Mai Móni

Segítsüti – sütiátadás

Nemrég zárult a Segítsüti, és ezúttal nemcsak a nyertes, hanem a licitben második és harmadik helyen végzettek is kérték Rosa Parksot; így az én kis büszkeségem, ez a csokis-habcsókos-habos finomság több, mint 100 ezer forintot (egészen pontosan 108500-at) hozott a Rett Szindróma Alapítvány számlájára.

rosa parks2

Tegnap a nyerteseimnek, illetve azok képviselőjének, Adriennek adtam át a tortát Budapesten: egy 17 fős kollektíva licitált sikeresen a sütimre. Kezdetek óta részt vesznek a Segítsüti akcióiban, egyre bővül a jótékony kollektíva – mit is lehet erre mondani? Csak így tovább!

adrienn

Óriás vagyok, ebbe már beletörődtem.

Mivel a bevétel növelésének érdekében nyitva áll a lehetőség vigaszágon is hozzájutni a sütikhez, a szervezők mindig megkérdezik a második, harmadik helyen végzetteket, szeretnék-e megkapni licitjük értékéért a vágyott édességet. Ágnes kérte – vele szintén Budapesten találkoztam.

 ágnes

Ágnes és Rosa.

 Régi játékos ő is, amint elmesélte, a technika örödöge viccelte meg az árverés végén, ugyanis számítógépe bemondta az unalmast, és nem volt hajlandó elindulni. Később tudta csak meg, hogy harmadikként végzett – de örömmel élt a lehetőséggel, hogy így is megvásárolja a tortát.

Még egy felvonás következik valamikor a közeljövőben, a másik vigaszágassal.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!