Praktikák sok gyerekhez

Így helyettesítsd a tojást, ha muszáj

Meggyőződésem, hogy a tojás rendkívül egészséges, nyugodtan fogyasztható – erről már korábban írtam itt a blogon is.

Azonban vannak, akik allergia miatt kénytelenek kerülni, és hozzám is érkezett már olyan kérdés, hogy nem tudom-e, mivel lenne helyettesíthető a tojás a receptekben. Nos, első körben megkérdeztem a blog Facebook oldalán, ki mit tud, és rendkívül színes képet kaptam. Sütikben Dalma nevű olvasóm bevált módszere: 1 tojás=2 ek víz, 1 ek olaj, 2 tk sütőpor, a Tímea által használt helyettesítő: 1 ek darált lenmag 3 ek vízzel leöntve, amit kicsit állni kell hagyni felhasználás előtt. Sok hasznos ötlet érkezett még, meg aztán én is kicsit utánajártam, és végül az alábbi képet hoztam össze belőle, fogadjátok szeretettel, mint életem első infografikai próbálkozását.

tojás

 

Legjobb almás süteményeim

Biztosan hallottátok, hogy idén rengeteg alma termett, ráadásul jó nagyok, finomak, és most éppen ez a baj. Túl sok. Úgyhogy mentsük meg az almatermést, együnk minél több almát – és ösztönzésképpen bemutatom kedvenc almás receptjeimet, garantálom, hogy mindegyik óriási. A receptet a süti nevére kattintva éritek el.

1. Fahéjas almatortaa75Ez a No.1.  Csúcs, ennél egy jobbat tudok, a Balatoni Rizlingtorta nevű alkotásomat, csak annak sajnos titokban kell tartanom a receptjét. Nehezen megy. Mindenesetre, ez nagyon közel van hozzá, biztos a siker.

2. Almás pite

a75Klasszikus, semmi újragondolás, rafinált fűszer beiktatása: úgy, ahogy néhai anyósom receptes könyvében szerepel. Mellette pedig egy aranyos kis beszélgetés az akkor még hatéves Zsófival.

3. Expressz tejszínes almatorta

a75Félkész leveles tésztából villámgyorsan előállítható, az alma szépen megpárolódik a tejszínes-fahéjas lében, és nemcsak irgalmatlanul finom lesz, de még jó illattal is tölti be a lakást.

4. Fahéjas almás rózsák

a75Rendkívül egyszerű, és el lehet vele kápráztatni a célszemélyeket. Plusz még finom is.

5. Almás-túrós süti

a75Újabb nagyágyú; annyi csalás van benne, hogy a képen szereplő sütit üveges almapüréből sütöttem, de almapürét nagyon egyszerűen készíthetünk: meg kell hámozni az almát, darabokra vágni, kevés cukros-citromlés vízben megfőzni, majd leturmixolni. A lét érdemes turmixolás előtt leönteni róla, és csak akkor hozzáadni, ha hígítani kell a pürét, de nem valószínű, hogy erre szükség lesz.

Nos, melyik a legszimpatikusabb?

A malachit és a hajóvonták

Mostanában eszembe jut egy-egy villanás a gyerekkoromból, egészen furcsa dolgok.

Az egyik a malachit; volt egy mesekönyvem, amiben sokszor emlegették a malachitet – valaki kapott valakitől, vagy találta -, és nem értettem, hogy hol vannak a malacok? Valamiféle metaforának gondoltam, hogy azt a bizonyos követ – mert az kiderült a szövegkörnyezetből, hogy ilyesmiről van szó – a malacok hitéről nevezték el, és bizony morfondíroztam azon, hogy miben is hihetnek a malacok. Nem tudom, miért jutott ez eszembe, de amikor mindezt szóvá tettem a blog Facebook-oldalán, bölcs ex-padtársam, Sanyi erre is tudott magyarázatot: “mert gyerekkorodban mindent tudtál. (Én legalább is így voltam.) Ezért tudtad, hogy a malachit a malacok hite, akik egy malac istenségben hisznek és a malac templomba járnak, ahol a három kismalac ministrál. Ami miatt ez most az eszedbe jutott, az a jelenlegi társadalmi környezeted morális állapota. (Bár mint kő, a reménység szimbóluma, ami éltessen a jövőre nézve…)”

