Praktikák sok gyerekhez

Öt nagyon egyszerű desszert hétvégére

Mivel hétközben állandóan tortákat gyártok, ezért hétvégéken nincs túl sok kedvem és időm a konyhában szorgoskodni. Szerencsére van egy csomó olyan desszert, ami finom is, és ráadásul rövid idő alatt készen van.

1. Pohárkrémek

a1Hát ezeknél egyszerűbb nincs. Jó, legyen hozzá kéznél valami keksz, meg mondjuk tejszín és mascarpone, vagy tejszín és joghurt, meg valami gyümölcs, és kész. Eperszezon van, az epres pohárkrém adja magát. Az én receptem ITT olvasható.

2. A legegyszerűbb és legjobb csokis süti

a1Három összetevőből áll: tojás, vaj és csoki. ITT a recept.

3. Zabpelyhes-csokis süti sütés nélkül

a1Igen, ehhez még sütő sem kell, cserébe azt kell megvárni, amíg rendesen lehűl. ÍGY KELL készíteni.

4. Madártej pite

a1Na jó, ezt kell sütni, de ezzel együtt roppant egyszerű. Olvasd el.

5. Epres Friedmann

a1Személyes kedvencem, mindenhol sikert arat. Itt találod, hogyan kell elkészíteni.

 

Amikor sóskáról álmodom

Szóval, miközben vég nélkül ontom a különböző édességeket – somlói tortát, karamellás sajttortát, epres Friedmannt, banános csokitortát, karamellás gesztenyés tortát, Rákóczi túrós tortát, és akkor még egy kukkot nem szóltam a paleókról -, közben egy csomó sósról álmodom. Kolbászról, kovászos uborkával. Gombapaprikásról, galuskával. Milánói spagettiről. Chilis babról.

Sóskáról.

Sosem gondoltam, hogy valaha a sóska testesíti meg álmaim netovábbját.

Pont a sóska.

Akkor már inkább a spenót – gondoltam volna régen -, de ma már egyértelmű: savanyú legyen és sós, némi édesítéssel persze, mert azért azt a vadságot igenis ellensúlyozni kell. Hiszen ilyen az élet is.

20150522_202141Vásároltam is gyorsan egy doboz fagyasztott sóskát.

Aztán kevés libazsíron enyhén lepirítottam két-három evőkanál lisztet. Kis tejet öntöttem rá, beledobtam a sóskát. Aztán, amikor felolvadt és forrni kezdett, addig hígítottam tejjel, amíg a megfelelő sűrűséget be nem állítottam. Készítettem hozzá két bevert/buggyantott tojást is. Meg volt egy kis sütőben sült fokhagymás újkrumpli. Azt is tettem bele. Meg egy kis cukrot, akárhogy is.

20 torta után úgy éreztem, megérdemlem.

És jó volt.

Nagyon.

 

Kisgyerek, kis gond...

Amikor 2008-ban elkezdtem blogolni, a gyerekeim 12, 11, 7 és 5 évesek voltak. Tulajdonképpen kicsik, kivéve a legnagyobbat, aki 12 éves lányként már nem volt kicsinek mondható. A 11 éves fiú igen.

Gyűlöltem és megvetettem azt a mondást, miszerint kisgyerek kis gond, nagygyerek nagy gond. Nem akartam elhinni, hogy ez így van. De az a helyzet, hogy a közhelyekben mindig van igazság, ezt így negyven felett már bátran kimondom, mint életbölcsességet.

a1Szóval, elkezdtem írni a kisgyerekes élet napi problémáiról, nyitottam az Előhanggal, amikor megosztottam veletek, milyen érzés volt rádöbbenni, hogy ismét terhes vagyok – a negyedik gyerekkel. Aztán ott volt egy átlagos éjszaka története, amiben semmi romantika nem volt, ám annál több mászkálás, helykeresés. Megörökítettem benne, hogyan is alakul úgy, hogy ketten fekszünk le a hitvesi ágyba, de adott esetben 4-en, 5-en, 6-an ébredünk, ébrednek fel benne…és milyen jó, hogy ezt leírtam, mert ma már nem jön senki. Mosolygós nosztalgiával emlékszem a derékfájós hajnalokra, amikor bolyongva kerestem magamnak üres ágyat, mert kitúrtak a helyemről. Legyetek hálásak ezekért a helyzetekért, mert egyszer csak furcsa lesz, hogy nem jön senki. Először ugyan felszabadító, de aztán elgondolkodtató. Öregszünk, drágám.

