MaiMóni

Fogyókúra más szemszögből

Régen szántam el magam úgy nagyon komolyan, hogy formába rázom magam, most sikerült. Hat kilótól szabadultam meg bő egy hónap alatt, és most elérkezett az az időszak, amikor a súlyom stagnál, dacára annak, hogy ugyanúgy diétázom, mint amikor csak úgy szaladtak lefelé tízesével a dekagrammok. Ezek az igazi Nehéz Napok, sorstársaim, amelyeket türelemmel át kell vészelni. Elképzeltem, mi játszódhat le a testben eközben.

a1

1. hét

Hipofízis tábornok komoly tanácskozásra hívta össze a vezérkart. – Uraim, válsághelyzet van. Nem halaszthattam tovább, és ezúton is szeretném megköszönni kollégám, Hipotalamusz tábornok jelzését, miszerint valamit tennünk kell. A zsírhadtestből jelentette Lipid altábornagy, hogy Cellulit hadosztályaink vészesen fogynak. Uraim, ezt nem engedhetjük. Nem tudjuk, mi okozza állományunk csökkenését, ezért parancsot adtam Glükóz ezredesnek, építse be embereit a cellulitek közé, és derítse ki, dezertőrök miatt, avagy gazdatestünk hibás működése miatt tizedelődik-e mostanában eddig mintaszerűen gyarapodó Zsírpárna dandárunk. Addig is javaslom, rendezzük át a hadosztályokat, hogy a védekezést hatékonyabban tudjuk végezni. Ha minden kötél szakad, a mell területéről engedhetünk, ez talán elhallgattatja ellenségeinket egy időre. Legerősebben a has-csípő-comb területet védjük, uraim, az életünk árán is! Én a magam részéről brutális csokiéhség előidézésével próbálom megakadályozni a katasztrófát, Hipotalamusz tábornok pedig a szervezet víz-, zsír-, szénhidrát- és sóforgalmát lassítja. Kérem, tegyék meg Önök is az ügy érekében, amit tudnak.

2. hét

– Uraim, köszönöm együttműködésüket, úgy tűnik, sikerült megfékeznünk csapataink fogyását, noha gazdatestünk csökönyösen próbálja csak fehérjebevitellel elősegíteni azt. Szomorúan kell bejelentenem, a Szervezet önpusztító folyamat cinkosa lett, mára bebizonyosodott, gazdatestünk szándékosan idézte elő a romlást. Úgy tűnik, Szürkeállomány tábornok kollaborált, sőt, a pusztítás ötlete is  vélhetően tőle származik. Erősítenünk kell a testre gyakorolt kényszerítő erejű befolyásunkat, én a csokoládé mellett az egyéb szénhidrátokra is kiterjesztem az éhségérzet előidézését.

3. hét

Baráti összejövetel Hipofízis tábornoknál.

– Koccintsunk uraim! Bár azt mondom, nem ihatunk előre a medve bőrére, mindenképpen optimizmusra ad okot az elmúlt időszak, nem fogyunk, és ez a mai parti! Imádom a pizzát, imádom! És ez a vörösbor, hmmm… Pajtikáim, már érzem a bizsergést, holnap újra toborzó századokat indítunk, visszaerősítjük a Cellulit hadosztályokat! Csakazértis hejehuja! Gyere ide, te, aztán húzzad a fülembe aztat hogyaszongya: “Akácos út, ha végigmegyek rajtad én…”

4. hét

Csatajelenet. Bombázás, becsapódások, robbanás, tűz. Kiáltások: “ááááááááá, égek, égek!” Lipid altábornagy a futárnak:

– Adja át Hipofízis tábornoknak: “A helyzet súlyos. Glükóz tábornok egységei nem érkeztek meg, zsírsejtjeink égnek. A gazdatest heti háromszori sportolásával, illetve jelentősen csökkentett szénhidrátbevitelével szemben nem tudjuk tovább tartani állásainkat. Ha ez a tendencia folytatódik, elbukunk.”

