Praktikák sok gyerekhez

Rémálom, és a paleo mandulás csokitorta

Nem olyan régen, túl egy igazán zúzós héten, amelynek nemcsak a nappalai, de este tízig-tizenegyig, illetve éjfélig-egyig az estéi is munkával teltek, egyik szombat éjjel úgy feküdtem le, hogy végre vasárnap reggel akár nyolcig is aludhatok. Hajnaltájban arra riadtam fel, hogy azt álmodtam, elfelejtettem egy tortát. Hogy valaki jött érte, én meg ott álltam az üres hűtőt nyitogatva, a torta meg sehol.

Realizáltam, hogy négy óra van, nyugi, nem jött senki; visszaaludtam, és nyolc előtt újra felébredtem, valamiféle furcsa érzéssel, amit sikerült elhessegetnem magamtól. Már a számítógép előtt ültem délelőtt; csörög a telefonom, egy ismerősöm hív: Móni, ugye megcsináltad a tortát?

Villámcsapás.

– Öö…milyen tortát?

– Hát tudod, amit ott a parkolóban beszéltünk, hogy kell… azt a diabetikusat…

Most ébren vagyok, vagy álmodom? Nem hiszem el…

– Hát…az a helyzet, hogy…

– Elfelejtetted?! Húha… Na mindegy, nem baj. majd valahogy lesz…

– Egy órát kérek. 12-re készen lesz.

Valóban készen lett egy óra múlva – egy paleo mandulás csokitorta.

Ez:

a75A kérés ugyanis az volt, hogy ne legyen benne cukor, és ezt a kitételt ezzel a sütivel tökéletesen teljesítettem. Az összeállítása öt perc, a sütés 25, aztán csak meg kellett várni, hogy kihűljön, amire a fagyasztóval segítettem rá. Bár már egyszer szerepelt a blogon, bevésem a rceptjét újra, hátha valaki most kap kedvet hozzá. Nálunk nagy kedvenc lett, egyszerű is, és nagyon finom – az a titka, hogy nem szabad túlsütni: akkor jó, ha a közepe még remeg, amikor megrázzuk a sütőformát.

Hozzávalók:
15 dkg étcsokoládé (70%-os)
1 dl kókusztej
10 dkg kókuszzsír vagy tisztított vaj
10 dkg nyírfacukor/eritrit
4 tojás
12 dkg  mandulaliszt (eredetileg törökmogyoró liszt)

A tetejére:
1 dl kókusztej
10 dkg csoki

1. Melegítsük elő a sütőt 170 fokosra.

2. Verjük fel a 4 tojás fehérjét. Olvasszuk össze a vajat a csokival és a kókusztejjel, adjuk hozzá a nyírfacukrot, a 4 tojássárgáját és a lisztet, majd keverjük hozzá a fehérjét is.

3. Öntsük a masszát sütőpapírral borított 26 centis kapcsos tortafomába, és süssük kb. 25 percig. Ezt követűen vegyük ki a sütőből, és hagyjuk kihűlni.

4. A tetejére való ganache-hoz forrósítsuk fel a kókusztejet, tördeljük bele a csokit, és keverjük simára, addig, amíg szép fényes, barna és egynemű nem lesz a keverékünk. Öntsük a hideg süti tetejére, és hagyjuk megdermedni.

Imádom a szomszédaimat

De tényleg, a világ legjobb szomszédai az enyémek. Mieink.

Balról, jobbról olyan jófejeket sikerült kifogni, hogy az egyedülálló, szemben meg nem lakik senki.

Most meg ráadásul volt egy vicces sztori, elmesélem. Az elejéről kezdem.

Egy jó ideje hazaköltöztettem az üzemet, ugyanis van itt nekünk egy teljesen külön bejáratú másfél szobás apartman, ahol nyáron a gyerekek bandáztak a haverokkal, ott aludtak egy csomóan, jó buli volt. Én meg közben üzemet béreltem a városban jó borsos áron egy élelmes nénitől, mert biztos voltam benne, hogy ipari áram szükséges a cukrászsütőhöz – de szeptemberben, amikor kevesebb lett a bevételem, utánajártam tisztességesen, és kiderült, hogy nem. Nem is kell ipari áram – amelynek a bekötése valahova horror pénz – a sütőt át lehet szerelni 220-ra.