Aztán, egy átlagos reggel – amikor még nélkülem nem működött semmi. Tea, kakaó, tízórai, lélekápolás, puszi; ma meg, ha nem kelnék fel egyáltalán, akkor sem hiányoznék igazán…- a legnagyobb kocsival elfuvarozza testvéreit az iskolákba, sőt, ha kell, délután össze is szedi őket.

A kisgyerekekkel vannak aranyos sztorik, akár egy almás pite sütése komoly tanulságokkal szolgálhat. Lehet írni arról, hogy egyáltalán miért vállalunk gyereket? Vagy ott vannak a szülinapok, amelyek kapcsán maga az ünnepelt is szívesen látja viszont magát a blogon.

De egyszer csak eljön az idő, hogy ez az egész ciki lesz. Hogy elkezdik kikötni, hogy oké, anya,de ezt ne írd meg. És tiszteletben kell tartani, hiszen ez az ő személyiségi joguk. Az én gyerekeim, az én sztorim – de az övék is, akik lassan a gyerekkorból átlépnek a felnőttek világába. Lassan az összes eddigi szerepem mellett – ami nem volt kevés – politikussá is kell válnom, nem írhatom meg a nyilvánvaló botrányt, ami a gyerek iskolájában zajlik, mert nemcsak neki, de az egy évvel fiatalabb testvérének is le kell ott érettségiznie, azt pedig tapasztaltam, hogy mindennemű észrevételt támadásnak vesznek, és bosszút állnak. A gyereken, persze.

De könyörgöm, hogyan védjem meg a pedagógus becsületét, amikor a gyerek azzal jön haza, hogy látta csókolózni az utcán az igazgatót az igazgató-helyettes nővel? Aztán persze mindkettő elhagyja a házastársát, összebútoroznak, és maradnak a posztjukon – mert a szülők, mint a sült hal, hallgatnak. Mert a gyereknek le kell érettségiznie. Tőlünk nyugatabbra úgy rúgnák ki páros lábbal mindkettőt, hogy a lábuk nem érné a földet, de nálunk nem. A diákok között néha téma, hogy az igazgató előttük ment a lépcsőn, és rácsapott a mellette lépkedő igh.nő fenekére, vagy hogy egy külföldi kiránduláson ők ketten bezárkóztak a buszba – aztán ennyi. Hiszen ilyen az élet. És ez az igazgató szónokol a ballagáson erényről, szavahihetőségről és őszinteségről, amiről inkább már tényleg nem is írtam, mert hányingerem van tőle.

Ilyen gondolatokkal nem kell küzdeni a kakis pelus cserélése közben. Ott a fizikai bűzt letakarítja az ember, és ennyi. Tiszta. Nem kell még megértetni a gyerekkel, hogy igen, vannak gerinctelen emberek, de te akkor is ragaszkodj az igazsághoz, mert bármennyire hihetetlen, hosszú távon az tesz téged boldoggá. Hogy egyszer mindenkinek el kell számolnia az összes tettével – úgy cselekedj tehát, hogy ne kelljen félned attól a naptól.

Na, hát például ezért kisebb gond a kisgyerek, akárhogy is fáj.

 

Keszthelyi anzix

Ma dél körül úgy döntöttem, megmozgatom állómunkában edződött tagjaimat, és lekerekeztem egyik kedvenc helyemre, péntek esti klubvacsoráink helyszínére, amely kis hazánk valószínűleg leghíresebb kikötőjében található. Gondoltam, iszom egy kávét, és kipihenem a biciklizés fáradalmait, miközben kellemesen elbeszélgetek, de aztán kizökkentett nyugalmamból, hogy azzal a kérdéssel fogadtak: szerinted mi ég ott, a Halászcsárda, vagy valami más?

a1

Ilyen volt régen, még mielőtt leégett.