5. hét

Újabb rendkívüli vezérkari értekezlet, Hipofízis tábornok megindultan szónokol:

– Uraim, meg fogjuk találni a felelősöket, én is levonom a konzekvenciákat. Sok fontos csatát elvesztettünk, de felhívom a figyelmüket: a háborúnak még nincs vége. Emlékezzenek, kérem, a tíz évvel ezelőtti hadjáratra: megsemmisült Cellulit hadosztályainkat akkor is pótolni tudtuk, sőt, sikerült növelni az állományt. Arra kérem Önöket, ne a múlton rágódjunk; tekintsünk előre, és tudatosítsuk magunkban, akiket most elvesztettünk, hamarosan viszontlátjuk majd. Mert mi, uraim, soha nem adjuk fel, soha! És ezt jól jegyezzék meg.

a1

Isztok ti rendesen?

Azt ma már mindenki tudja, hogy inni kell, hiszen a csapból is ez folyik. Testünk jelentős része víz – kortól függ, hogy mennyi. A csecsemőké 80, a felnőtteké 65-70, az időseké  50 százalékban. Egy, a közösségi oldalakon terjedő bölcselet ezt úgy fogalmazta meg, hogy tulajdonképpen uborkák vagyunk tele aggodalmakkal.

Na jó, ezzel nem értek egyet, hiszem, hogy az uborkákénál magasabb szintű rendeltetésünk van, de szervezetünk normális működéséhez víz kell.

a1Sokat fáj a fejed? Kimerült vagy? Csökkent a teljesítőképességed? Romlik a memóriád? Fogyózol, de nem mennek lefelé úgy a kilók, ahogy szeretnéd? Izomgörcseid vannak? Székrekedés kínoz? Száraz a bőröd? Nem biztos ám, hogy egyből a patikába kell rohanni valami frankó kis táplálékkiegészítőért, amiről azt gondolod, megoldja a problémádat. Lehet, hogy egészen egyszerűen nem iszol eleget.

Én sem ittam, mindig elfelejtettem. Eszembe sem jutott. Igaz, kávéból elég rendesen fogyasztottam, na de azt a napi ajánlott 2-2,5 litert, amit vízből kéne elfogyasztani, még kávéval sem pótoltam. Most azonban m_u_sz_á_j innom, majd hamarosan elmesélem, hogy miért, de egyre jobban érzem magam, és ebben nem kis szerepe van, hogy végre megiszom a napi előírt folyadékmennyiséget. De nem ám magamtól. Á, egyszerűen nem jut eszembe. Viszont: letöltöttem hozzá egy szuper kis alkalmazást az okostelefonomra, és ez a drága üzenget nekem kizárólag napközben, hogy igyak. Amikor iszom, bejelölöm egy mozdulattal, hogy megvolt, és így a nap végére megvan az egyébként rengetegnek tűnő mennyiség. Én az Aqualert-et töltöttem le (ez a google play-ből akár számítógépre is alkalmazható), de van elég sok ilyen vízivás-figyelmeztető app. Be lehet állítani a korunkat, a nemünket, azt, hogy mennyire vagyunk aktívak, mekkora a poharunk, és már indul is a számlálás. a1Nos, ti isztok rendesen? Én már igen!

Osztálytalálkozó

Osztálytalálkozót szervezek.

Úgy kezdődött az egész, hogy az utolsó bisztró klubos vacsorán – mert azóta sajnos a bisztró bezárt, így most határozatlan ideig a bisztró klub sem üzemel – egyik volt osztálytársam is ott vacsorázott, és győzködni kezdett, hogy szervezzünk osztálytalálkozót. Idén lesz ugyanis 25 éve, hogy érettségiztünk. 

a2

Azért a fotósunk nem bízta a véletlenre…nehogy valaki kilógjon a képből. Így legalább senki nem reklamálhat a személyiségi jogai miatt.

Belementem, ő feltett a facebookra egy kis értesítést a csoportunkba, hogy lesz osztálytalálkozó, ő meg én szervezzük, majd ezzel a lendülettel el is tűnt a projektből, mint szürke szamár a ködben. Jó, persze, ma már nem olyan nagy ügy egy osztálytalálkozó szervezése, mint régen, emlékszem, egyik kolléganőm a munkahelyen címezgette a harminc borítékot anno, ami aztán vagy jó címre ment, vagy nem, vagy válaszoltak a volt osztálytársak, vagy nem. Ehhez képest ma perceken belül lehet információt nyerni – legalábbis azoktól, akik a facebookon is jelen vannak, és azért a többség elérhető ott. Azonban néhányan kivonultak a virtuális világból, így próbálom felderíteni, ki tudhat róluk, ki értesíthetné őket. Egyikükről – nevezzük Eriknek, mert így is hívják egyébként – annyit tudtam, hogy itt lakik valahol ezen a településen, ahol én, de azért ez egy elég nagy falu, agyaltam rajta, hogy találhatnám meg.

