 |
| Forrás: elelmiszeriparonline.hu |
Közös életünk hajnalán az én drágám megígértette velem, hogy soha nem készítek neki tarhonyát. Azt a sörét-szerűt – amit egyébként én szeretek (kérését azóta kiterjesztette a gerslire és a paprikás krumplira is). Mit meg nem tesz az ember a szerelméért, lemondtam a sörétes “targonyáról”, és a házit is csak egyszer próbáltam meg, sok évvel ezelőtt. Nem emlékeztem rá, milyen reakció fogadta.
Mai tanácstalanságomban, hogy mi is legyen az ebéd, miután szert tettem fél kiló csirke felsőcomb-filére, egyszer csak észrevettem az üzletben a tarhonyát. A házit.
Nahát, gondoltam, megpróbálom.
Tarhonyás hús lesz. Egyszerű, nagyszerű. Elvégre, maholnap tizenhét éve vagyunk házasok, nagyobb dolgokat is túléltünk már együtt, majd átsegítem az én drágámat a tarhonya okozta megrázkódtatáson, amennyiben sokkoló lesz számára – rám számíthat.
Fel is aprítottam két fej hagymát, kis libazsíron megpirítottam, közben felkockáztam a húst, a hagymára dobtam, fehéredésig kevergettem, tettem rá három teáskanál pirospaprikát, felengedtem annyi vízzel, amennyi bőven ellepte, adtam bele babérlevelet, őrölt köményt, sót, borsot, egy szem paradicsomot, egy paprikát, csak az íze kedvéért – és fedő nélkül főztem.
Másik edényt vettem elő, libazsír bele, amikor felforrósodott, rádobtam a tarhonyát (40 dkg),és folyton kevergetve pirítottam. Aztán felöntöttem kétszeres mennyiségű vízzel, és fedő alatt főztem.
Főtt a pörkölt, főtt a “targonya”. Miután utóbbi elfőtte a levét, és még mindig kemény volt, a pörkölt levéből adtam hozzá, mivel úgyis együvé kerülnek majd hamarosan – ez volt a koncepcióm.
A pörkölt lassan elkészült, a tarhonya újabb adag szafttal hígítva párolódott tovább, és még mindig kemény volt.
Ekkor ugrott be: a néhány évvel ezelőtti tarhonyás kísérletemmel pontosan azért fürödtem be, mert bármeddig főzhettem, kemény maradt – mígnem aztán már leégett, és gyorsan másik edénybe kellett menteni a menthetőt.
Újabb adag szaftot öntöttem a tarhonyához, sőt, egy idő után az egész pörköltet beleborítottam, főjenek együtt tovább. A hús puha volt és omlós.
Bezzeg a tarhonya, az nem.
Feljebb csavartam a gázt, mosogatni kezdtem, közben időnként ránéztem; néhány perccel később – hát nem leégett?!
Át a másik edénybe, a lepirult adagra víz, jó lesz a kutyának.
A tarhonyát lefedtem, legalább a gőzében puhuljon még.
Szerintetek megpuhult?
Dehogyis.
Ennek dacára csemegeuborkával körítve az utolsó szemig elfogyott; hasonlóképpen a főfogást elfogyasztók számára járó cseresznyés clafoutis, amelynek a receptjében a joghurtot tejfölre cseréltem.
A motiváció, az nem mindegy. Ez a tanulság.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
En amugy mar nem vagyok konyhatunder :)Voltam, de mar nem muszaj 🙁 nincs kinek :(Akkoriban, piritas utan a tarhonyat folforraltam es lassu tuzon hagytam fedo alatt foni, ha lefotte a vizet,lekapcsoltam a tuzet es meg hagytam fel, egy orat fedo alatt puhulni…
Móni, nem egy szentírás, de nálam (legalábbis gyári egyentarhonyához) bevált: ugyanúgy, mint a rizst, pirítás után 2,5-szeres vízzel engedem fel, fedő nélkül lassú tűzön főzöm (de dupla aljú edényben!), aztán amikor a vízből már kikandikál a “háta”, elzárom alatta a gázt és 10-15 percre lefedve állni hagyom. Ezzel a módszerrel eddig még nem sikerült elrontanom, pedig nem a konyhaművészet a fő erősségem…Jula
En is arra emlekszem, hogy a nagymamam fozte egy darabig, majd becsomagolta konyharuhakba, zacskoba, es szinte bedunsztolta, ugy hagyta parolodni. (mennyiseget nem tudok, csak a modszer maradt meg bennem…) 🙂
Én gyerekként utáltam, mindig csak táborban ettem…jó kis zsírosat….brrr…aztán középsőm imádta és rászoktam…ez tuti sikerült még eddig mindig, úgy csinálom ahogy a horváth ilonában van…serpenyőben kis olajon pirítom, rá a dupla súlyú sózott víz, rottyan egyet, lezárom, lefedem.mindig fincsi, nem mázgás, nem kemény.
Én ugyan úgy csinálom mint a rizst de pirítás közbe egy kevés majoránnát is szórok bele.Isteni íze és illata lesz tőle!!Ahogy a mamám csinálta 🙂
Én úgy csinálom, hogy jól lepirítom a tarhonyát, felöntöm vízzel egyet rottyan, majd mint a rízsnél bedobom 180 fokra a sütőbe kb 20-30 percre, sütője, tarhonyája válogatja.
Tarhonya al dente 🙂 B. Móni
Végülis…:))
Mi söréttarhonyázunk 🙂 Én is dupla mennyiségű vízzel csinélom, és sosem maradt kemény. Van, hogy simán köretként tálalom, és akkor teszek a főzővízbe egy kis hagymát is, nagyon finom ízt ad neki 🙂
Bocs, de a leégett tarhonyát a kutyának se adnám oda….
Én nagyon csodálkozom,gyakran főzök tarhonyát,mert nagyon szeretjük,soha nem volt kemény ,és fél óra alatt megvan!! Olajon piritom egy kicsit és max 3-szoros vizzel leöntöm,úgy főzöm tovább.
Nekem mindig sikerül a tarhonya. 🙂 És kedvenc is. Bogyó megette? :DDD
Jó, hogy megírtad ezt a bejegyzést, mert így tanulhattunk belőle és főleg a reakciókból.Én ma csináltam először tarhonyás húst, nem is tudom, korábban miért nem. Pedig én amenzait is megettem persze csak a vállalható húsokat (mert a tarhonyás hús nem csak a tarthonya miatt nem volt kedvelt, hanem amiatt a hús miatt, ami belekerült).De az itteni tanácsokat követve és úgy, mint ahogy a rizs szoktam főzni (lepirítom, kétszeres vízzel felöntöm, hagyom, hogy majdnem elfője a vizet, lefedem és állni hagyom) teljesen jó és puha lett.Utána még összekevertem egy picit levesesebbre hagyott pörkölttel és megint állni hagytam.Nem maradt belőle egy morzsa sem.Köszi még egyszer, nem csak a jól sikerült dolgok lehetnek hasznosak, főleg ha utána olyan bejegyzések születnek, mint Virágé, amiből szintén sokat tanultam!!