Fekete füstfelhő gomolygott felfelé néhány kilométerrel odébb, amely dacára annak, hogy nem vagyok túlzottan kíváncsi természet, felkeltette érdeklődésemet. Mindenek előtt a már említett Halászcsárdához bicikliztem el, és megnyugodtam, hogy nem sújtotta újabb tűzkár – a harmincas években épült, eredetileg nádtetős étterem ugyanis egyszer, a ’80-as években már leégett. Én 1987-ben kerültem Keszthelyre diákként, akkor a csárda már nem üzemelt, szájról szájra terjedt róla, hogy az egy elátkozott hely. Aztán 2012-ben újra megnyitották egy alapos felújítást követően, azóta üzemel, és ezen a mai nap sem változtatott, szerencsére. Ha már arra jártam, gondoltam, fényképezek egy kis Balatont.

20150517_124716Ez pedig a Balaton a biciklimmel.20150517_124740Egyébként Keszthelyen mostanában valóban történt végre egy s más a parton, azon kívül is, hogy gazdát cserélt a fent említett Phoenix kikötő. Például, felépítettek egy autóbusz-állomást.

20150517_125612Úgy képzeljétek el, hogy Keszthelynek idáig tulajdonképpen nem is volt klasszikus értelemben vett autóbusz-állomása, csak a kijelölt kocsiállások voltak pucéran, vécé a szomszédos vasútállomáson, szóval, hagyott némi kívánnivalót maga után. Aztán valamikor az ősszel kezdték ezt építeni, és én azt hittem, hogy az az izé ott, az a tető valamiféle felüljáró, amelyen majd át lehet menni…de hova is? Sokat gondolkodtam rajta, mert az út túloldalán, amely felett elképzelésem szerint a felüljáró haladt volna, csupán a Volán busztelepe található, ahova utasok miért is mennének?

20150517_125516Aztán egyszer csak leesett, hogy az nem felüljáró. Az csak egy tető. Eső ellen.

Na mindegy, inkább legyen ilyen, mint semmilyen, lássuk a többi újdonságot! Nagyon tetszik nekem például, hogy a vasúti gyalogos átjáróknál kicserélték a rusnya terelőkorlátokat ilyen jópofákra. Azt ugye tudjátok, hogy ezek a terelőkorlátok azért ilyen cikk-cakkosak, hogy önkéntelenül is elnézzetek jobbra és balra?

20150517_125848Aztán: leraktak RENGETEG biciklitárolót. Szeretném megjegyezni, hogy nekem tavaly ellopták a lila színű Peugeot biciklimet – ráadásul nem is az enyémet, kölcsönben volt nálunk – szóval, ha valaki látja…20150517_125917