A malchites könyvet a nagymamáméknál olvastam egy nyáron (ötéves koromtól tudtam, és nagyon szerettem olvasni), és talán ezért jutott eszembe az is, hogy náluk nyáron a teraszon szólt szinte egész nap egy kis táskarádió. Vagy ha nem is egész nap, de ami biztos: a Jó ebédhez szól a nóta, az Időjárás- és vízállás-jelentés, továbbá A Szabó család ment minden nap. A Jó ebédhez szól a nóta alatt ebédeltünk, ez tiszta sor, utána pedig mosogattunk a mamával, ott, a teraszon; egy nagy bádoglavórban volt az áztató mosogatószeres meleg víz, egy másikban az öblítésre való tiszta forró. Ő mosogatott, én öblítettem, aztán ketten törölgettünk, és közben szólt a vízállás-jelentés: “a Duna Gönyűnél apad, máshol árad, hajóvonták találkozása tilos”. Soha nem értettem, mi ez a dolog a hajóvontákkal, meg hogy miért nem találkozhatnak. Egyáltalán, maga szó, hogy “hajóvonta”, sem volt számomra értelmes. De elfogadtam, mint a malachitet, és vártam már, hogy mi van a Marcallal Mórichidánál, apad vagy árad, és találkozhatnak-e szegény hajóvonták. (Egyébként  a hajóvonta: a vontatóhajó és a mellékötött vagy utána akasztott úszóegységek összessége. Folyamszűkület esetén  nem férnek el egymás mellett, vagy a kis helyen a nehéz irányíthatóság miatt könnyebben fordul elő baleset – hát ezért nem találkozhattak.)

Azon gondolkodtam, mennyire elképzelhetetlen ma már, hogy valaki végighallgasson egy vízállás-jelentést. Hiszen megszoktuk, hogy ha számunkra érdektelen műsor megy, elkapcsolunk vagy lekapcsoljuk, benyomunk egy CD-t, MP3-at, és csak olyasmit hallgatunk, ami feltételezésünk szerint érdekel. Abban az időben pedig hallgattuk, hallgatta mindenki, mert ez volt. Hozzátartozott az ebéd utáni időszakhoz, hogy elhangzik a vízállás-jelentés, és én sem kérdőjeleztem meg soha, hogy tulajdonképpen mi a túrónak hallgatjuk mi ezt, amikor semmi közünk hozzá. Gondolataimban megjelentek a hajóvonták, amint sündörögtek, hogy láthassák egymást, de a szigorú női hang kimondta, hogy a találkozásuk tilos, így szertefoszlott minden reményük.

És eltelt azóta 30 év, már csak én vagyok egyedül a képből, se mama, se ház, se táskarádió – csak az emlék, hogy a hajóvonták találkozása tilos.

Hát hogy van ez?

 

 

Paleo Bounty torta

Hogy ez eddig nem jutott eszembe…! Mennyire egyszerű, és milyen jó – ráadásul viszonylag gyorsan el is készül.

fotó 1(2)

Hozzávalók a tésztához:
3 tojás
3 ek nyírfacukor/eritrit
15 dkg kókuszreszelék
1 kk szódabikarbóna
2 ek kakaópor

A kókuszos krémhez:
4 dl kókusztejszín (cocomas)
4 ek nyírfacukor/eritrit (érdemes kóstolni, ne legyen túl édes)
30 dkg kókuszreszelék

A tetejére:
5 dkg nyírfacukor/eritrit
5 dkg víz
5 dkg kókuszzsír
5 dkg kakaópor

fotó 2(4)

1. Előmelegítjük a sütőt 180 fokosra. Egy 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral.

2. A tésztához a tojásokat gépi habverővel nagyon habosra verjük a nyírfacukorral, nagyjából négy percig, magas fokozaton, majd belekeverjük a száraz hozzávalókat (kókuszreszelék, kakaópor, szódabikarbóna), de innentől nagyon gyorsan dolgozunk, mert a kókuszreszelék olyan sunyi, hogy képes beszívni az összes tojást, még mielőtt elérünk a sütőig. Szóval, gyorsan összeforgatjuk, nem dögönyözzük, beleöntjük a formába, és már dobjuk is a sütőbe, 20-25 percre, kinek milyen a sütője. Ha megsült, hagyjuk kihűlni.