Na, hát szeptemberben ezért hazaköltöztettem az üzemet, azóta itt dolgozom, aminek az az előnye, hogy a gyerekeim akkor is látnak, ha sok a megrendelés, és reggeltől késő estig dolgozom. Helyben nem árusítok, csak megrendelésre sütök (telefonon, e-mailben tartom a kapcsolatot a kávézókkal, ahova dolgozom), és ezért rendkívüli módon meglepődtem, amikor a minap beállított egy férfi, hogy szeretne egy Dobos tortát rendelni.

Utálom a Dobos tortát, ezt most így megmondom őszintén. Utálom a tetejét csinálni, balesetveszélyes, és sosem sikerül úgy, ahogy kéne. Baromi nehéz jól elvágni a szeleteket, hogy ne is törjön el a tetejükön a cukor, de már ne is nyúljon, aki próbálta, tudja, miről beszélek. Amikor szétvágom a szeleteket, úgy megsérül a tenyerem a késtől, hogy egy hétig fáj utána.

a1

Utálom, kész. Nem is szoktam csinálni, mindenkit lebeszélek róla.

Na de ez a jóember olyan szépen kért, hogy azt mondtam, oké, szerdára meglesz.

Hú, de jó, mondta, majd hozzátette: át is megyek a Feriékhez (szomszéd), ha mondták volna, hogy maga a szomszédjuk, egyből idetaláltam volna!

És elviharzott.

A Dobos másnap elkészült. Még egy ismerősömet meg is kértem, jöjjön el, csinálja meg normálisan a tetejét, mert én nem tudom. Eljött, megcsinálta. Aztán vártuk az embert, hogy jöjjön érte – de nem jött. Aztahétszázát, hát nem lehet, hogy itt menjen tönkre nálam… szerda este átmentem a szomszédba, a Feriékhez, hogy ki lehetett az az ember, akitől nagy meglepődésemben sem nevet, sem címet nem kértem, és állítólag jó ismerősük.

Ó, hát ők akkor, hétfőn itthon sem voltak…de hogy nézett ki a fickó?

Mondom, magas volt, ősz, 50 körüli, nagyhangú, kedves, barátságos…

Hát nem volt egy egyedi személyleírás, nem is tudták a szomszédok. Pedig összeültek családilag, és megtárgyalták, semmi.

Másnap, azaz csütörtökön késő délután megérkezett az ember.

– Ó, hát úgy vártam már tegnap – mondtam neki -. Úgyhogy most mondja meg a nevét, mert már  a szomszédságot is riasztottam, hogy kiderítsem, ki is kérte ezt a Dobost.

Megmondta.

Mondom a szomszédnak. Erre ő:

– Az Imre?! Tegnap egész nap együtt dolgoztunk, na de hát pont őrá nem gondoltam!! Az a kuka meg nem mondta volna, hogy ide jön a szomszédba tortáért…

Hát legalább meglett.

 

Lóghat-e a gyerek, ha napfogyatkozás van?

Ahogy öregszem korban haladok előre, egyre kevésbé vagyok rendszer-kompatibilis.

Régen sem voltam az, ifjúkorom főiskolás évei alatt annyi tüntetésen jártam, amennyit azóta összesen nem rendeztek kis hazánkban, és sosem elégedtem meg azzal, ha valamire szimplán rámondták, hogy nem szabad -mindig megkérdeztem, hogy miért.

És tudjátok, milyen sokszor az a válasz, hogy “csak”?