Aztán, elhelyeztek ilyen jópofa információs táblákat is, amelyen nemcsak a térkép kapott helyet, hanem megjelöltek egy csomó állandó programot is. 20150517_130006Na ezt nem találjátok ki, mi lesz: görkorcsolya-pálya. Ha jól értettem. 20150517_130034Tavaly óta (azt hiszem) itt szomorkodik Erzsébet királyné, egyik hűséges kutyájával. A kutya nem szomorú.20150517_130133Ezt is tavaly üzemelték be: az a szökőkútszerű vizes terület ott a gyerekek kedvence, most is futkozik ott egy piros ruhás. Szerintem csurom vizes lehetett már, mert én érzékelhetően elég messze voltam, mégis, a szél rám is hozta bőven a vízpermetet.20150517_130221Tavaly nyitott ki először, de jövő hétvégén végre újra üzemel a Fröccsterasz az egykor szállodaként működött Hullám szálló teraszán. A szálló előtt található a szabadtéri színpad, ami, azt hiszem, megnehezíti az amúgy belül lepusztult épület hasznosítását. Mert egyébként eladó.20150517_130305Ezt a szobrot történetesen ma fedeztem fel; Csik Ferenc (1913-1945) olimpiai bajnok úszó, orvos, lapszerkesztő készül ugráshoz a rajtkőről. Bár tulajdonképpen nem sokáig élt Keszthelyen – sőt, valójában egyáltalán nem élt sokáig -, soproni halálát, majd exhumálását követően Keszthelyen temették el. Édesanyjának volt itt dohányboltja 1924-től, az ifjú Csik az érettségiig lakott a városban, és itt kezdett úszni. Aztán Budapestre került, ahol 1937-ben végzett orvosként, de közben, 1936-ban olimpiai bajnok lett 100 m-es gyorsúszásban, a 4×200 m-es gyorsváltóval (Gróf, Lengyel, Abay-Nemes, Csik)pedig bronzérmet szerzett. 1944 októberében kapott katonai behívót, tartalékos orvos-őrmesterként szolgált; orvosi hivatásának teljesítése közben Sopronban egy bombatámadás során vesztette életét. 20150517_130445Ez pedig itt az egyetem strandjának stégje, keszthelyiek csak úgy emlegetik, hogy az ATEK. Lemegyünk az atekra, az azt jelenti, hogy ide jönnek. Ami ezért nagyon vonzó, mert csak az egyetem dolgozói, illetve hallgatói látogathatják, és ezért nyilvánvalóan kívánatosabb, mint bármelyik másik strand, csupán mert mindenki másnak tilos.

20150517_130746Az egyik legjobb hely: a Pecás Büfé. Az atek mellett. Hamisítatlan retró hangulat. 20150517_130818És itt tényleg, valaki mindig pecázik.20150517_131001A vadkacsák meg már annyira megszokták a jövés-menést, hogy csak akkor röppennek fel, ha már nagyon muszáj.20150517_131215Ő pedig itt Csabi, a házőrző ló. Akartam vele közös selfie-t hazafelé menet, de most nem volt kedve. 20150517_133143Ja, azóta kiderítettem: a szeméttelep égett. De már eloltották.

Flóra virágoskertje

Nyilván mindenféle foglalkozás során elérkeznek holtpontok, amikor az ember vár, és reméli, hogy elmúlik, mert valamiből élni kell, és ha már egyszer ebből élünk, legalább ne utáljuk.

Szerencsés vagyok ilyen szempontból (is), mert mindig olyasmivel kerestem pénzt, amit egyébként szívesen is csináltam. És bár gyermekkoromban az volt a nagy álmom, hogy egyszer majd híres író leszek, az újságírásig sikerült eljutnom, ám azt, hogy aztán abból a szakmából hirtelen váltással a cukrászatban találom magam, nem gondoltam volna.

Meg azt sem, hogy lassan – be kell látnom – blog és közel húszéves újságírói múlt ide vagy oda, a süteményeim révén nagyobb ismertségre teszek szert, mint a médiabeli munkáimmal… Amikor Zalaegerszegen vagy Badacsonyban vagy Balatonbogláron megismeri a tortát a vendég, és megkérdezi, hogy jé, ezt nem az a keszthelyi, a Sütis Móni készítette…?

Én lettem a Sütis Móni. Egy ideig küzdöttem ellene, de rájöttem, hogy szélmalomharc. Most már sokszor így is mutatkozom be, Móni vagyok, a Sütis. Ja, ja, tényleg, te vagy az??

Persze, ez a szép oldal. A vidám oldal. A másikon meg ott van az adott esetben éjfélig tartó műszak, az állómunkától egyelőre állandósult (de remélem, leküzdhető) sarkantyúgyulladás, az újrakezdés, ha nem sikerült, újrakezdés, ha leégett, vagy ha csak nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Mert „tökéletlen portékát nem akarok adni a renomé miatt”.

