
Azért, ha választhatok, inkább bögréből, fotelba kucorodva, valami kis filmet nézve, vagy épp magam elé bambulva szeretem kanalazgatni sűrű lét, eszegetni a finom zöldségeket, tésztát…
Régóta izgatta a fantáziámat a csicseriborsó.
Méginkább felkeltette érdeklődésemet, amikor az igazi sólet receptjét kutattam. S bár ehhez végülis nem kellett, úgy érzetem, a közeljövőben muszáj lesz készítenem belőle valamit.
És akkor kezembe akadt Jamie Oliver “A pucér szakács” című könyve, amelynek 27. oldalán oldalán ott díszeleg ez a gyönyörűség, a póréhagymás csicseriborsóleves.
Ő a következő hozzávalókat adja meg:
350 g éjszakára beáztatott csicseriborsó
1 közepes hámozott krumpli
5 közepes póréhagyma
1 evőkanl olívaolaj, diónyi vaj
2 gerezd finomra aprított fokhagyma
só, frissen őrölt fekete bors
9 dl csirke- vagy zöldségalaplé
reszelt parmezán sajt
extraszűz olívaolaj
Ettől annyiban tértem el, hogy az öt póréhagymát kicsit soknak találtam, hármat használtam fel. Továbbá, az előző napról maradt húslevessel öntöttem fel a zöldséget, de nem esküszöm meg rá, hogy 9 dl volt… Hiányoltam a füstölt ízt, ezért a vége felé nagyon apróra vágott füstölt sonkát adtam hozzá.
Tehát, előző este beáztattam a csicseriborsót a kuktába, aztán másnap délelőtt lecseréltem a vizét, mellédobtam azt a krumplit, és főztem. Fél órát pöszörögtettem, aztán lekapcsoltam alatta a gázt, és optimistán várakoztam.
De azért addig is megtisztítottam, és felvágtam a póréhagymát, és az olívaolajon és vajon pirítgattam a fokhagymával együtt. Kinyitottam a kuktát, és rájöttem, hogy nem elég puha a csicseriborsó. Úgyhogy még főztem egy ideig, addig a póréhagymás cuccot parkolópályára állítottam, és pihenésképpen nekiálltam sztrapacskát készíteni (amit majd később posztolok).Amikor jónak találtam, leszűrtem, és a közben újramelegített póréhoz adtam. Összekevergettem, és felöntöttem a húslevessel.
Ezután főztem vagy egy órát, mert rájöttem, hogy a csicseriborsó még mindig nem elég puha… Közben sóztam, borsoztam, kóstolgattam… És beledobáltam az apróra vágott sonkát. Mmmm, ígéretes volt már ekkor is. A póréhagyma elég jól szétfőtt, de ez engem nem zavart, igazából így szeretem. Végül a felét leturmixoltam, és reszeltem rá egy kis Parmigiano Reggiano sajtot. J.O. tálalási javaslata: a tányérban olívaolajjal meglocsolni, újabb parmezánnal megszórni.
Nagyszerű leves. Igazi télies. Csak a csicseriborsó nem puhult meg teljesen…
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: