Dödölle lépésről lépésre

Szerepelt már a blogon ez a jellegzetes vasi, zalai parasztétel, először kissé elhibázva itt, másodszor már jobban, bár nem tökéletesen itt. Családom egyik fele egyenesen rajong a hagyományos magyar konyháért, és épp ezért mélyeket sóhajtozva veszi tudomásul, ha én e tudás birtokában mégis mondjuk vöröslencsét, kuszkuszt, bulgurt, ilyesmit készítek; időnként, mintegy hangulatjavító intézkedésként aztán (látszólag) hanyagul odavetem a szokásos kérdésre (mi lesz az ebéd?), hogy mondjuk tepsis krumpli, vagy tócsi, még ritkábban: dödölle. Ez utóbbinak egész komoly nimbusza van, nem egyszer szegezték nekem ismerőseim szinte döbbenten a kérdést, hogy TE TUDSZ DÖDÖLLÉT készíteni? Hát persze, mondtam erre mindig álszerényen. Nem nagy ügy.

Viszont ritkán állok neki. Pedig vannak ennél sokkal időigényesebb ételek, a dödölle projekt az első szem krumpli kézbe vételétől kezdve az utolsó galuskák megpirításáig másfél óra alatt letudható, amelynek csak a vége intenzív munka. Mégis. És gyanítom, nem egyedül én vagyok így vele – ezért is gondoltam azt, hogy fényképes útmutatóval – remélhetőleg – megkönnyítem azok számára az elkészítését, akik eddig még soha, vagy csak nagyon ritkán veselkedtek neki a gyártásának.

Hozzávalók (6 személyre):
2 kg krumpli
50 dkg rétesliszt
8 közepes vöröshagyma
só
zsír/olaj a sütéshez
tejföl a tálaláshoz

Először is a krumplit meghámozom, adott esetben meghámoztatom egy önfeláldozó családtaggal (ha dödöllét szeretnél…), kis kockákra vágom, és annyi vízben, amennyi éppen ellepi, megfőzöm. Két teáskanál sót is szórok a vízbe.

A megfőtt krumplit krumplinyomóval áttöröm, minél alaposabban.

Az áttört krumpli alatt teljesen takarékra veszem a lángot, és annyi réteslisztet adok hozzá, amennyitől rettentő nehéz lesz keverni; komoly izommunka, ismét lehet segítséget hívni, fogjátok a lábost, ti akartátok, hogy legyen dödölle…! A gázt csak akkor zárom el, amikor teljesen elkevertem a lisztet a krumpliban.

A masszát – amely jól formázható – jó nagy vágódeszkára teszem ujjnyi vastag rétegben (amennyi ráfér), hogy hamarabb hűljön.

Közben a megtisztított hagymákat félbe, majd vékony szeletekre vágom, és kevés zsíron, ha nincs, olajon megpirítom.

A langyos masszából kis darabokat szedek, a két tenyerem között egy mozdulattal galuskává formázom.

Egy teflon serpenyőben, szintén kevés zsíron/olajon megpirítom. Azért kell a teflon, mert különben leég a lisztes krumpli a serpenyő aljára, és nem tudnak megpirulni a dödöllék.

A szép piros galuskákat beleforgatom a pirított hagymába.

Ha egyszer fel kellene sorolnom azt a 10-20-100 ételt, amit szerintem egy embernek mindenképp meg kell kóstolnia életében, a dödölle benne lenne mindegyik válogatásban, az biztos.