Az életben nagyon sok olyan helyzet adódik, mint a klasszikus medvés viccben; amikor megy a medve az erdőben, egy papírt olvasgat. Találkozik a rókával.
– Te, medve koma,  mi az a kezedben?
– Halállista.
– És én rajta vagyok?
– Rajta bizony.
A rókának még a szín is kimegy az arcából ijedtében, majd azt mondja:
– Medve! Mi mindig jóban voltunk. Ha meg kell halnom, legalább azt engedd meg nekem, hogy hazamehessek és elbúcsúzhassak a családomtól.
– Jó van, menj csak.
A róka hazamegy, elbúcsúzik a családjától, majd visszatér a medvéhez, aki egyetlen ütéssel agyoncsapja.
Később a medve összetalálkozik a farkassal is:
– Sz’asz, medve! Mi a pálya?! Mi az a kezedben?
– Ez, farkas koma, bizony halállista.
– És én rajta vagyok?
– Rajta bizony.
A farkasban még az ütő is megáll ijedtében.
– Medve koma! Mi mindig jóban voltunk. Kérlek, legalább azt engedd meg, hogy hazamehessek, megölelhessem még utoljára az asszonyt, aztán ígérem, visszajövök.
– Jó van, farkas. úgy legyen!
A farkas hazarohan. Még utoljára megölelgeti az asszonyt aztán visszamegy, és a medve készségesen agyoncsapja.
Megy tovább a medve. összetalálkozik a nyuszikával:
– Szia, medve. Mi az ott a kezedben?
– Ez bizony halállista!
– És én rajta vagyok?
– Rajta hát!
– Te, medve… ki tudnál húzni róla?
– Persze!

Van, amikor ennyire egyszerű. Hadd meséljem el, ami a minap történt velem; elfelejtettem elutalni a szemétdíjat az illetékes cégnek, mire kaptam egy levelet, hogy a nyilvántartásuk szerint 6050 forint hátralékom van, plusz felszólítási díj, 12000 forint, azaz összesen 18050 forinttal jövök nekik, tisztelettel.

Azt hittem, rosszul látok.

Hívom az illetékes elvtársnőt, hogy hát nem valami félreértés ez, hogy hatezer forintnak tizenkettő a felszólítási díja? Azt mondja erre, mindegy, mennyi a tartozás – hatezer vagy egymillió -, a felszólítási költség az ennyi.

Villámgyorsan elutaltam a hátralékomat, majd írtam levelet is, hogy hát nagyon sajnálom, elkerülte figyelmemet, és nem tekinthetnénk-e el a horribilis felszólítási díjtól?

Erre ma hívnak telefonon, hogy de.

Ennyi. A medve kihúzott a listáról.

Vagy egy másik példa mostanról, ezzel a napfogyatkozással kapcsolatban. Nekem volt szerencsém teljes napfogyatkozást látni 1999-ben, de Bence fiamnak nem, lévén, hogy 2001-ben született. Azonban ez a részleges napfogyatkozás – ami egybeesett a macaron világnapjával, március 20. – nagyon érdekelte, és megkérdezte előző este, hogy nem mehetne-e ki barátjával, a meteorológusnak készülő Árpáddal a gyenesdiási Festetics-kilátóba aznap, ott megnézni a ritka természeti jelenséget?

a1

Ilyen volt 1999-ben.

Rövid ideig gondolkodtunk, majd az mondtuk: legyen. Mert hát nem ez lenne a lényeg? Megfigyelni, tapasztalni, élményeket, tudást szerezni? Nem a közvetlen megtapasztalás a legjobb tanító?

De.

Nem is lett volna semmi baj – hiszen három napot igazolhatok, mint szülő -, ha Bence osztályfőnöke aznap nem kérdezi meg az épp arra járó Zsófit, hogy hol van a bátyja? Miért nem jött iskolába? Mire a húg, akit igazmondásra neveltünk, csakúgy, mint a többieket:

– Hát a napfogyatkozást nézi meg a kilátóból…

Az osztályfőnök persze rettentő dühös lett. Bennem meg felmerült a kérdés, ezek után hogyan írjuk be az ellenőrzőbe, hogy a mulasztás oka “családi ok”?

Bencéék közben a kilátóban néhány profi fotóssal együtt élték végig a részleges napfogyatkozást, igaz, hogy összefagytak, de pontos fogalmuk lett arról, milyen is az, amikor a Hold a Nap elé kúszik, ha nem is teljesen.

Az iskolában a diákok nem mehettek ki az udvarra, nehogy valaki a Napba nézzen, aztán meg megvakuljon (hozzáteszem, pedagógusként én sem vállaltam volna a rizikót) . Majd megtanulják a napfogyatkozást könyvből.