Pár nappal később hazafelé mentem kocsival a boltból, amikor a házunktól úgy 100 méterre, az utcánkból balra nyíló közben elmentem Erik mellett. Lefékeztem azonnal, kiugrottam a kocsiból.

– Hű, micsoda szerencse, hogy találkozunk, osztálytalálkozó lesz február 27-én, nem tudta senki, hol laksz, hogyan lehet értesíteni. Tényleg, hol laksz?

– Itt – mutatott a háta mögött álló házra.

– Itt…? Én meg ott, a nagy fenyőfa pont eltakarja…

– Hát akkor jó közel lakunk egymáshoz.

– Ja, jó közel.

Telefonszámot cseréltünk, visszaültem a kocsiba, és sokat gondolkodtam azon, vajon az életben hányszor fordul elő velünk, hogy keressük a megoldást, keressük, keresgéljük, közben ott volt már az orrunk előtt rég, csak kicsit nyitva kellett volna tartanunk a szemünket…

Egyszerű klasszikus: az indiáner

A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum könyvtárában bukkantam Zsemley Oszkár: A magyar sütő-, cukrász- és mézeskalácsos ipar története című, 1941-ben megjelent, érdekességekben bővölködő művére, amelyből már többször idéztem apróbb történeteket. A kötetben a szerző a címben említett szakmák történeti áttekintésén túl számos kis színes írást felvonultat, némelyik egészen bulváros – miért verte el a cukrászmester a segédet -, vagy szinte tudományos, de olyan is akad, amely inkább legenda. Ilyen az alábbi kis eredetmagyarázat is; hogy igaz-e, ma már nehéz kideríteni, de hogy szórakoztató, az biztos.a5

„Ki ne emlékeznék gyerekkorának azokra a boldog óráira, amikor sikerült szüleinek valamelyikétől 5 krajcárt kihízelegni, kikönyörögni, s rohanni a cukrászdába és venni egy indiánert. A túlvilágival vetélkedő élvezet volt annak szakszerű, lehetőleg lassú – hogy tovább tartson – elfogyasztása. Ennek a még ma is közkedvelt édességnek egy dúsgazdag magyar főúr, Pálffy Ferdinánd gróf volt a kezdeményezője. A történelmi igazsághoz tartozik, hogy csak a sütemény ötlete szülemlett meg a főúr agyában, a kivitelezés érdeme már a szakácsáé volt.

Az új sütemény-remek szoros összefüggésben áll a Theater an der Wien színházzal, amelynek annak idején, a XIX. században, Pálffy gróf volt az intendánsa.

A gróf, aki figyelemmel kísérte egész Európa színházi és ezzel összefüggő eseményeit, s így értesült arról, hogy egy indián származású artista járja be Európa metropolisait, s mindenütt meghódítja a közönséget csodás mutatványaival, összeköttetésbe lépett az indián művész impresszáriójával és a sikerült a művészt néhány napi bécsi vendégszereplésre leszerződtetni.

Ennek örömére a gróf magához rendelte a szakácsát s meghagyta neki, hogy az első előadás estélyére találjon ki valami olyan édességet, amelynek a színe hasonlítson az indián művész arcbőréhez. Ekkor eszelte ki a szakács a mai indián fánkot. Amikor a szakács az első példányokat bemutatta, s a gróf megízlelte, tapsolt örömében. Majd megkérdezte a szakácsot, hány segítőre van szüksége, mert ebből az újdonságból annyit kell készíteni, illetve gyártani, hogy a színház minden látogatója a belépéskor ingyen kapjon egyet. A kocsideréknyi fánk el is készült idejére, s a közönségnek annyira ízlett, hogy amíg fogyasztotta, csaknem megfeledkezett a színpadon szereplő művészről.

Másnap egész Bécs a cukrászdákat rohamozta s kereste – már nevet is adtak az új süteménynek – az indiánert.

Ennek már száz és jónéhány éve és az indiáner még mindig kedvence az édességet kedvelőknek.”

a3

Íme a recept is – egyáltalán nem biztos, hogy az eredeti, ellenben garantáltan finom.

Hozzávalók (26-28 darabhoz):

3 tojássárgája

1 ek víz

12 dkg liszt

6 tojásfehérje

6 dkg cukor

A bevonáshoz 20 dkg étcsoki, amit majd megolvasztunk 2 ek étolajjal

A töltéshez 4 dl habtejszín, amit habbá verünk 2 ek cukorral

  1. Melegítsük elő a sütőt: alsó-felső sütés 180 fok, légkeverés 170.
  2. Verjük habbá a tojásfehérjéket a kristálycukorral.
  3. Egy edényben keverjük jól el a sárgákat egy kanál liszttel és a vízzel, majd adjuk a fehérjehabhoz, és a végén forgassuk bele az átszitált lisztet.
  4. Töltsük a masszát habzsákba, és nyomjunk belőle 4-5 centi átmérőjű halmokat egy sütőpapírral borított tepsire.

a7

5. Süssük meg 10-12 perc alatt, de ne vegyük ki egyből a sütőből, mert beráncosodik, kicsit összeesik a tészta.a8

5. Most egy olyan művelet következik, amelyre van cukrászati szakszó, és szerintem ez a magyar nyelv legrondább szava, rondább a vakcinánál is: hörzsölés. Ezt mondják arra, hogy kivájnak egy tésztát, hogy tölteni lehessen. Hörzsölés. Szerintem ez valami műmájerkedő szakszó,  valahogy így keletkezhetett:

– Nem igaz, Józsikám, hogy nem tudunk már valami komolyabban hangzót írni a tankönyvbe, mint hogy “kivájjuk”! Minek nevezzük?

– Háát – mondta erre Józsi -, a disznóvágáson pörzsölnek, mi hörzsöljünk!

– Na jó, de a “pörzs”, az értelmezhető; mi az a hörzs?

– Kit érdekel, írjad, Józsi, le kell adni a kéziratot!

Valahogy így. Szerintem. A lényeg, hogy szedjük ki a tészták belsejét. Plusz, amik majd az aljak lesznek, azoknak a kis csúcsát csípjük le ollóval, hogy meg tudjanak állni a talpukon.a9

6. Mártsuk meg olvasztott csokiban.a10

És rácson hagyjuk dermedni.a11Végül tegyük az aljakat egy tálra, töltsük meg tejszínhabbal, és tegyük rájuk a kalapokat.

a2

Hát ennyi.

 

A szíveddel válassz

Az embert megtanítja az élet erre-arra. Olyanokra, hogy a bajban derül ki, ki az igazi barát, vagy hogy ne hidd el magadról, hogy pótolhatatlan vagy, hogy nem a pénzt kell gyűjtögetni, hanem az élményeket, hogy csak attól fogadj el tanácsot, aki kompetens a problémában, meg ez is, amit a címben írtam: a szíveddel válassz.

Elmesélek egy történetet.

Nóra lányom szeptemberben felköltözött Budapestre, a tanulmányait halasztotta, dolgozni akart. Mivel kiválóan beszél angolul és franciául, továbbá nagyon szeret kisgyerekekkel foglalkozni, egy szegről-végről ismerős, ám rendkívül segítőkész valaki beajánlotta őt két angol nyelvű óvodába. El is ment mindkét helyre interjúra. Az első igazi angol gyermeknevelde volt: a gyerekek egyenruhában voltak, a hangulat kissé katonásnak tűnt. Ott azt mondták Nórinak, tulajdonképpen holnaptól jöhetne is, hétfőtől péntekig, napi 8 órában, és viszonylag jó fizetést is ajánlottak neki. Azonban megkérték, hogy ne farmerben érkezzen, amennyiben úgy dönt, hogy ott fog dolgozni: sötét nadrág és blúz az elvárás.

Nos, ezek után ment a másik helyre, egy budai magánoviba, ami egyből lenyűgözte. Tetszett neki a hangulata, családias volt, szeretetteljes, az intézmény vezetője nagyon szimpatikusnak találta Nórit, csak hát, mint mondta, nekik igazából mindössze egy beugrós segítőre van szükségük, aki péntekenként, meg esetleg ha valaki megbetegszik, hadra fogható. De nagyon szeretnék, ha Nóri őket választaná.

a1

A kép illusztráció.

