Bálint fiam (12) tegnapelőtt, amikor én a felsőoktatási felvételi jelentkezési lap kitöltésével bajlódtam, a mellettem heverő bizonyítványaimat nézegette.
– Nahát, nem is tudtam, hogy teológus vagy… – mondta. – Mi az a teológus?
– A teológia az Istennel foglalkozó tudomány. A teológus meg az, aki ezt tanulta.
– És mi a geológus?
– Ő a földdel foglalkozik.
– Megmondjam röviden, mi a különbség a teológus és a geológus között? – kérdezte huncutul csillogó szemmel.
– Na?
– Ég és föld…
Egy másik történet, szintén Bálinttal: néhány éve ismerkedtem meg közelről az epilátorral. Az unokahúgomé volt a műszer, kölcsönkértem kipróbálásra, hogy eldönthessem: kell-e nekem ilyen. Ugyanis semmilyen fájdalmas szőrtelenítésre nem vagyok képes, egyszeri gyantáztatás után figyelmeztettem a kozmetikusomat, ha még valaha kísértésbe esnék, emlékeztessen rá, hogy megfogadtam: soha többé. Nem hiszem el a mosolygós arcú epilálást, sem a könnyed gyantázást, én a borotva mellett teszem le a voksomat, még ha borostás is lesz a lábam pár nap múlva.
Szóval, e barátkozás során Bálintot is rendkívül érdekelte a szőr-kihúzigáló gépezet, de a nevét nem bírta megjegyezni sehogy sem. Kérdezgette: mi is ez anya, ventilátor? terminátor?
Aztán egyszer csak diadalittas kifejezés ült ki az arcára:
– Tudom már mi ez. Szőrbőröző.
Nos, ez a jópofa gyerek mostanában próbára tesz engem nap mint nap; mindig megfogadom, hogy türelmes leszek vele, de egy pillanat alatt kihozza belőlem az oroszlánt, még mielőtt az eszemmel kontrollt gyakorolhatnék az érzelmeim felett. Egyik percben nagyképű, nagyszájú, aztán sértődött, pityergő, máskor jópofa, aranyos. Nagynak képzeli magát, közben időnként egy óvodás gyerek színvonalára esik vissza.
Leggyakrabban miatta van lelkiismeret-furdalásom, mert nem akarok vele úgy viselkedni, ahogy sokszor sikerül. Talán egyszer megtanulom, hogy ne robbanjak azonnal. Addig kárpótlásul sütök.
A tészta:
3 dl langyos tej
2,5 dkg élesztő
1 ek cukor
– ezeket a kenyérsütő üstjébe tettem, és megvártam, amíg az élesztő felfut. Utána hozzáadtam
1 egész tojást
1 tojássárgáját
5 dkg olvasztott vajat
2 ek cukrot
30 dkg réteslisztet
30 dkg sima lisztet
– és elindítottam a gépet azon a programon, ahol azonnal keverni kezd. 15 percig hagytam dolgozni, mivel egy kicsit lágynak találtam a tésztát az elején, egy kevés lisztet adagoltam még hozzá. A lényeg az, hogy ruganyos, szépen gömbölyödő tésztát kapjunk. Lekapcsoltam a gépet, és kelni hagytam a tésztát.
A töltelék hozzávalói:
25 dkg túró
1 tojássárgája
3 ek tejföl
1 ek búzadara
cukor ízlés szerint
reszelt citromhéj
a két maradék fehérje habbá verve
– ezeket ilyen sorrendben összekevertem.
Fél üveg barackkompótot is előkészítettem, mert a töltéskor még az is kellett.
A megkelt tésztát két cipóra osztottam, mindkét cipót kicsit átgyúrtam, majd újabb tíz percig kelni hagytam. Ezután jött a kísérletezés. Túrós batyut nem akartam készíteni, így lett először a fonott-forma. Az egyik cipót jó vékonyra nyújtottam, és téglalapokra vágtam; a téglalapok vízszintes oldala a hosszabb. Képzeletben függőlegesen három részre osztottam, és a két szélső harmadot a középső harmad két széléig egyforma csíkokra vágtam; tudom hogy ez így nem érthető, ezért a módszert meg lehet nézni itt. A közepére tettem a töltelékből, a töltelékre pedig két fél barackot helyeztem, majd a tésztacsíkokat, mintha fonnék, szépen rézsútosan lefele haladva egymásra hajtogattam.
A másik cipóhoz a tavaly zsákmányolt tésztakészítő szet (dumpling maker set) legnagyobb darabját használtam. Három méret található a dobozban, a legkisebbet például az empanadas készítésénél alkalmaztam.