Most őszintén…?

Szerintem jól döntöttünk.

 

 

 

Készülődjünk együtt a Húsvétra!

Alig több, mint tíz nap, és elérkezik a Húsvét ünnepe.

Van, aki a tavaszt ünnepli, van, aki Krisztus feltámadását, de együtt örülünk a jó időnek, a madárcsicsergésnek, és annak, hogy végre eltehetjük a nagykabátokat jövő télig.

banner

Ezért is kezdünk el olyan örömmel készülődni; eltervezzük, hogyan díszítjük fel a lakást, mit sütünk-főzünk,  mit játszunk majd a gyerekeinkkel a tavaszi szünetben.

Aztán elfelejtjük, hol láttuk a múltkor azt a klassz répatorta receptet, a dekoráció túl bonyolult, és amúgy sem úgy sikerült, mint a fotón látszott. A gyerkőc meg csak unatkozik, szeretne játszani velünk, de mit is játsszunk?

Szeretnénk, ha végeznénk a tavaszi nagytakarítással, de azt sem tudjuk, hol fogjunk hozzá, mert szalad az egész ház….és már el is repült az a 10 nap, ami még az előbb éppen elegendőnek tűnt a készülődéshez…

Mit szólnál, ha idén másképpen alakulna az ünnepi készülődés?

WEBSHOP

 

Egyszerűbb lenne minden, ha készen kapnál

  • receptötleteket,

  • egy 10 napos átfogó takarítási programot,

  • minden napra egy húsvéti kézműves ötletet, amit a gyerkőccel együtt készíthettek el,

  • nyomtatható játékokat a húsvét és a tavasz üde színeivel és szimbólumaival

  • játékokat a feltámadással kapcsolatban

 

Most olyan anyagot állítottunk össze neked, amelyben ezt mind megtalálod!

Sőt, még ennél is többet, de az már meglepetés!

Három blogger összefogott,

és összeállított egy olyan anyagot, ami minden családnak nagy segítség a készülődésben!

  • Éva, a Kifli és levendula blog írója 8 bájos kézműves alkotást tett bele.
  • Virág, a Gyereketető blog szerzője, sok-sok családi játékkal készült. Mindegyik játék egy kicsit készségfejlesztő is – 80 oldalas játékgyűjtemény az ovis és kisiskolás korosztály számára.
  • Én a tavaszi nagytakarításban, a sonkafőzésben, és az ünnepi menü elkészítésében segítek, na meg ahhoz is adok ötletet, mi legyen a maradék sonkából…

Ha meg szeretnéd vásárolni az e-bookot, írj nekem egy e-mailt a praktikaksokgyerekhez(kukac)gmail(pont)com címre, vagy jelezd a Facebookon.

Ára: 2490 Ft.

 

A bújócska nagymesterei

A bújócska a gyerekek számára rendkívül fontos játék, nagyon szeretnek elbújni-előbukkani. Nem véletlenül: ez az egyszerű “szórakozás” fontos lélektani tapasztalatot alapoz meg,  szorongásokat old fel – az anyától való leválással, illetve saját személye fontosságával kapcsolatban – hiszen nem hagyjuk “elveszve”, megkeressük, és borzasztóan örülünk, amikor előkerül.

Viszont végtelenül vicces, ahogy a kicsik bújócskáznak. Néhány fotó következik erről. Kezdem rögtön a kedvencemmel, amelynél sokat gondolkodtam azon, vajon hogy fért be az a gyerek oda?! Vagy hogyan jött ki???

Az örök klasszikus, ezt az öcsém is játszotta, csak ő még a szemét is befogta:

A mindent rejtő fürdőköpeny:

Ugyanez törölközővel:

Persze, azért a takaró is van ilyen jó:

Lányos verzió:

Nagy kihívás…

És Batman miért ne tűnhetne el a hálóban?!

Na, ezt most a kutya sem érti…

Az aligátor ápol és eltakar.

a2

Láthatatlanná tevő babával persze könnyű.

a4

forrás

Az illúzió nagymesterei:a3

Tisztára, mint az Óz a csodák csodájában, amikor a gonosz Keleti Boszorkánynak csak a lába lógott kis a ráomlott ház alól… (bocs)
a5Itt pedig zokni nélkül, még félelmetesebb:)

Van ilyen fotótok? Küldjétek el!