Na, hát ekkor hívott fel bennünket, hogy melyik mellett döntsön. Mert a józan ész az első helyet diktálja, fix fizetés, juttatások, összességében nem rossz, de a hangulat… És a másik ovi, az pont olyan, ahol ő dolgozni szeretne! Csak hát a pénz…ebben az esetben kevés lesz, mert csak egy-egy alkalomra veszik őt igénybe, és a segítségünkre fog szorulni, mert biztosan nem lesz elég a fizetés az albérletre, egyéb költségekre, és hát nem akar a terhünkre lenni.

Ilyen gyerek ez.

Nem sokat gondolkodtunk a válaszon: azt válaszd, ahol jól fogod érezni magad. A körülmények változhatnak, emberek jönnek-mennek, sokaknak lehet szüksége babysitterre, ki tudja, de olyan helyre ne menj, amitől idegenkedsz. Addig meg segítünk.

Döntött. A budai magánovit választotta.

Elkezdett alkalmanként menni pár órára. Aztán a következő hét végén az egyik óvónő eltörte a lábát (nem mi voltunk!!!) – és onnantól minden nap mennie kellett. Végül decemberben más munkahelyre ment egy másik óvónő, és a helyére felvették Nórit, kicsivel még több fizetésért, mint amit anno az első helyen ajánlottak neki. Boldog, nagyon szereti a munkahelyét, és a gyerekek is szeretik őt. Nem utolsósorban a kollégái, felettesei is megbecsülik, kedvesek vele.

a1

Ilyen cuki rajzokat kap:)

Mindezzel azt akartam szemléltetni, hogy az ember végezhet számításokat, kalkulálhat, de nagyon sokszor nem a racionális döntést igazolja az élet. Mert hát, tudjátok, jól csak a szívével lát az ember.

Na persze, tiszta szívvel.

Mindörökké AMEN

Szombaton nagy közös családi koncertlátogatásra indultunk, ahova Bence nem jött, mert azt mondta, nagy lesz a tömeg.

Nagy is volt.

Budapesten jártunk a Pajor Tamás nevével fémjelzett AMEN együttes lemezbemutató koncertjén.

a2A fővárosba érkezésünket követően előbb a MOM Parkba mentünk, ahol emberemnek találkozója volt; úgyhogy Bálintot letámasztottuk a földszinti lift mellett egy szatyornyi kajával – éhes volt -, mi, lányok pedig szétnéztünk néhány üzletben. Úgy fél óra múltán tértünk vissza a lifthez, Bálint még mindig falatozott.

– Hát te? Még mindig eszel?

– Ja… közben fényképezkedtem a Szabó Győzővel.

– És azt hogy?

– Hát, álltam itt, aztán egyszer csak idejött valaki. Ránéztem, mondom neki, ne haragudj, véletlenül nem te vagy a Szabó Győző? Azt mondja, de. Erre én: lőhetek egy képet? Azt mondja, persze, csak el ne menjen a lift. Hát így.a1Jót derültünk a történeten, és továbbindultunk a koncert helyszínére, a Gyömrői úti Hit Parkba. Hát, Bencének igaza volt, sokezren voltak, de amíg az ember nem tud megfinanszírozni az otthonában egy magánkoncertet, addig ezt el kell szenvedni. Na jó, azért nem volt akkora szenvedés.

Szózene, avagy dalliteráció – így jellemezte művészetét Pajor Tamás, aki úgy zsonglőrködik a szavakkal, mint a cirkuszi mutatványos a labdákkal. Már ha mondhatok ilyen prózai hasonlatot. A koncert egy kis múltidézéssel kezdődött, amikor az Amen még ilyen volt:

Aztán ilyen:

Mígnem ilyen:

Pajor Tamás egyszerűen zseni, és azon gondolkodtam, hogy vajon miért kellett huszonöt év ahhoz, hogy erre végre szélesebb körben is ráismerjenek, hogy túllépjenek azon a tényen, hogy nem drogos punkzenészként halt meg fiatalon, és megbocsássák, hogy hívővé vált, s hogy ezt a pálfordulást nem rejtette véka alá.

A koncerten fellépett a Saul fia főszereplőjeként köztudatba robbant Röhrig Géza, aki A próféta című szerzeményét énekelte el; szintén vendégként érkezett a színpadra Takáts Tamás, aki a Szél repítsen című számmal nyűgözte le a közönséget.

Röhrig Géza

Röhrig Géza énekel – forrás: atv.hu

Sok remek dal, a dalok között versek, poénok hangoztak el, szóval, tömeg ide vagy oda, jól szórakoztunk.

