Az egész valahogy nem jól indult.
Lokálpatriótaságom első hete telt el, és elmondhatom, jelentős felfedezéseket tettem a környék kistermelőit és kiskereskedőit illetően. Tegnap nem tudtam eljutni ahhoz a Henteshez, aki így, nagybetűvel Hentes (mert megérdemli), maradt az, amelyik útba esett gyalogosan hazafelé.
Az ott vásárolt csirkecombokat otthon jobban megnézve csalódottan láttam, hogy bizony, állott ez, az Intersparban meg nem vettem volna, itt meg idő sem volt arra, hogy jobban megfigyeljem, olyan kapkodó volt az egész üzlet hangulata.
A másik, a Hentes mondta volna: hölgyem, nem ajánlom. Holnap kapunk frisset.
Na mindegy, ami van, abból dolgozunk, ugye. Már útközben elgondoltam, hogy tepsiben sütöm meg a combokat, hagymás-almás ágyon, kis fehérborral felöntve… Szinte az illatát is éreztem. Bekapcsoltam hát a sütőt 200 fokra, a megmosott combokat besóztam, és bőrével lefelé egy kisebb tepsibe rakosgattam, némi olajat öntve alá. Összevágtam egy fej vörös-, egy fej lilahagymát, 5 gerezd fokhagymát, és ráhalmoztam a combokra, és alufóliával lefedve betoltam a sütőbe.
Fél óra múlva megfordítottam a húsokat, így a raguszerűség is alulra került, majd aláöntöttem úgy 2 dl fehérbort, és immár fólia nélkül sütögettem tovább. Újabb félóra elteltével kivettem a tepsit, felraktam a gázra; látom ám, a hús még nincs kész, a szaftja valami hihetetlen finom, ám egy újabb adag fehérbor jót tenne neki, hátraléptem tehát a hűtőhöz az üvegért.
És ekkor egy tompa puffanást hallottam.
A tepsi úgy, ahogy volt, lecsusszant a gázról, és pofára esett a tűzhely előtt.
Nem volt annyi lélekjelenlétem, hogy előkapjam a fényképezőgépem, pedig most kellett volna. Hápogva néztem, kezemben a borosüveggel, ahogy az imént kóstolt mennyei szaft szép lassan indul befelé a konyhaszekrény és a tűzhely alá.
Gyorsan kellett cselekednem.
Kisebb égési sérülések árán, de visszaforgattam a tepsit, belepakoltam a combokat, és annyi ragut, amennyit lelkiismeretileg jónak láttam. Öntöttem alá bort, és visszatoltam a sütőbe.
A következő húsz perc részletes leírásától megkímélek mindenkit.
A hús alá végül még került némi tejszín és citromlé is.
Zöldségkörettel ettük, mindenkinek ízlett…
Eljárás szabadalmaztatva.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Engem is nagyon foglalkoztatna a lokálpatriozmus (?), de a környéken csak ilyen hENTESEK, és eLADÓK vannak, mint amiről te is írsz 🙁
Igen, olvastam is nálad, még mosolyogtam is magamban, hogy milyen járványszerűen terjed ez a lokálpatriotizmus…:))))))) Azt hiszem, ez a gazdasági válság hozza magával, hogy az emberek jobban elgondolkodnak, hogyan is lehet életben maradni. Nem csodálkoznék, ha mostanában egyre többen költöznének le majd falura (beborult lakáshitelek, olcsóbb vidéki élet okán), és kezdenének eleinte kényszerből, de állattartással, növénytermesztéssel foglalkozni. Ha egyre többen felismernék, amit már Deák Ferenc is propagált, azaz magyar áru=magyar munkahely, illetve magyar termény= élni tudó vállalkozó,az magával hozná a Henteseket és az Eladókat, valahogy ez a folyamat egymást gerjeszti, szerintem.
Hajjajj ez igazi KHT (Konyhai Horror Történet), és jelzem én ismerem a Hentest is a hentest is:-)De kitartás már legalább ketten vagyunk a környékenb:-)
Kösz:))