Hullámvölgyek és hegycsúcsok váltogatják egymást, mint valami változatos táj, néha egészen elkeseredem, máskor felvillanyozódom. Utóbbira példa a kis hároméves Flóra reakciója, aki anyukájával együtt jött el a szülinapi tortájáért. Azt beszéltük meg, hogy egy jópofa, vagány epres torta lesz, diós lapokkal, mascarponés-tejszínes krémmel, a tetején pedig aranyos marcipán díszekkel. Mint ez málnás torta, csak eperrel, és plusz a díszekkel.

a1Ez lett Flóra virágoskertje. A díszeket egy kedves cukrász ismerősöm készítette el, akivel ezzel-azzal kisegítjük egymást időnként. Nos, amikor a kislány meglátta a tortát, a szája elé kapta mindkét kezét, és elkerekedett szemekkel hallatta azt a hangot, aminek azt hiszem, nincs neve, de meglepetésünkben szoktuk kiadni önkéntelenül, a levegő beszívása közben…

Hát az ilyen pillanatokért érdemes.

 

Mentő, kórház, ijedelem

Az esetet azért írom le, mert tanulságos.

Pénteken délelőtt irgalmatlan mennyiségű munka közepette egyszer csak csörgött a telefonom. Zsófi tornatanára hívott.

– Szia, Éva vagyok az iskolából. Azért telefonálok, mert a Zsófi tesi órán rosszul lett, iskolakört futottak, és egyszer csak nehezen vette a levegőt. Most itt van  a tanáriban, azóta is nehéz a légzése, mi úgy gondoljuk, hogy allergia lehet, mondta, hogy mostanában viszketett a szeme, szóval, el kéne érte jönni.

Megbeszéltük, hogy intézem, aztán letettem a telefont, és pár pillanatig csak álltam. Most akkor baj van, vagy nincs? Fuldoklik, vagy nem? Tulajdonképpen nem egy orvost lett volna célszerű értesíteni először…?

Mindenesetre a férjem negyed órán belül ott volt az iskolában, számára nem is volt kérdés, hogy ide doki  kell, elvitte a gyerekorvosunkhoz, aki gondolkodás nélkül mentőt hívott, és azon morgolódott közben, hogy ezt már ott a tanáriban meg kellett volna tennie valakinek a diagnózis találgatása helyett. A gyereknek a fuldoklás mellett zsibbadt keze, szúrt a mellkasa, köhögési rohamok törtek rá, ami valóban sok minden lehet, mondjuk még infarktus is, de mindenképpen benne van az életveszélyes állapot kialakulása.

Én eközben telefonon hívogattam a férjemet, aki nem vette fel, illetve folyton kinyomta, amitől, bevallom, levert a víz egy kicsit. Most mi van?

Aztán hamarosan minden kiderült: Zsófinál a tesiórán futás közben a fokozott légzés miatt kalciumszint-csökkenés következett be, ami az úgynevezett tetánia nevű jelenséghez vezetett, és éppen a fent felsorolt tünetekkel jár. Mivel fuldokolni kezdett és zsibbadt a szája, pánikba esett, amitől még rosszabbul lett, tehát önmaga rontotta a saját helyzetét. A mentősök már tudták, mi ilyenkor a teendő: a) a beteg orrát 10-30 másodpercre be kell fogni, vagy b) más módon, például szatyorba lélegzéssel kell megakadályozni a vérben levő széndioxid túlzott mértékű távozását. Ezzel a problémát gyakorlatilag meg is lehet oldani.

Zsófi azért éjszakára a kórházban maradt, mert hát ez a protokoll.

– Menő volt a mentőben – mondta nekem.

– Szirénázva vittek? – kérdeztem.

– Nem, azért azt nem.

– Na, hát engem Sevillában szirénázva… Persze sziréna nélkül is ér.

De azért a versenyt itt fejezzük is be.

Elegem van az érettségiből!

Ebben az évben van először érettségiző gyerekünk, sőt, egyből kettő, bár a kettes számú, Bálint csak németből indul a megmérettetésen, előrehozott vizsgát tesz. Elsőszülöttünk, Nóra pedig “rendeset”.