És persze gyertek a Facebookra:)

A macaron világnap margójára

Március 20-a a macaron világnapja.

Hát ilyen is van.

Sosem gondoltam, hogy egyszer majd erről is megemlékezem, de nem kerülhetem ki, mivel a nevezetes nap kapcsán rendeltek tőlem egy talicska macaront, sőt, egy beszélgetésre is invitáltak egyik kedvenc helyemre, a keszthelyi Télikertbe.

És most, hogy azt várják tőlem, hogy okosságokat mondjak erről a hektikus süteményről, éppen most kerültem megint rosszé szériába – de fogalmam sincs, miért. Mindent úgy csinálok, mint korábban, ugyanaz a recept, ugyanaz a hőfok, alacsony a páratartalom, és mégis – túl sok a selejt. Pedig látszólag egyszerű az egész: két mandulás habcsók-szerűség között valamilyen krém.

a1Egyébként eredetileg nem francia, hanem olasz – de valamiért nem az olaszok vitték világsikerre. A nagy macaron-mester Pierre Hermé, aki Párizsba látogat, az az Eiffel torony és a Louvre mellé nyugodtan vegye fel a programba a mester valamelyik üzletének meglátogatását.

a1

Ettől a kis falatnyi süteménytől először azért idegenkedtem, mert túl színes. Ételfesték kell bele.

a2

Aztán, sokáig nem is kóstoltam igazán jót – mígnem egyszer…egyszer csak megértettem: az édes héjhoz kell párosítani valami ízben komplementer krémet, ami eltér, mégis remekül kiegészíti a ragacsos habcsók által nyújtott élményt. Nyugodtan lehet próbálkozni sós, sőt, akár csípős töltelékkel is: egészen meglepő eredmények születehetnek.a3

Az eddigi, általam készített legkülönlegesebb macaron a szarvasgombás-csokis volt – éppen így nézett ki, mint a fenti képen látható példányok -, legnagyobb kedvencem pedig az olaszrizling krémmel töltött, ami szintén saját alkotás. a4Világnap ide vagy oda – kóstoljatok macaront. Aztán majd ráértek eldönteni, hogy szeretitek-e…

 

Én, Shakespeare

Egészen zsenge ifjúkoromban kezembe került a Gondolat kiadó által megjelentetett Bölcsességek könyve. Két része is volt, tele a világirodalom remekeiből kigyűjtött idézetekkel. Beleszerettem ebbe a könyvbe, rengeteg idézetet meg is tanultam, főként Shakespeare mondásai tetszettek. Aztán rájöttem, hogy ezeket az idézeteket a magyar nyelv és irodalom tantárgy keretein belül remekül lehet kamatoztatni – egyszer valamelyik pont passzolt a fogalmazás dolgozat témájához, odaírtam, a tanárnő meg teljesen elérzékenyült műveltségem magas fokán. No, ez viszont nekem tetszett meg annyira, hogy rájöttem: ilyen okosságokat én is tudok mondani. Úgyhogy onnantól kezdve, ha nem tudtam eredetiből prezentálni valamit, írtam két sort saját kútfőből, aztán alá írtam, hogy Shakespeare. Soha nem buktam le.

a1Mentségemre legyen mondva, tényleg rengeteget olvastam, és jól tudtam azonosulni egy-egy stílussal. A műveket pedig úgy olvastam, hogy  ha találtam bennük egy nekem tetsző gondolatot, azt kiírtam magamnak egy füzetbe. A kedvenc idézetem hosszú ideig Charlotte Bronte Jane Eyre című regényéből származott, egy olyan mondat volt, amit az árvaházban az ifjú főhősnőnek mondott a tüdőbajban haldokló barátnője: “Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb ideig haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.”  Sokáig ízlelgettem ezt a mondatot, éreztem, hogy komoly tartalma van, de azt hiszem, az igazi jelentőségét csak érett fejjel fogja fel az ember – amikor már a tét is más. Mert sokszor van miért haragudni. Teljesen jogosan – de a haragnak az a sajátos természete, hogy valójában nem annak árt, aki felé irányul, hanem annak, akiben felgerjed.