3.  A kókusztejszínt kis lábaskában melegíteni kezdjük a nyírfacukorral, ha utóbbi feloldódott, belekeverjük a kókuszreszeléket. Ezt a masszát szépen elegyengetjük a tortaalapon (körbevehetjük tortagyűrűvel, de tulajdonképpen anélkül is megáll a töltelék). Hűtőbe tesszük, hogy jó hideg legyen, amikor rákerül a csokibevonat.

4. Az pedig a következő: 5 dkg (igen, bocsánat) vizet felforralunk, beletesszük a nyírfacukrot, keverjük, hogy feloldódjon. Jöhet a kókuszzsír, ezt is jól elkeverjük, majd a kakaópor, innentől vagy kézi, vagy gépi habverőre váltunk, úgy keverjük sűrűsödésig. Bevonjuk vele a hideg tortát.

Aztán még hűtjük kicsit.

fotó 4(3)

Angol nyelvű táborok Magyarországon és Kanadában

Két és fél éve írtam Eszterről, aki családjával hat évvel ezelőtt költözött Kanadába. Akkor még nem tudta pontosan, mivel szeretne majd foglalkozni, aztán egyszer csak felvetődött az ötlet – mi lenne, ha a két országot összehozná, legalábbis az ifjúságot, a nyári hónapok erejéig.  Így körvonalazódott lassan, hogy nyári tábort kéne csinálni, ahol a magyar gyerekek kanadai fiatalokkal lennének körülvéve, hogy muszáj legyen angolul kommunikálni a mi nyelvünket nem bíró vendégekkel.

a75

Aztán Eszter a nyáron hazajött – és igen, igen, hozott nekem egy Kitchen Aidet! -, és körbejárta azokat a lehetséges táborhelyeket, amelyeket még Kanadában nézett meg a neten. Lélegzetelállítóan szép helyeken járt – mondta ő, aki azért már többször megfordult a Niagara-vízesésnél, például. Aztán végül két táborhely maradt: az egyik az első hallásra vicces nevű Alsómocsoládon, a másik Ajka mellett található, ezek fognak otthont adni nyáron az angol nyelvű táboroknak.

A táborok honlapján mindenféle információ megtalálható, és ezeken kívül van egy olyan “fül”, hogy “Funny Bones”. Itt vicces feladatok követik egymást hétről hétre, és a legszorgalmasabbak közül valaki ajándékba kap egy hét táborozást. Érdemes megoldani, és beküldeni a feladatokat, amelyek nemcsak nem túl nehezek, de szórakoztatóak is egyben.

a75

A táborról olvashattok a Facebookon is, érdemes megnézni!

Biciklivel benzinkúton

Útközben vettem észre, hogy lapos a hátsóm. Nagyon. Bekerekeztem hát a benzinkútra, megálltam a keréknyomás ellenőrzésére hivatott készüléknél, sztenderdre raktam a biciklit, és elkezdtem küzdeni. Mert vagy a bicikli akart eldőlni, vagy a szelepre nem tudtam ráilleszteni a csövet.

Közben megállt mögöttem egy kisbusz, a sofőr mellett egy hölgy ült, mindketten láthatóan idegesek voltak, és a kisbusz vezetője járó motorral várta, hogy végezzek már.

Közben még mindig azzal kínlódtam, hogy a küllők között valahogy úgy rá tudjam tenni a szelepre azt a vacakot, hogy közben a lánctól ne legyen csupa olaj a kezem, és amikor már majdnem sikerült, a bicikli kezdett dőlni, nem felém, hanem kifelé. A sofőr még mindig járatta a motort, idegesen mutogatott, nem volt nehéz kitalálni, hogy engem szidnak; azt vártam, hogy dudálni kezd, és akkor odamehetek, megkérhetem, hogy pumpálja fel a kereket, legyen szíves, addig én majd nyomom a dudát. Mint ahogy ez egy pár évvel ezelőtti reklámban láttam, és nagyon tetszett.

De nem dudált.

Közben viszont odajött egy férfi a kútról, és megkérdezte, segíthet-e, és éppen arra járt egy ismerősöm is, ő meg fogta a biciklit. Így hárman, közös erővel felpumpáltuk a kereket. Nem volt egyszerű. Aztán szerényen odébb toltam a bringát, a kisbuszos meg nagy peckesen beállt a helyemre.

