Csak ülök…és inhalálok/ inhalálok, inhalálok – énekeltem Zsófinak, aki nem ismerte ezt a dalt. Magát az inhalálást sem sokszor gyakoroltattuk vele, de nonszensznek éreztem, hogy a köhögésre egyből antibiotikumot adjunk, ezért felülbíráltam az orvos rendelkezését, és a gyógyszer helyett kamillás gőzölést iktattunk be naponta háromszor. Ezen kívül mindig sikerrel alkalmazzuk a Virágtól tanult mézes kakukkfűszirupot, de ugyanígy jó a lándzsás útifűszirup is (csak drágább).
Most is sikerrel járt a kezelés, mint már oly sokszor – és ilyenkor mindig azon a kérdésen rágódom, miért ír az orvos olyan könnyen, egyből antibiotikumot? Biztonsági okokból? Egyébként vannak esetek, amikor csak azért megyünk orvoshoz, mert az állam nem tart elég éretteknek és megbízhatóaknak bennünket, szülőket ahhoz, hogy igazolhassuk a hiányzásokat. De azt tapasztalom, hogy a természetes gyógymódok általában kiválóan beválnak, csak meg kell hagyni az időt a szervezetnek, hogy el tudjon bánni a betegséggel. Most persze nem magas lázzal járó, komoly betegségekre gondolok, hanem az olyanokra, amelyek ebben az időjárásban tömegével fordulnak elő. Azt nem értem – de tudom, vannak orvos olvasóim, hátha valaki megválaszolja – hogy ha az antibiotikum vírusos fertőzés esetén nem is hat, miért írják fel mégis különösebb alapos vizsgálat nélkül? Meg lehet állapítani egy torokbanézéstől, légzéshallgatásból, hogy milyen eredetű a betegség? És ha piros a torok, köhög a gyerek, de a legmagasabb láz 38 fokos volt, tényleg kell az a gyógyszer?
Ha már Zsófiról írtam, Bence is kérte, hogy említsem meg: kisebb műtéten esett át. Nemrég mutatta, hogy elsebesedett egy anyajegye a csípője magasságában, pont ott, ahol a nadrágok dereka van. A bőrgyógyász azonnal a sebészetre küldte, tegnap eltávolították az anyajegyet, a gyermek köszöni szépen, jól van. Szerinte nagyon vagány, hogy van egy ilyen sebe… Úgyhogy, most mi vagyunk a vagány család: nekem törött a könyököm, Bencének varrott sebe van, Zsófi meg inhalál.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)