“Mint tűz emészti lelked haragod,
bocsáss meg hát, s a háborgó tenger
nyugodni tér benned. Kitisztul
eged feletetted, s nem lesz többé réz,
áthatolhatatlan, honnan nem jő
se szó, se felelet.”

(Shakespeare
helyett én.)

 

A többi néma csend.

(Na, ez tényleg Shakespeare. Pedig milyen egyszerű kis mondatocska…)

Kés, villa, masztikátor

„Szokásuk a magyaroknak, hogy négyszögletű asztalok mellé ülnek le enni (ez még a régi római időkből maradt fenn), és minden ételt mártásban tálalnak. A mártások váltakoznak az ételek szerint. A fiatal liba, kacsa, a kappan, fácán, fogoly, seregély, melyek nagy számmal vannak errefelé, aztán a borjú-, bárány-, gödölye-, disznó- és vaddisznóhús meg mindenféle hal a maga külön mártásában úszik és fűszereződik. Az is szokás, hogy valamennyien egy tálból esznek – nem mint nálunk, mindenki külön tálból –, és senki sem használ villát, mikor a falatot fölemeli, vagy a húsba harap, ahogy most a Pón túli Itáliában gyakran szokásos. Mindenki előtt van valami kenyérféle, a közös tálból kiveszi, amit kíván, és falatokra vágva ujjaival teszi a szájába.”

A fenti részlet Galeotto Marzio olasz humanista tollából számazik, aki Mátyás király kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyvében tudósított így a magyarok étkezési szokásairól. Bár a király második felesége, az olasz Beatrix hozott magával villát a magyar udvarba, férjét is megajándékozta vele – ő nem szerette meg az eszköz használatát. Azt viszont a meséből is tudjuk, hogy a kanál ellen nem volt kifogása – biztosan emlékeztek az öreg paraszt mondására, akit Mátyás úgy tréfált meg, hogy az ebédnél egyedül ő nem kapott kanalat. „Eb az, aki a levesét meg nem eszi!” – kiáltotta a király, és mindenki az öreget nézte, hogy vajon mihez kezd. Ő a kenyér csücskéből készített alkalmi kanállal feltalálta magát, s a végén így szólt: „eb az, aki a kanalát meg nem eszi!”

a1Nos, az biztos, hogy a legősibb evőeszközünk a kés. Középkori lakomákat megörökítő korabeli képeken is látható, hogy étkezési célra használták. Egyrészt vágtak vele, másrészt a hegyére szúrva fogyasztották a darabolt húst – hiszen leginkább ehhez kellett. Kést fegyverkovácsok vagy késmesterek készítettek, és nemcsak a jó minőségű pengén volt a hangsúly: a nyél lehetett csont, szaru vagy fa, illetve ezüst, aranyozott ezüst, vagy drágakő.

Második legrégebbi evőeszközünk a kanál, azaz, ahogy régen hívták: a kalán. Érdekes, hogy már az ókori Egyiptomban is létezett ilyen eszköz, de étkezéshez nem használták: a folyékony táplálékot itták. A kanál pedig megmaradt az olvasztás, keverés, hígítás kellékeként.

a1Magyarországon a XVI. század végén jelentek meg először ezüstkanalak hagyatéki leltárokban, és azt is tudjuk, hogy a XV. századtól szokássá vált a főúri körökben, hogy ünnepi alkalmakkor ilyen kanalakat ajándékoztak egymásnak. Az eszköz karrierje innentől töretlen: egyre szélesebb körben alkalmazták, s ennek megfelelően a praktikum miatt változott a formája is: előbb a viszonylag rövid szárhoz kerek merítő tartozott, majd a szár egyre nyúlt, előbb füge, később tojás alakú lett. Főként szószok, kásák fogyasztásához használták, mivel a leves csupán a XVIII. század végén jelent meg a magyar konyhákban.