Mennyivel gyorsabban telt volna az idő neki is, ha segít.

a75

Neki a rendőr bácsi segített…

a75

Közügy-e a chippendale?

A kérdés: el kell-e viselni a chippendale táncos(?) mutatványát, amennyiben azt egy leánybúcsús társaság  hívja egy nyilvános helyre, konkrétan abba az étterembe,  amelyben épp vacsorázunk?

Néhány hete a férjem és az ő barátja, Pisti elmentek egyet beszélgetni az általunk leginkább preferált étterembe, vagyis pubba, ahova a hely hangulata miatt szerettünk járni. Nos, nem sokkal este nyolc után érkeztek, több asztalnál is voltak vendégek, az egyik részben egy leánybúcsús társaság iszogatott. Hozzájuk érkezett a vetkőzős fiú, teljes meglepetésszerűen, és enyhén szólva korhatáros táncot lejtett a lányok asztalánál.

A férjemék szóvá tették a felszolgáló lánynak, hogy azért ez gáz, mi van, ha fiatalkorúak is vannak a helyen, meg hát amúgy is, nem mindenki gyomra veszi be ezt a riszálós magakelletést – például az övék sem. A lány csak annyit mondott, ők sem tudtak a chippendale fiú érkezéséről, meg hát mit is tehetnének.

Néhány napja újra jártunk ebben a pubban, ahol végre kedvenc pincérünk dolgozott, és előjött az eset -mert előhoztuk -, megkérdeztük tőle, hogy is van ez a dolog. Ő azt mondta, mindent a vendégért, ugye, ez egy fiatalos hely, nem mondhatják azt, hogy nem.

Én ezzel nem értettem és értek egyet, meggyőződésem, hogy nyilvános helyen senki sem viselkedhet úgy, hogy azzal másokat megbotránkoztasson. És a chippendale erősen a megbotránkoztató kategória – kivéve ott, ahol a vendég tudja, hogy ha oda bemegy, vetkőző fiúkra számíthat.

Ugyanígy volt már részünk olyan élményben is, hogy legénybúcsús társaság mellé kerültünk, akik körében viszont egy guminő üldögélt. Ezt a szexuális tárgyat időnként cipelték ide-oda, gyerekeink pedig értetlenül figyelték, miért hurcolnak magukkal felnőtt férfiak életnagyságú játékot. De nem kérdezték meg, mi az. Mi meg nem erőltettük. A vőlegény erősen ittasan hirdette, hogy ez az utolsó boldog és felhőtlen szombat estéje, ami előtt megint csak értetlenül álltam, hogy netán pisztolyt nyomtak a fejéhez, hogy nősüljön meg, különben…?

Visszatérve az eredeti kérdéshez, úgy gondolom, nincs ez rendjén így. Nincsenek határok, szabályok, vagy ha vannak is, a korlátot ide-oda lehet tologatni, attól függően, éppen hogyan kedvez nekünk a legjobban? Ha elfogadjuk, hogy vannak bizonyos erkölcsi normák, amelyeket étteremben be szoktunk tartani, miért kell elviselni ezek áthágását például leánybúcsúra hivatkozva?

Uff. Beszéltem.

De tényleg, agyonszabályozott országunkban pont erre nincs semmilyen törvény vagy rendelet?

Y generáció

Bár rengeteg írnivalóm lenne a kamaszkorról, hiszen két gyerekem tart épp a közepén, sőt, az egyik már kifele lábal belőle, e korszak rendkívüli érzékenysége miatt eddig inkább kerültem a különféle jelenségek boncolgatását itt a blogon. Érdekes, hogy a két legnagyobb, Nóri (18) és Bálint (17) nem igazán állnak közel egymáshoz, remélem, ez majd idővel megváltozik. Ma együtt utaztunk huzamosabb ideig, és hát bizony időnként Bálint megnyilvánult abban az igazi faragatlan stílusában, amiben azt hiszem, nagyjából csak bennünket részesít. Nóri kiakad rajta rendszeresen, és most is dünnyögött B. háta mögött, nekem, valahogy így, hogy “ha nekem ilyen fiam lenne, lecsapnám, ha így viselkedne”, meg hasonlók, mire a figyelmesen hallgató Zsófi (11) egyszer csak megjegyezte:

– De hát mit csináljunk? Tegyük fel a Jófogásra?

a75

Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

A múlt hétvégén, a sufnivásárban lőttem magamnak ezt a könyvet. Látszott, hogy kínálója nagy becsben tartja az olvasnivalót, mert ugyanolyan árban adta, mint jobbfajta táskáit: 400 forintért.

fotó

Klassz a borítója, és a címe is szemet szúr, azért is ragadtam magamhoz, mert mintha valaki, valahol egyszer már emlegette volna – erre végül is nem jöttem rá, hogy ki, mikor, és tényleg ezt-e, de egy napra jól elszórakoztatott a kötet.

Ugyanis kedden vasárnapot tartottam – ha már a vasárnap nálam felér egy keddel -, ablakot nyitottam rá, és csak feküdtem és olvastam. Hú, de jó volt. A történet pihentető, szórakoztató – aztán van, amikor nem az -, bár a 16. oldalnál megmondtam, mi lesz a vége, valójában arra nem számítottam, amit mégis kaptam.

Levéllel kezdődik – aztán meglepődtem, mert azzal is folytatódik. Mert ez egy levélregény, derült ki aztán számomra is, így jár, aki nem olvassa el a fülszöveget. Azt hisszük, hogy a főszereplő Juliet Ashton Londonban élő 32 éves írónő, mert az ő levelezését olvassuk közel 300 oldalon át, és valóban, a történet egy része körülötte forog. Aztán még az elején 1946 januárjában (innentől indul a regény) levelet kap egy addig számára ismeretlen férfitől a csatorna-szigeteki Guernsey-ről, aki egy fura kéréssel keresi meg őt: adja meg neki egy londoni könyvesbolt nevét és címét, mer Charles Lamb könyveket szeretne rendelni. Mellesleg említést tesz a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságról, ami egy sült malac miatt alakult meg, és ezzel a kis információtöredékkel már rabul is ejtette az épp írói válságban szenvedő hölgyet, akit naná, hogy érdekelt az egész sztori.

Aztán a levelekből szép lassan fény derül mindenre, megismerjük Juliet barátait, és egyre jobban látjuk a Guernsey-i lakosok életét a második világháború alatt, illetve közvetlenül utána, és egyszer csak rájövünk, hogy a könyv középpontjában egy bizonyos Elizabeth áll, akit megismerünk annak ellenére, hogy a háborúban elhurcolták, és még nem tért vissza. Tehát nincs is ott – mégis ott van mindenki szívében, szavaiban, múltjában.

Nem ámítok senkit: vannak pontok, amikor az ember úgy érzi, hogy nyáltengerben úszik, és bár kiszámítható, az egyetlen logikus vég a vég, jólesik elolvasni.

Talán Juliet humora miatt, vagy az emberi sorsok kibontakozása miatt, nem tudom, de úgy tettem le, hogy na, ez jó volt.

 

Fotók az albumba

Megkértem Bencét, hogy szedje össze a fotókat a különböző eszközökről, nehogy ne maradjon semmi emlékünk ebből a korszakból, mert hogy sosem csináltatunk papírképeket, aztán meg egyszer csak már nincsenek meg.

Bizony-bizony, van az életünknek néhány éve, ami egy winchester halálának okán elveszett a múlt homályában. Legalábbis a fotók.

Na de most Bence megpróbálta felölelni az elmúlt néhány évet.

A képek 20%-a Bogyót ábrázolja.

DSC04340

Bogyó kiskutya.

DSC04377

Még mindig kicsi.

DSC04378

Bogyó Apa után fut.

DSC06090

Bogyó a legjobb barát.

a3

Bogyó másnak is a legjobb barát.

DSC05505

Anya Bogyót sétáltatja.

bogyó3

Bogyó a Vonyarci Rém.

Mellesleg azért talált a családról is néhány fotót, amin egész jókat derültem.

SNV87370

Arccal a jövő felé.

DSC09981

Minél több gyereket tereljünk egybe.

Móni 088

A kis huncut.

Móni 231

Anya mesél, Zsófi figyel.

 

fotó 2(16)

A két legmenőbb srác, csak hátulról.

Készíttessetek papírképeket a digitálisokról. Nehogy elvesszenek.

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!