Ismerem a dörgést, de mikor lesz itt villám,

pedig nem a közértfokú magyarról tartanak itt nyilván.

Persze nem vagyok Rambo, se Marlon Brando, csak olykor egy kis budapesti gyarló mandró

De itt sütöm ki a szóját, a szóját a szójátékokat

A nemjóját e jó játékokat!

Hű, majdnem elfelejtettem: a belépőjegy úgy volt, hogy a Fénykor című lemez szűkített változatát lehetett megvenni, ahhoz járt a tiszteletjegy. Szóval, ötünknek öt cédét vettünk, holott megvan az eredeti, nem szűkített is. Úgyhogy most első körben kisorsolok ezekből hármat, hogy aki nem tudja még, mi is az a dalliteráció, hát megismerje, aki pedig tudja, hallgathassa sokat.

Tehát: a sorsoláson részt vesz, aki alább kommentben jelzi, hogy szeretné a cédét. Kedden, szerdán és csütörtök este sorsolok.

Nos, szeretnétek?

 

 

UPDATE!!

  1. nyertes: Varga Renáta
  2. nyertes:  Kolonics Viktória
  3. nyertes: Kercza Virág – írd meg a címedet e-mailben, kérlek! (praktikaksokgyerekhez(kukac)gmail(pont)com

Nemzetek fánkjai

Ha a fánk eredetét szeretnénk felkutatni, egészen az ókori Egyiptomig jutunk vissza: II. Ramszesz, egyiptomi fáraó (Kr.e. 1290 – 1224) sírjának domborművén már látható afféle „fritőz”, amelyben két rabszolga csiga alakú süteményeket készít.

Ha hazai vonatkozásokat keresünk, azt találjuk, hogy nem hiányzott a zsírban sült édes tészta Mátyás király asztaláról, felesége, Beatrix honosította meg nálunk, aki vélhetően az itáliai karneválokon ismerkedett meg a finomsággal. Egyes források szerint ugyanakkor széles körben csupán a 19. században terjedt el hazánkban, méghozzá a Dunántúlról indulva vált egyre több helyen szokássá, hogy a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó farsangkor édességként fánk kerüljön az asztalra.

A mi fánkunk

A mi fánkunk

Itt találod az én szalagos fánk receptemet lépésről lépésre.

Másik legenda alapján egy néhai osztrák pék, bizonyos Krapfen özvegyének köszönhető a tészta nálunk is népszerű formája. A férj halála után az asszony vette át az üzletet; egy napon, amikor a kenyér nem készült el a szokott időre, s a sorban álló vevők már egyre cifrább megjegyzéseket tettek, a dühös pékné egy darab tésztát hozzá akart vágni valakihez. Nem jól célzott, és a kenyértészta a forró zsírral teli lábasba pottyant, ahol illatozva aranysárgára sült… Igaz-e a történet vagy sem, nem tudjuk, az viszont tény, hogy a bécsiek a fánkot Krapfennek nevezik.

Beignet

Beignet

A franciák szintén egy asszonynak köszönhetik a beignet[binyé]-jüket, egészen pontosan Marie Antoinette-nek, aki egy álarcosbálban kóstolta először, és azonnal kötelezte udvari cukrászát a zsírban sült édesség bevezetésére. Ez a fánk annyiban tér el a miénktől, hogy a tésztát nem kerekre szaggatják, hanem késsel négyszögletesre vágják.

Churros

Churros

 

Aztán itt van a spanyol churros, amelynek a masszáját nyomózsákból, csillagcsövön keresztül ejtik a forró olajba, vagy a görögök loukoumades-e, amely golyóként sül meg.

loukoumades

Loukoumades

Nem feledkezhetünk meg az amerikai donut-ról sem, persze, ezt már praktikusan (és jóval egészségesebben, persze) fánksütő formában, a sütőben sütik. Állítólag a legnagyobb fánkfogyasztók a kanadaiak, akik természetesen juharsziruppal öntik nyakon.

Donut

Donut

A cseh tarkedli vagy talkedli szintén formában sül, tésztája kissé lágyabb, mint a mi fánkunké, a kész sütemény állaga valahol a fánk és a palacsinta között határozható meg. A szlovákok siskát esznek, a szlovének krofit, kárpátalján biljázst, a székelyeknél pánkót, Horvátországban fritulát, Hollandiában oliebollent, Izraelben szufganiot-ot – és igen, ez mind-mind a fánkot takarja.