Lassan az írásbelik végére érünk, és elegem van az egészből. Nem tudom, mit mondjak a lányomnak, aki meglehetősen maga alá került a matek miatt, és nem elég, hogy ő maga bizonytalan abban, hogyan is sikerült megírni, mindenhonnan azt öntözik a nyakába, hogy ilyen kemény matekérettségi nem volt/van/lesz soha az életben, ez a tuti jó csak nekik jutott ki.

a1A gyerek egész héten falfehér, arra ébred, hogy nyomást érez a mellkasán, izzad, aztán meg rázza a hideg, és miközben azon gondolkodom, hogyan lehetett volna neki jobban megtanítani a stresszkezelést, mindig oda lyukadok ki, hogy minek kell ez az egész?

Miért riogatják négy éven keresztül a kamaszokat az érettségivel, szisztematikusan kiépítve a félelmet és rettegést, hogy mire odáig jutnak, véletlenül se legyen önbizalmuk? Aztán érdekes módon, ha netán egyből felsőoktatási intézménybe mennek, már fél évvel később újrakezdik a vizsgázást, esetenként nagyobb anyagból, mint egy adott érettségi tárgy anyaga, és ezt évente kétszer megismétlik, iksz éven keresztül; hamar kiderül, hogy az érettségi sem több, mint egy vizsgaidőszak.

– De mi van, ha nem is sikerült az írásbeli? – buggyant ki a kétségbeesett kérdés a lányomból, amire csak annyit tudok mondani: SEMMI. Semmi baj sincs. Nem múlik rajta élet, bármennyire is ezt sulykolják. Először is, meg lehet ismételni. Akkor is, ha valaki nem elégedett az eredménnyel. Aztán, közben el lehet menni dolgozni, aminek – véleményem szerint sok-sok fiatal esetében jóval nagyobb haszna lenne, mint annak, ami bevett gyakorlattá vált: elfekszenek valami egyetemen három-négy-öt évig, apuanyu mindent fizet, és addig is buli van. a1Amikor legutóbb egyetemre jártam pár éve, ott szociológiából tanultuk, hogy minden nemzedék célja, hogy utódja magasabban kvalifikált legyen, mint ő. Azaz, élt egyszer régen Szabó János becsületes asztalosmester. Fia, ifj. Szabó János tehetséges volt, apja szerette volna, hogy – úgymond – a gyerek többre vigye, mint ő, ezért taníttatta, és az technikusi végzettséget szerzett. Az ő fia, Ifj. Szabó II. János, még többre hivatott: már egyetemet végzett. A diplomásnak persze diplomás fia lett, aki aztán megszerezte a PhD fokozatot is, két felsőfokú nyelvvizsgával. Dr. Szabó III. PhD. fia már professzor doktor egyetemi tanár – na de meddig mehet ez így? Ki lesz asztalos, ha az öreg Szabó meghal?

Vagy ki lesz szakács? Cukrász? Felszolgáló? Villanyszerelő? Cipész?

a1Szeretném, hogy a szakmáknak legyen újra becsülete nálunk. Állítom, diplomát szerezni sokkal könnyebb, mint egy szakmát normálisan megtanulni. Mert jó szakembert is egyre nehezebb találni, aki még hajlandó megtanítani a fiatalokat. Elmentek külföldre sokan. Akik meg maradtak, és jók, nap mint nap az életükért küzdenek, hogy talpon maradjanak az idióta bürokrácia szorítása közben. De ez már más téma…honnan is jutottam ide?

Elegem van az érettségiből. Hogy nekünk magyaroknak meg kell mutatnunk, hogy ebben is milyen kemények vagyunk. Hogy milyen magas nálunk az oktatás színvonala, lám-lám. Persze, nem az oktatásé az, hanem a számonkérésé. Féljetek, rettegjetek, gyerekek. Aztán majd úgyis félni és rettegni fogtok, ha már nem tanultok, mert egy idő után rájöttök, hogy ilyen a rendszer. Ilyen ez az egész társadalom. Ez az egész világ. Félelem-alapú.

