Valljuk be, néha kifejezetten jólesik betegnek lenni. Amikor nem nagyon vagyunk rosszul, csak egy kicsit, épp annyira, hogy mind magunk, mind családtagjaink előtt abszolút igazolt, hogy a napot (vagy netán kettőt!) teljes egészében az ágyban töltjük. Lehet könyvet olvasni – ajánlom például Dragomán György: A fehér király című regényét -, zenét hallgatni – ismeritek Hugh… Tovább »

Egyszer, amikor eldugult a mosogató, és a kezemmel mertem ki a trutyit a lefolyóból, a gyerekeim fintorogva néztek rám biztonságos távolságból, és onnan kérdezték: – Anya, hogy bírsz belenyúlni ebbe? Kissé rezignáltan feleltem: – Ha tudnátok, hogy nekem már mennyi mindenbe bele kellett nyúlnom… És tényleg. Szülősors ez, és jobbára az anyáké, hogy cseréljük az… Tovább »

Azért ez a két esemény ritkán esik egy napra, lássuk be. Jó, az is igaz, egyiken szomorú kötelességből, másikon munkámból adódóan jártam. Eltemettük az apósomat. Sajnos, az utóbbi években volt néhány temetés a családban – hét éve elment anyósom, aztán a nagynéném, majd a nagymamám, most pedig az apósom. Anyósom temetése után a halotti tort… Tovább »

Amiről most írok, az kifejezetten a mi esetünk. Szándékosan nem foglalkozom a jelenség tudományos hátterével, meg mindazzal, amit amúgy is bárki elolvashat a neten, és tudom, hogy aki érintett, az el is olvassa. Mert én is így voltam, amikor sok éve szembesültem azzal, hogy valamit tenni kell, mert nem normális dolog az, hogy ez a… Tovább »

Az esetet azért írom le, mert tanulságos. Pénteken délelőtt irgalmatlan mennyiségű munka közepette egyszer csak csörgött a telefonom. Zsófi tornatanára hívott. – Szia, Éva vagyok az iskolából. Azért telefonálok, mert a Zsófi tesi órán rosszul lett, iskolakört futottak, és egyszer csak nehezen vette a levegőt. Most itt van  a tanáriban, azóta is nehéz a légzése,… Tovább »

Mert ilyen is van. Meg olyankor kell egy kis idő is, hogy az ember beszélni tudjon róla. Mert van, amikor minden összejön. Elindul a gyerek felvételizni szombat reggel, előtte fél órát ott ücsörög a konyhában, izgul, az anyja simogatja, biztatgatja, jólvanneaggódjál, ügyesvagyte, aztán elmegy az a gyerek fél tízkor, mert tízkor írja. Az anyja dolgozik… Tovább »

Nem szoktak annyian hívni telefonon egy nap, mint ahányan ma – és valahogy mindenkinek feltűnt, hogy nem olyan a hangom, mint lenni szokott. Beteg voltam. Remélem, holnap már nem leszek az, és be tudom pótolni azon munkáimat, amik ma elmaradtak. – Látod – jegyezte meg cinikusan az egyik telefonáló -, nem eszel cukrot, aztán máris… Tovább »

Készültem valami összegzés-félére, de aztán keresztülhúzta számításaimat egy igen aprócska, ám annál erősebb tényező: a rotavírus, népi nevén a hányós-hasmenős nyavalya. Készítettem erről egy tanulságos kis Lego Star Wars miniképregényt, a bejegyzés végén találjátok. Szóval az volt, hogy a szilvesztert teljesen ad-hoc egy baráti családnál – vagy hogyan kell ezt mondani – töltöttük. Fiaik a… Tovább »

18 évvel ezelőtt, cirka eddig a napig azért szurkoltam, hogy a lányom, akivel kilenc hónapos terhes voltam, nehogy október 31-én, vagy november 1-én szülessen, ne árnyékolja be egész életét a halottas ünnep. Akkoriban helyi újságíróként dolgoztam, és az október végén megtartott képviselő-testületi ülésen – amiket mindig végig kellett szenvednem, hiszen tudósítani kellett róluk – az… Tovább »

Még ez is kórházas történet, bár most már itthon vagyunk, a szédülés elmúlt, okát nem tudják. Egyik délután, amikor bementem Zsófihoz, azzal fogadott, hogy a társalgóból hozott magának egy mesekönyvet, de rémes, nézzem meg. A külső alapján ártalmatlannak tűnik. Emlékeztek arra a kabaréjelenetre – én is gyerekkoromban hallottam, úgyhogy elég régi -, amelyben a szülőpár… Tovább »