Aranygaluska egy kis nosztalgiával

Valakivel egyszer kedvenc desszertjeinkről beszélgettünk, ő megemlítette az aranygaluskát, mire én rávágtam, hogy “abból érettségiztem”. Az illető erre dobott egy hátast, majd könnyesre röhögte magát, legnagyobb döbbenetemre.

– Most mi van? – kérdeztem, amikor kis időre abbahagyta térdei csapkodását.

– Aranygaluskából….hogy lehet… érettségizni?? ….ARANYGALUSKÁBÓL???? – és vinnyogva nevetett tovább.

Hát kérem, úgy lehet, hogy az ember vendéglátóipari szakközépiskolába jár. Vagyis, így lehetett; bizonyára már ez sem úgy megy, mint “az én időmben”… Akkor minden héten ételkészítés technológia gyakorlaton vett részt a tanuló, ez volt az ékáté, ahogy minden diák nevezte, még ha többnyire nem is tudták, pontosan minek a rövidítése a szó. Az volt a lényeg, hogy főztünk, ettünk. Az érettségihez közeledve aztán megismerkedtünk húsz-huszonöt ételsorral (leves, főétel, desszert), az ételek receptjét elvileg fejből kellett volna tudni. A vizsgán az ember kihúzta a tételt, leírta az elkészítés módját, összeállította a hozzávalók listáját, és kihozta a raktárból. Aztán megfőzte. Elvileg.

Gyakorlatilag lépten-nyomon tanári és diáktársi segítségbe és segélykérésekbe ütközött, úgyogy a végén mindenki kollektív szakmunka eredményét tálalta a vidáman kvaterkázó négytagú vizsgabizottságnak. Gyanítom, hogy ők az ételsorokhoz ajánlott italokat is meg-megkóstolgatták.

Nos, sem a levesemre, sem a főételemre nem emlékszem már igazán, az aranygaluskára viszont kristálytisztán. Meg arra a foghegyről odavetett megjegyzésre az egyik osztálytársam részéről, aki, látván, hogy halk fohászba kezdek a kelt tészta pihentetése előtt ennyit mondott:

– Nem imádkozni kell, hanem rendesen kidolgozni… Aztán akkor nincs vele semmi gáz…

És milyen igaza volt! Azóta nem félek a kelt tésztától; egyik titka ez, a másik az élesztő: se forró, se hideg ne legyen a folyadék, amiben felfuttatjuk, és ne legyen hideg se a liszt, se a hely, ahol a tésztát kelni hagyjuk. De azért az sem baj, ha valaki imádkozik mellette…

Egyébként a párolt rizzsel is ezidőtájt barátkoztam meg; addig vagy elázott, vagy kemény maradt, de egészen ritkán sikerült olyanra, amilyenre kellett volna. Ott a lényeg az üvegesre pirítás és az 1,7-szeres víz; aztán lefed, és nem keverget a világ minden kincséért sem… A végén gázt elzár, és békén hagy még egy ideig.

Visszatérve az aranygaluskára: remekül sikerült. Ezért is jut eszembe minden alkalommal az érettségi, valahányszor ez a desszert szóba kerül, és amilyen vagyok, egyből ki is mondom; de már nem lepődöm meg rajta, ha valaki nevetségesnek találja, hogy az aranygaluskából érettségizni is lehet.

 

Hozzávalók:

3 dl langyos tej

3 ek cukor

2,5 dkg élesztő

– ezeket teszem a kenyérsütő gép edényébe először; amikor az élesztő felfut, hozzáadom a kb.

60 dkg lisztet

kevés sót

2 tojás sárgáját

– és elindítom a gépet. Hagyom, hadd keverje úgy 20 percig, közben ellenőrzöm a tészta állagát: az a lényeg, hogy ne legyen se ragacsos, se túl kemény. Ha rendben van, megállítom a gépet, és kelni hagyom a tésztát. (Na most, akinek nincs kenyérsütője, azt ne riassza vissza, hogy én robotgép helyett is ezt használom…)

Amikor a tészta duplájára kelt, kicsit átgyúrom, újabb 20 percig békén hagyom, majd kb. két centi vastagságúra nyújtom, és egy féldecis pohárral (kb. 3 cm-s átmérőjű) apró pogácsákat szaggatok belőle. Kivajazok egy kapcsos tortaformát, és elkezdem lerakni bele az egyenként olvasztott vajba forgatott pogácsákat egymás mellé. Amikor egy sor megvan, megszórom darált dió és kristálycukor keverékével (kb. 20 dkg dió, s valamivel kevesebb cukor kell). Rárakom a második sort, azt is megszórom. Beteszem a 40 fokosra állított sütőbe, húsz percig hagyom kelni; ekkor 190 fokosra állítom a hőmérsékletet, és nagyjából 25-30 perc alatt készre sütöm a tésztát.

Közben elkésztem a sodót, amihez kell:

4 tojássárgája

4 evőkanál kukoricakeményítő

cukor ízlés szerint

vaníliáscukor, vagy vanília

0,75 l tej

 

A tejet melegítem, közben egy pudingkésztésre alkalmas lábosban összekeverem a többi hozzávalót néhány evőkanál tejjel. Ezt a keveréket öntöm fel a forró tejjel, és a gázon habverővel folyamatosan keverem addig, amíg be nem sűrűsödik. Nem szabad forralni, mert kicsapódik a tojássárga, és “ikrás” lesz.

A galuskát tányérokra adagolom, szétszedve az összesült pogácsákat (amelyek időközben szép magasak lettek), és leöntöm a mártással. Nem találkoztam még senkivel, aki ne szerette volna…