A forma alját a kinyújtott tésztára nyomva pontosan akkora kört vághatunk, amekkora kell. A kapott tésztakört a formára helyeztem, a közepére tettem a túrós tölteléket és a két fél barackot, majd jól összenyomtam a forma két felét, így félkör alakú “párnákat” kaptam kissé fodros széllel.
A töltött tésztákat tepsire raktam – 13 darab lett összesen -, lekentem felvert tojással, majd 50 fokos sütőben tíz percig kelni hagytam. Ezután a hőfokot 210 fokra állítottam, és további 13 perc alatt készre sütöttem a kétféle formájú túrósokat.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Egyem a szívét, neki sem lehet könnyű kamaszodni 🙂 De a környezetnek sem, az tény.Keresztfiam úgy hívta az epilátort, hogy bizitttt – utánozva a gép hangját, ő így hallotta :-DDUgye megenyhült a sütik láttán? 🙂
Hát, hogy is mondjam, a reagálásaival is baj van. Ugyanis vagy kitörő örömmel ugrik a nyakamba, vagy ez zajlik le:- Nézd, sütöttem ilyen finomat.- Mnyja… Jó…És odébbáll.Ez utóbbi történt most.
Nagyon szép a tésztád! :)) Ismreős érzés, az én fiam is 12 éves! :)))
Azt mindig jó tapasztalni, hogy más is küzd hasonló problémákkal:))
Istenem, milyen szép is volt amikor az enyém 12 volt!Sosem gondoltam, hogy egy év ennyit számít. Majd jövőre ez jusson eszetekbe:))
Nekem is van egy történetem: Fiam még óvodás volt, amikor magammal vittem egyszer a kozmetikushoz. Fekete meleg gyantával kente be a lábamat, fiam ezt érdeklődve figyelte. Megkérdezte, hogy, ha ő is nagy lesz kell-e ilyet csinálnia. A kozmetikus azt válaszolta, hogy neki nem kell. Abban az időben férfiaknál ez nem volt divat. Otthon kozmetikát játszott, fekete festékkel kente be a maci lábát és le akarta húzni a szőrt.
Jaj… És neked legalább a fiad 12 éves… Mert én ismerek egy olyan mondást, hogy a Jóisten ad nekünk 12 évet, hogy annyira megszerethessük a lányunkat, hogy kibírjuk az utána következő éveket… És nálam az első ilyen versenyzőnek már két éve sincs. és már most többször “robbanok”, mint kéne… Bár,a sütiben még hinnék… 🙂 Egyébként gyönyörű!Üdv,B.-F. Szilvi
Cserke, azért ez nem valami bíztató…
Szilvi, nálunk sem most kezdődtek ezek a gondok!:)
Ennivaló a tésztád! Kíváncsi lennék mi lenne az eredmény ha a te fiad 15 percre össze lenne zárva az én fiammal… Az enyém csak 8 lesz Júniusban, de a leírás megegyezik!
Rövid időn belül bandát alapítanának, és együtt eszelnének ki jobbnál jobb ötleteket…:))
Csábítóak!!Megnyugtatlak- ha csak ennyi, ez a kamaszkor nagyon light-os:)) Szóval nyugodt lehetsz, ez semmiség…
Igen, ezzel már Cserke is vigasztalt… Tulajdonképpen örülnöm kellene…:)
shepinKedves Maimoni.Azért merek ebbe a témába bekapcsolodni,mivel ezt az utat egyszer kijártam és a sors (hála istennek) úgy hozta,hogy másodszor is járom,a lány unokám most lesz 12 éves,a fiú 8.Sokféle tanácsot lehetne adni,de az mindig csak általános,a konkrét eseteket mindig egyedi megoldásokkal lehet orvosolni,de amit 50 év alatt tapasztaltam,hogy a gyemek (még ha 43 és 37 éves is )nelássa rajtad,hogy ideges vagy(tudom,ez az egyik legnehezebb feladat),de biztos tapasztaltad már az életben,hogy ha a legnagyobb konfliktusban megtudod “játszani” a nyugodtat,a másik fél (gyermek is)nemtud mit kezdeni a helyzettel, mivel nem ezt a reagálást várták.Mindentől függetlenül a kamaszkor kezelése rendkivül türelmet kiván,mivel a kivülről hozott “vad hajtások”megszüntetése nem könnyü feladat.Nekem az könnyitette meg a dolgomat,hogy mindegyiket lekötöttem( a fiam 10 évig versenytáncos,lányom 8 évig műkorcsolyázó,lány unokám hangszeren tanul,fiú unokám 2 éve karatére jár).Ezzel azt akarom kihangsúlyozni,hogy a valamihez való kötödés, nagyon sok gondot le vet a vállamról,úgyan is a veseny szellem egészséges rivalizálásra késztette őket,amit az életben hasznosíthat.Ezzel azt akartam kihangsúlyozni,hogy észrevétlenül kell már a kezüket fogni,mert abban a pillanatban,ahogy érzik a felügyeletet,ösztönszerüen ellenállást tanúsítanak.Na de erröl rengeteget lehetne beszélni,ezt is csak azért irtam,hogy a tapasztalatomat hátha tudod hasznosítani.