De nem muszáj ezt választani. Lehet szembemenni a tömeggel. Kicsit hülyének néznek néha, időnként ufónak érzed magad, de választhatsz mást.

Mostanában divatos úgy reklámozni valamit, hogy “ennyi ember nem tévedhet”. Nekem erről mindig az jut eszembe, hogy egyszer régen, úgy kétezer évvel ezelőtt Júdeában, egy Jeruzsálem nevű városban bizonyos Pilátus, a helytartó megkérdezte a tömeget, hogy két rab közül kit engedjen el: Barabbást, aki gyilkos volt, vagy egy Jézus nevű zsidót, aki Messiásnak, azaz megváltónak vallotta magát. A tömeg egyhangúan Barabbásra szavazott, és ugyancsak nagy egységben követelte Jézus keresztre feszítését.

Még hogy a tömeg nem tévedhet? Dehogynem. Erre épít a demagógia, meg a tömegpszichózis.

Más utat választani, mint a tömeg, na az menő. Gondolkodni, dönteni. Menő.

Vagy nem, inkább: ELNÖK.


 

Madárfészek

Nálunk nem igazán megy a muffin. A gyerekeim nem rajonganak érte. Így aztán néha másképp használom a tepsit, fordítva: kosarakat sütök rajta. Így nem púposodik fel, és nem csúszik le a tészta oldala sülés közben, és egészen biztos, hogy minden kosár ugyanolyan lesz. Az alábbiakban megmutatom, hogyan készítettünk madárfészkeket a kosarakból – mert ebben az is jó, hogy lehet a gyerekekkel közösen kézműveskedni.
a1Hozzávalók a tésztához:

10 dkg vaj
20 dkg liszt
3 dkg porcukor
1 tk sütőpor
1-2 ek tejföl
csipet só

A töltelékhez:
20 dkg cukor
3 dl tejszín
15 dkg dió
10 dkg kókuszreszelék
1 zacskó színes tojáscukor

1. A lisztet tegyük egy mély tálba, dobjuk rá a hideg vajat, és a két tenyerünk között morzsoljuk nagyjából egynemű keverékké. Adjuk hozzá a sütőport, a porcukrot, a kakaóport, a sót, és annyi tejfölt, hogy jól gyúrható masszát kapjunk.
2. Nyújtsuk ki a tésztát. Szaggassunk belőle köröket, ezeket igazítsuk rá formákra, körben nyomkodjuk le a tésztát. 180 fokos sütőben süssük meg a tésztakosarakat, körülbelül 18 perc alatt. Utána hagyjuk kihűlni, és azután szedjük le őket a muffin tepsiről.

20150312_163511_resized3. Amíg sülnek a kosarak, készítsük el a tölteléket: karamellizáljuk a cukrot – erre a célra legjobb egy vastag talpú edény, nem ég le olyan könnyen. Amikor a cukor egyenletesen borostyánszínű, apránként adjuk hozzá a tejszínt, és folyamatosan keverjük. Ha keletkeznek cukorrögök a hideg tejszín miatt, forraljuk a keveréket addig, amíg el nem tűnnek belőle. Közben törjük mozsárban durvára a diót, és amikor már kicsit kezd sűrűsödni a karamell (három-négy perc), adjuk hozzá. Zárjuk el a lángot az edény alatt, és mehet bele a kókuszreszelék is, annyi, hogy jó sűrű masszánk legyen.
4. Adagoljuk a masszát a kihűlt kosarakba, majd a végén díszítsük a tojáscukorral.

 

A recept eredetileg a Virággal és Évivel közösen írt Húsvéti e-bookban szerepelt.

Alibi fotózás és a meglepetés szülinap

Nemrég nagyobbik lányom azzal állt elő, hogy közeleg barátnője, Petra 18. szülinapja, és meglepetés bulit szeretnének neki szervezni a többi barátnővel közösen, az ő otthonukban. Arra gondoltak a többi szervezővel, hogy az ominózus szombati napon Petrát foglaljam le, legyek szíves úgy tíz órától délig.

Mondjuk hívjam el fotózni.