Maradt a villa, amely, mint fentebb is említettem, nem olyan könnyen hódított teret magának. Már a XI. században megjelent az akkori velencei dózse feleségénél, Dukasz Teodóra hercegnőnél. Azt is feljegyezték, hogy Károly Róbert leánya, Klementina birtokában 1328-ban volt 30 kanál és egy arany villa. Eleinte a villát egyébként nem húsokhoz használták, hanem roston sült sajtot ettek vele, vagy gyümölcsöt szúrtak fel rá. Általánosan aztán a XVIII. századra terjedt el, és ez magával hozta a kés funkciójának átalakulását.

a1A XVII. században megszületett a couvert, azaz a teríték fogalma, ami már az eszközök összehangolt megjelenését tartalmazta. Korábban a vendégek magukkal hozták az étkezésekre az eszközeiket, ám egyre inkább divatba jött az egységes terítés, egységes eszközökkel. Rövidesen megjelentek a 12-es készletek, illetve az egyéb kiegészítő eszközök: halkés, halvilla, rákevő eszközök, szörpkanalak, osztrigabontó, cukorcsipesz, vajkés, és a masztikátor, amely a XX. század elején volt népszerű: a hiányos fogazatú vendégek ezzel zúzták össze a keményebb falatokat.

 

A gyerekek bárhol képesek elaludni

Ha azt mondom, bárhol, úgy is értem, hogy AKÁRHOL. Valószínűleg mindenki, akinek gyereke van, vissza tud emlékezni egy-egy extrém esetre, amikor a például a gyerek a hintában, hintázás közben aludt el, és a szülő ilyenkor nehezen dönti el, hogy hangosan hahotázzon, közben fényképezzen, vagy fényképezzen, és próbálja meg minél nagyobb csendben valamiféle, alvás szempontjából egészségesebb testtartásba helyezni az utódot.

 

Nos, melyik a nyerő?

 

Ha van ebben a témában saját fotótok, küldjétek el!

És gyertek a Facebookra is:)

10 mondat, amit ne mondj egy sokgyerekes anyának

Divatos ez most, hogy mit ne mondj egy cukorbetegnek, gluténérzékenynek, szinglinek, egygyerekesnek, hát én összegyűjtöttem pár kedvenc mondatomat, amit n+1 számú gyerekkel rendelkező nőknek szoktak szegezni, ahol n>=2. Nem szűk családi körben, hanem mondjuk rég látott ismerősök, akikkel összefutnak az utcán.

a1

És mondja, Kovácsné, tervezték mind a nyolcat…?

1. Nahát, ennyi gyerek?! És egy apától?

Hát igen, képzeld, nekem speciel tényleg. De ha valakinek nem – akkor is, mi közöd hozzá?

1. b. És mindegyiknek te vagy az anyja?

Tudtommal. De hát ki lehet biztos benne a mai világban?

2. Gratulálok, ez az! Ne csak a kisebbség szaporodjon!

Ezért én kérek elnézést. Amúgy meg, nem politikai megfontolásból vállaltunk ennyit, ennyire nem vagyunk hazafiak.

3. Mindegyiket akartátok? Vagy csak úgy becsúszott?

Nehéz elképzelni, hogy valaki józan ésszel n+1 gyereket akar? Nehéz. De van ilyen.

4. Hogy bírod?

Van választásom? Bírom, mert bírni kell.

5. Ahhoz képest, hogy ennyi gyereked van, tök jól nézel ki!

Ööö…hogy is kéne kinéznem ennyi gyerek után?

6. És, mikor jön a következő?

Amikor majd neked lesz ennyi.

7. De jó neked, akkor otthon vagy, mi?

Ha gondolod, cserélhetünk néhány napra.

8. Jól meggondoltátok?

Hát, nem teszteltük az ötletet szélesebb körben, sőt, komolyabb közgazdasági számításokat sem végeztünk – meg egyébként is, most már nem mindegy?

9. Miből fogjátok felnevelni őket? Sokba kerül ám az iskola…

Valahogy majd csak lesz. Ki tudja ma húsz évre előre megmondani, milyen lesz majd a gazdasági helyzet?

10. Hú, akkor nektek jó sok a családi pótlék, mi?

Igen. Most már bevallom, csak ezért csináltuk.

a1

Ez van: csupa móka, kacagás az élet…

 

 

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!