Hasznos tanács, köszönöm. Azt hiszem, már éppen kapiskálom… Bálint egyébként focizik, teniszezik és kosarazik, valamint lő. Így minden napra jut legalább egy, de nem ritkán 2 edzés, és ez sokat segít tengernyi energiája lekötésében. Ráadásul ügyes is, és ami nagyon fontos: lelkes. Ami a türelmet illeti, maximálisan igazad van, de tényleg ezt tartom a legnehezebbnek – a szülőnek újra és újra uralkodnia kell a saját természetén, reflexióin, ami viszont nem is rossz dolog. Csak sikerüljön…
“Nos, ez a jópofa gyerek mostanában próbára tesz engem nap mint nap; mindig megfogadom, hogy türelmes leszek vele, de egy pillanat alatt kihozza belőlem az oroszlánt, még mielőtt az eszemmel kontrollt gyakorolhatnék az érzelmeim felett. Egyik percben nagyképű, nagyszájú, aztán sértődött, pityergő, máskor jópofa, aranyos. Nagynak képzeli magát, közben időnként egy óvodás gyerek színvonalára esik vissza.Leggyakrabban miatta van lelkiismeret-furdalásom, mert nem akarok vele úgy viselkedni, ahogy sokszor sikerül. Talán egyszer megtanulom, hogy ne robbanjak azonnal.”Ugyanezt mondhatnám! Enyém is fiú, enyém is 12. Neked is ő a második?
Igen, második. Az első egy 13 éves lány, vele feleeennyi összeütközésünk sincs…:)
Nekem 14 éves fiú. És vele is vannak dolgok, de nagyon más jellegűek, nem viselnek meg annyira.
Érdekes, a másodikak érzékenyebbek?
A második gyerek problémája minket is végig kisért,ill.kisér.Mi azt tapasztaltuk,hogy a kisebbik nehezen,vagy egyáltalán nem akarja elfogadni a “másodhegedűs” szerepét.Ezt nem úgy mutatja ki,hogy hangoztatja,ha nem a viselkedési formában próbálja érvényesíteni,(miért,neki lehet,vagy a nagyobbik dolgai után való érdeklődés).Másik tényező,hogy a legtöbb fiú gyerekben már kis korában is jelentkezik a vezér egyéniségi hajlam,(ki az erősebb,ezt lehet tapasztalni az egymásközti rivalizáláson).Azt is tapasztaltam(ezt még én is kamaszkoromban át éltem),hogy attól függetlenül,hogy édesanyémat nagyon szerettem,de mintha rajta keresztül akartam volna tesztelni(nem tudatosan) ösztönszerűen az érettségemet,ami nagyon sok esetben konfliktushoz vezetett.A kamasz fiúk már keresik a “gyenge”láncszemet,ami legtöbbször az anyákat érinti.Ezért lehet tapasztalni,hogy nagyon sok esetben a nagymama is “áldozatul”esik,aki nem érti,hogy a legnagyobb szeretet elenére,miért kap olyan válaszokat,amit nem érdemel meg.Ezeken a folyamatokon én is átmentem(mármint kamasz),de megnyugtatólag tudom mondani,hogy ez egy,két év múlva el múlik,ez átmeneti állapot,ezért jó ha az érdeklődésével kapcsolatos dolgokkal le lehet kötni,ami nálad már(ahogy olvasom) nagyon jó úton van,de nem azt jelenti,hogy “gond nélkül,meg lehet úszni”,csak a “gond” nagyság rendjét kell minimalizálni.
Nagyon jó látni, hogy kommunikálsz velük. Mindig tanulok tőled valamit! 🙂 Nekem 11 éves a legidősebb, úgyhogy igyekszem felkészülni…már ha lehet olyat.