Petra ugyanis hobbifotós, már fényképezett nekem többször, és beszéltünk is róla, hogy valamikor jöjjön el az üzembe, és készítsen olyan képeket, amelyek bármikor használhatóak, hangulatosak. Na de most kicsit elbizonytalanodtam: hogyan fogom Petrát két órán át lekötni pont szombat délelőtt, amikor dolgozom és egyúttal sietek is, mert nem igazán szeretem, hogy szombaton dolgoznom kell, de most ez van, hát megcsinálom, persze. És hogyan állom meg, hogy ne szóljam el magam?

Na mindegy, Petra jött, pont akkor, amikor a kész torták már kiszállításra kerültek, az aznapiakból meg semmi sem volt készen, ezért megbíztam a munkafázisok fotózásával. Szorgalmasan neki is látott. Mondtam neki, ha épp nem csinálok semmi érdekeset, keressen magának témát. Keresett.

Ezen a fotón én vagyok a háttérben, az előtérben pedig három karamellás sajttorta alapja várja, hogy lenyomkodjam a formába, és elősüssem.

_DSC3942Na, hát ez meg itt a kétszázas gyűjtő üvegem. Cirka 12 ezer forintot tartalmaz itt a képen (azóta többet), és azért van benne papírpénz, mert az a szabály, hogy ha bárki kivesz belőle, csak nagyobbat lehet visszarakni.aaEzen a képen is rajta vagyok.

_DSC3952A legkedvesebb gépem, aminek szintén története van, majd egyszer elmesélem.

aaA sajttorta alapok már lenyomkodva, most épp a szilvás pite készül.

_DSC3998

Előtérben a szilvás pite, már a morzsa is rajta van, mehet a sütőbe._DSC4011

Diós lapok._DSC3985

A legjobb kesztyű sütéshez. Majdnem könyékig ér, így mostanában nem égetem össze a kezemet. Ennek ellenére a múltkor a hónaljamat sikerült…_DSC4017

Elősütés._DSC3951

Piskóta._DSC4036

Eszközök._DSC3967

Aztán a kész szilvás pite._DSC4053

Ismét._DSC4051Hát úgy elvoltunk, hogy amikor 12 körül Nóra lányom jött Petráért, mondtam neki, várjál, még ne vidd sehova, nem végeztünk. Aztán persze észbe kaptam, hogy a nap valódi célja nem ez, hanem az, ahová most mennek, és hát elengedtem a fotósomat.

Otthon ez várta:

_DSC4065Na meg az ajándék: egy régi Polaroid fényképezőgép, és persze a barátnők.

Tárgyak és történetek: Mező Misi és a "szent" kuka

A múlt héten én mutattam egyik kedves tárgyamat, és meséltem el a történetét – aztán a Facebookon kaptam néhány sztorit én is tőletek, olvasóktól. Az elsőt Icu küldte, amely egy kuka megdicsőüléséről szól. Íme:

a1A történet a következő: “Egy pár éve egy zenekar igen komoly rajongói lettünk. Ez a zenekar egyszer mikor itt a környéken lépett fel, elfogadta a meghívásunkat az otthonunkba.Nagy lángospartit rendeztünk, sok rajongó is eljött.Egyszer csak a zenekar énekese, aki addig a nappaliból nézelődött az ablakon keresztül ki a teraszra, felugrott a KUKÁRA, és kiugrott az ablakon. Azóta “szent” ez a kuka. A fedele már elromlott, így aztán vettünk másikat de ezt nem dobtam ki. Beültettük virágokkal.:)”

Icu elárulta, hogy a zenekar a Magna Cum Laude volt, így hát az énekes értelemszerűen Mező Misi.

Íme a kiugrás pillanata is, az emblematikus tetoválások alapján elmondhatjuk, ez bizony tényleg Mező Misi…

a2Ha van jópofa sztoritok egy kedves tárggyal kapcsolatban, küldjétek el emailben (praktikaksokgyerekhez(kukac)gmail(pont)com, vagy a Facebookon, üzenetben!

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!