Bálint fiam (21) nemrég hazalátogatott a szülői házba, tudjátok, ő Pécsett tanul, nagyon jól érzi magát ott, és ritkán is látjuk. Szóval hazajött, dolgozott kicsit a cukrászdában – szerintem barista őstehetség -, majd visszatért Baranyába, ám itthon hagyta a laptop töltőjét, és néhány alapvető fontosságú tankönyvét is. Küldjük utána, kérte, amikor észrevette a hiányt, ám… Tovább »
Olyan leves három perc alatt, hogy a szemeid könnybe lábadnak
Bálint fiam (21) nemrég hazalátogatott a szülői házba, tudjátok, ő Pécsett tanul, nagyon jól érzi magát ott, és ritkán is látjuk. Szóval hazajött, dolgozott kicsit a cukrászdában – szerintem barista őstehetség -, majd visszatért Baranyába, ám itthon hagyta a laptop töltőjét, és néhány alapvető fontosságú tankönyvét is. Küldjük utána, kérte, amikor észrevette a hiányt, ám… Tovább »

Azért ehhez is meg kell érni, azt hiszem, hogy az ember ilyesmit kívánjon. Nagyobbik lányom, Nóri nagyon beteg lett a múlt hét végén, egy korábbi betegségből nem gyógyult fel rendesen, és visszaesett. Úgy kellett hazahozni Budapestről, ahol dolgozik; magas láz, torok, arcüreg, satöbbi. A lényeg, hogy eljött az a pont, amikor már én is úgy…
Nem túlzás, tényleg öt perc, a flancos név dacára. Valójában az is hosszabb ideig tart, amíg leírom, mi is a teendő. Az első persze, hogy legyen valahonnan málnánk. A második, hogy legyen kiváló vaníliafagyink, és minimum annyira kiváló tökmagolajunk. A tökmagolajat és a málnát a Cekker Bevásárlóközösségben (röviden: a Cekkerbő’) szerzem be helyi termelőktől. Javaslom,…
Meséltem, hogy van nálunk itthon egy kis házi menza, mivel az üzem a lakásunk mellett található – még pár napig, mert költözik a sütigyár!!! -, hárman főzünk váltva, és így kis családomnak, illetve a dolgozóknak is rendes ebédje van. Mindenki jól jár. Viszonylag demokratikus intézmény ez a mi kis menzánk, mert szavazással döntjük el, mi…
Amióta megfizethetővé vált a magyar eper, igyekszünk minden alkalmat megragadni, hogy együnk belőle. Aztán előfordul, hogy összegyűlnek olyan szemek, amelyek ütődöttek, puhulni kezdenek, de nem rothadnak – ezekből még tuti levest készíthetünk mindössze 3 perc alatt.A hozzávalók: kb. 1 kg eper 1 l tej 1 nagy pohár görög joghurt (kb. 400 g) 2 dl tejszín…