Az asztaltársaságok
A kávéházban nagy csatározások színterei voltak az asztaltársaságok. Ezek általában egy vagy két markáns egyéniség köré szerveződtek; alkalmasak voltak arra, hogy a politikai – vagy ha irodalmi társaság volt, hát az irodalmi – eseményeket, híreket megvitassák, a véleményeket ütköztessék. E körökben idővel kialakultak a szerepek: mindenki tudta, ki mennyit beszélhet, ki az, aki levonhatja a végső konklúziót, ki az, akit nem kell komolyan venni.
Az asztaltársaságok működését remekül szemlélteti Vázsonyi Vilmosné leírása, amely „Az én uram” című könyvében jelent meg a harmincas években:
„Az Abbázia kávéház akkoriban egy egészen különleges intézmény volt. Nemcsak fiókparlament, hanem egy fiókakadémia, egy fiókparnasszus és egy fiók szenthegye a művészetnek. Akárkinek bármiféle téren aznap valami sikere volt, ahhoz hozzátartozott, hogy az illető este megjelenjék az Abbáziában, mert a siker és annak gyönyörűsége csak akkor volt teljes, ha azt az Abbázia kávéházban hitelesítették. A legfőbb ítélőszék az Eötvös-asztal volt, a tükörfal előtti nagy, kerek asztal. Abban az időben, amikor én férjhez mentem, rendszer
Másnap azután az uram nem ült le a nagy kerek asztalhoz, hanem egy sokkal távolibbhoz. Ilyenkor aztán megkezdődtek a békítési műveletek…
Az Abbázia kávéház másik végében egy másik nevezetes asztal volt, amelyik körül híres írók, művészek és a hírlapírás jelességei ültek. Közöttük mindig tolakodó divatemberek, akik csak azért ültek le ahhoz az asztalhoz, hogy másnap eldicsekedhessenek vele, hogy az este Bródy Sándorral, vagy Molnár Ferenccel, vagy Kabos Edével voltak együtt. Én igazán boldog voltam, ha ebből az írótársaságból egy-egy odajött az én asztalomhoz és szellemességével felvidította a hangulatomat, amely nem mindig volt rózsás, mert amíg az uram az Eötvös-asztal körül csatározott, én bizony többnyire a legunalmasabb emberek társaságában csücsültem. Ha azután agy jó társaságom akadt, én is szebbnek láttam a füstös, meleg kávéházat, és nem untam a hajnalig való virrasztást.”
Számos nevezetes asztaltársaság emléke fennmaradt. Tudunk arról, hogy a Nyugat íróinak a Centrál volt a törzshelye, majd később Karinthy neve fémjelezte a híres „intézményt”. A Három Holló és a Meteor Ady Endre kávéháza volt, a Japánba járt többek között József Attila, Nagy Lajos, Ignotus Pál. A New York-ot Kosztolányi Dezső foglalta versbe, de itt időzött nap mint nap Heltai Jenő, Tóth Árpád, Tersánszky Józsi Jenő, Bródy Sándor, Szép Ernő, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza – és még sorolhatnánk. De így van ez az asztaltársaságokkal is, hiszen Budapest egykori 44 neves irodalmi kávéháza remek színhelye volt a pezsgő szellemi életnek.
Mementóként álljon itt e felsorolás: Abbázia, Balaton, Baross, Bátori, Belvárosi, Bucsinszky, Centrál, Délivasút, Drechsler, Edison, EMKE, Erzsébet-híd, Fiume (2), Gellért, Hadik, Japán, Kairó, Kammon, Kávéforrás, Kemnitzer, Két Török, Korona, Lánchíd, Luxor, Magyar Világ, Múzeum, New-York, Országház, Pannónia, Paradicsom, Philadelphia, Philosophus, Pilvax, Pozsony, Royal, Savoy, Seemann, Simplon, Spolarich, Steingassner, Terminus, Valéria, Zrínyi.
(Fotók: 1. Az Abbázia kávéház, 2. Eötvös Károly)
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)


Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: