A magyar sütőasszonyok

Miközben naponta cukrászkodom, az újságíróskodást sem hagytam abba, változatlanul egyik szerzője vagyok a Vas, Zala és Veszprém megyében működő Zalaco pékség boltjai számára készülő kis magazinnak, ami egyre nagyobb népszerűségnek örvend a vásárlók körében – az eladók elmondása szerint. Nem is csodálkozom rajta, egyébként, visszanézegetve a korábbi számokat (úgy már objektívebben tudja szemlélni az ember), jó kis újságokat rakunk össze, bizony. Az én egyik állandó feladatom például az, hogy a múltból érdekességeket hajtsak fel – erre pedig itt van a csodálatos Helikon Kastélymúzeum könyvtára, hatalmas gyűjteménnyel, ahol a könyvtárosok elmondása szerint, és az én őszinte megdöbbenésemre egyre kevesebb a kutató. Azt hiszem, én vagyok az egyik legszorgalmasabb. Kedvenc kutatási területem ugyebár a gasztronómia, de nem is annyira a szakácskönyveket nézegetem, mint a XVIII., XIX. századbeli folyóiratokat, így a Herczeg Ferenc által szerkesztett Új Időket, illetve időnként találok egy-egy gyöngyszemet. Néhány lapszámra való lelőhelyemül szolgált például  Zsemley Oszkár: A magyar sütő- , cukrász- és mézeskalácsos ipar története című, 1940-ben megjelent könyve. A szerző az érintett iparok fontos hírei közé beékelt egy-egy érdekes írást, így péládul az alábbi szösszenetet, amelyben a magyar pékfeleségek érdemeit méltatta.

„A sütőiparosok társadalmában szállóige, hogy ’minden sütőmesternek két feje van.’ És ez igaz is. Az egyik az övé, a másik a feleségéé. Nőtlen sütőmester el sem képzelhető, mert akkor – üzleti szempontra gondolva – csak félember lenne, igen hamar teljesen kimerülne, s közben – amint mondani szokás – kilopnák a szeme világát is. A sütőmesterek felesége osztályos munkatársa férjének, annyira kiegészítik egymást, hogy egymás nélkül megélni sem tudnának. A férj a műhelyben dolgozik, az asszony nyitja az üzletet. Számba veszi a kész süteményt, kenyeret, szétosztja a kihordók között, kiszolgálja a vevőket, ellátja a kényes törzsvevőket, kiknek házhoz kell szállítani minden csekélységet. Közben könyvel. Elkönyveli, hogy melyik gajsitz mennyit vitt ki az üzletből. De a háztartással is kell törődnie. A gyermekét iskolába készíteni. Az inas már várja a reggelit, mert éhes. Közben egyre szól a boltajtó csengője, vevő jön, akit ki kell szolgálni. Közben szállingóznak vissza a kihordók. Ezekkel el kell számolni. És ez bizony a legtöbb helyen az asszony dolga, mert a férfit leköti a műhely, kisül a reggeli kenyér. Ez az elszámolás pedig nem mindig egyszerű. Van vevő, aki napjában fizet, van, aki csak ritkábban. És a kihordó körmére is jól rá kell nézni, nehogy vargaútra guruljon néhány zsemlye.

Van azután más eset is. Az egyik kifutó késik, nagyon késik. Valami történt. A vevő, a szatócs toporzékol, hogy már kilenc óra s még nem kapta meg a zsemlyét. Tizenegy óra tájban megoldódik a rejtély. Rendőr állít be az üzletbe, hogy menjen el valaki a kapitányságra igazolni a kifutót, aki szabálytalanul kerékpározott s ezért elő kellett állítani – a süteménnyel együtt. Ki mehet ilyenkor gyorsan? Persze, hogy a sütőasszony, mert a férj a műhelyben munkaruhában van.

De más hivatalba is leginkább az asszony megy, mert a mester vagy dolgozik, vagy pedig a munkától kimerülve, pihen.

Ilyen egy magyar sütőasszony élete, ilyen a magyar sütőmester második feje.”