontos. Hogy nemcsak közeli ismerősei, de soha nem látott emberek, mondhatni, süteményeinek rajongói is ott segítenek, ahol tudnak.
Ami eddig történt:
És mindeközben dolgozunk, és szállítunk a kávézóknak…
Szóval, mit mondjak? Nem unatkozunk. És hogy mikor nyitunk?
Két hét.*
*Ld. Tom Hanks Pénznyelő c. filmjét:-)
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