Minden napra valami jót!

Ma bloggeri minőségemben voltam hivatalos egy helyi eseményre: Vonyarcvashegyen, a Bock Bisztró Balaton adott otthont a Balatoni Gasztrotérkép bemutatójának, ahol a gasztrotérképen szereplő éttermek, borászatok is képviselték magukat, egészen pontosan kóstoltattak bennünket.

Vicces, hogy mint vendéget hívtak, mégis, az egyik kiállítónál – ez pedig a Télikert bisztró – találkoztam a saját sütimmel. Persze, tudtam, hogy ott lesz, hiszen tőlem rendelték, de mégis, furcsa érzés volt. Próbáltam objektíven szemlélni, és nem tudtam eldönteni, hogy sikerült-e (objektívnak lennem), vagy tényleg elfogult vagyok.

Jól néz ki a süti, na.

Mille flódniAz a neve, hogy mille flódni, ugyanis a mille feuille és a flódni keresztezéséből született, a Télikert tulajdonosa, Bezerics Dani volt az ötletgazda, én pedig a megalkotó. A lapok ropogós leveles tésztából vannak, a töltelék pedig könnyű, habos almás, diós, mákos krém, valamint szilvalekvár. Kicsit tartottam tőle, hogy hasonlítani fog a divatbemutatók haute couture ruháira, amelyek ugyan jól néznek ki, de gyakorlatilag hordhatatlanok, de a félelmem alaptalannak bizonyult, a mille flódni egyre kedveltebb a vendégek körében, ezért mi, büszke szülei ma össze is álltunk egy közös képre.

a1Vannak néhányan, akik a munkámban inspirálnak. Akik akarják az újat, noszogatnak, rugdosnak, ötleteket adnak, ki így, ki úgy. És elgondolkodtam azon, hogy valójában lehet a könnyebb utat választani: lehet nemet mondani az újításra, lehet a járt úton maradni, újra és újra megsütni azt a közel száz receptet, ami már rendelkezésemre áll, amit sokszorosan kipróbáltunk, és amit hozni tudunk jó minőségben.

De én nem ilyen vagyok. Valamiért szeretem a nehezebb utat választani, szeretek újítani, szeretem elfogadni a kihívásokat, még akkor is, ha később fogom a fejem miatta, amikor órákat töltök el azzal, hogy az a bizonyos feladat sikerüljön, hogy hát kellett ez nekem?! Hiszen menne a munka ezek nélkül is.

Menne, igaz. Aztán beleszürkülnénk a megszokásba, unalmassá válna az egész, és ha mi megunjuk, megunják a vendégek is, az egész elveszíti az ízét, kihal belőle a szív, a lélek, a szellem.

Hát ezért ne dőljünk be automatikusan a kisebb ellenállás felé haladás elvének! Az segíthet életben maradni – ha épp ez a cél -, de az előrehaladást nem szolgálja. Ahhoz, hogy a munkánk, tevékenységünk kitűnjön az átlagból, átlagon felülit kell hozzátenni – erőfeszítést, időt, kitartást, szívet, pénzt, mikor mit.

Ne féljünk kifizetni az árat.

 

Mi ez a Minden napra valami jót????

Minden napra valami jót!

Ma sátrat vertünk az étkezőben, és az asztal alatt vacsoráztunk*. Korlátozott létszámban, mert családunk feje épp nem volt itthon, amikor pedig Bálint fiamnak (18) felvázoltam, mi lesz a program, csak annyit mondott: “najóvan”, és elvonult a szobájába. Tulajdonképpen nem volt ez olyan nagy baj, mert magasak is vagyunk, én viszonylag széles is, így hárman épp elfértünk. Úgy-ahogy.

a1

Az élet nem attól lesz jó, ha mindig minden élére vasalt, patent rendben van, ha a gyerek csak ötösöket hoz, és járatjuk még három különórára. Az élmények, a közös nevetések számítanak, és ha ehhez az kell, hogy felrúgjuk a megszokott formaságokat, hát tegyük meg.

Mi baj történhet?

 

Mi ez a Minden napra valamit jót?

 

*Bocs Nonó, leszereltük a partiégődet, kellett a piknikhez, de visszatesszük a szobádba, mire megjössz…

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!