Amikor júniusban megérkezett a felkérés a Segítsüti csapatától, nagyon megtisztelőnek éreztem, hogy egy ilyen nemes kezdeményezésben részt vehetek. Izgalmas volt látni az előkészületeket, és bár a sütim kivitelezése nem ment zökkenőmentesen, végül úgy érzem, tényleg jó portékával rukkoltam elő, a saját fejlesztésű aszalt gyümölcsös kockáért garanciát vállalok, egyszerűen büszke vagyok rá, na.
Az árverés nagyon jól alakult, és bár a legnagyobb szenzáció Limara süteményéért ajánlott kétmillió forint volt, ehhez kétség nem fér, azért minden licitáló óriási tapsot, hálát, köszönetet érdemel, hiszen több kórház koraszülött osztályának jelentenek nagyon komoly segítséget a befolyó összegből vásárlásra kerülő eszközök, gépek.
Amikor a Gabriellával való találkozóra készültem, biztos voltam benne, hogy kellemes élmény lesz; ő ugyanis nemcsak az én sütim, hanem még két másik nyertese is, és biztos voltam abban, aki ennyi pénzt áldoz ilyen nemes célra, csak nagyszerű ember lehet.
Nem csalódtam.
Tegnap Pestre kellett utaznom a munkám miatt, Gabriella is budapesti, úgyhogy délután 4-re beszéltünk meg találkozót az Alléba, az új bevásárlóközpontba – majd ott beülünk valahova kávézni, állapodtunk meg.
A sütit előző este, jó későn sütöttem meg, éjfél is volt már, amikor bevontam csokival, ezúttal azonban nem slendriánságom kárhoztatott éjszakázásra, hanem az a szándékom, hogy a minél frissebben adhassam át a “nyereményt”. Reggel fel sem szeleteltem, levágtam a széleket róla, hogy legalább megkóstolhassam, tényleg olyan jó lett-e, mint eddig – és tényleg. Találtam egy megfelelő méretű dobozt, beletettem, és elindultunk. Az irodában, ahova mennem kellett, letettem a konyhába, egy viszonylag hűvösebbnek vélt sarokba, és mentem a dolgomra. Délután, amikor indulni készültem, kollégám, Laci mélyen a szemembe nézett, és azt mondta:
– Móni, nagggyon finom volt a süti.
Egy pillanatra elállt a lélegzetem, bizonyára el is sápadtam, mert Laciból kirobbant a nevetés:
– Ezt látnotok kellett volna!!! Ezt a reakciót!!!
Jó vicc, ha-ha.
A lényeg, hogy épségben eljuttattam a sütit az Alléba, ahova hamarosan megérkezett Gabriella és férje, Csaba. Hihetetlenül szimpatikus hatvanas házaspár, az együtt eltöltött órácska alatt rengeteget nevettünk, férjemmel még hasznos tanácsokat is kaptunk a gyerekeinkhez, pontosabban a kamaszkor túléléséhez. Gabi mesélte, hogy amikor tizenöt éve kisebbik, kamasz fia miatt sóhajtozott Csabának, ő bölcsen ennyit mondott:
– Tudod, Gabikám, azért tizenéves korukban kamaszodnak a gyerekek, mert addig bőven van idő megszeretni őket…
Csaba humora többször megcsillant még, amikor például elővezettem, mennyire büszke vagyok a sütimre, ő kifejezte, milyen jó, hogy a szokással ellentétben nem mentegetőzöm – és akkor előadta a következő anekdotát:
Salamon Béla, az ismert komikus egyszer vacsorára volt hivatalos. A főfogásnál aztán nem győzte dicsérni a háziasszony ügyességét, hogy ez a hús milyen finom, milyen remek. A háziasszony meg csak szabadkozott, aztán azt mondta, ugyan, Béla, biztosan csak udvariasságból bókol… Mire Salamon:
– Na de drága asszonyom, hát szóltam én egy szót a levesnél?
Gabi még azt is elmondta, milyen nagyszerűnek tartja ezt a jelenséget, hogy újra divat főzni.
– Amikor én férjhez mentem, és gyerekeim születtek – kezdte -, vagyis a hetvenes évek elején, akkor azt sulykolták az emberekbe, hogy nem kell otthon mosni, főzni, itt a Patyolat, a szolgáltatóipar, az üzemi étkezde, a divatos házgyári lakásokban a konyhának csak mellékszerepet szántak, spájz nem is volt bennük, hogy senkinek se jusson eszébe élelmiszert felhalmozni.Egy generáció úgy nőtt fel, hogy az volt a természetes számukra, hogy anyu otthon nem főz. Jó látni a mostani gasztroblogger-mozgalmat, hogy nők, anyukák azt “reklámozzák”, hogy főzni jó és fontos, és biztos vagyok benne, hogy ezzel nagyon sok család életére pozitív hatással vannak.
Szerintetek?
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Nagyszerű embereket ismerhettél meg. És való igazat szóltak.
A Laci kollegáddal a jelenetet megnéztem volna 😀
A főzés tényleg remek dolog, családösszetartó, élményadó, boldogsághormon-termelő,…huhh. Talán mindent elmondtam.
Basszus, ahogy olvastam, még bennem is megállt az ütő :-)) Ezek a kollégák! Büntiből én sütnék nekik egy adagot :-DDD
Főzni pedig jó. Sütni is jó. Megenni is jó. Pláne azokkal, akiket szeretünk 🙂
De lehet az önkifejezés egy formája. Vagy terápia, ha rossz passzban vagyunk.
Stb. 🙂
:-))
Jelentem: én láttam a jelenetet!:-)
Egyébként, ahogy megláttam a “bejelentkező képen” a dobozt, pont az villant be, hogy majd azt kommentelem, hogy “ezek szerint mégsem ette meg Laci a sütit!”.
De azért nagyon bátor voltál, Móni, hogy odavitted a sütit és kitetted a kollégák jelntette veszélynek. Több tócsa nyálat kellett feltörölni… 🙂
Szóval, Chef Viki tanácsa megszívlelendő… 🙂
(Noha én még mindig inkább a kókuszos kockára lennék kíváncsi…)
Puszi,
Szilvi
Ha behunyom a szemem, látom magam előtt, ahogy lesápadsz, és megáll benned az ütő! :)) Még jó, hogy csak vicc volt!
A főzés pedig valóban jó dolog, főleg mostanában, mikor az óvodai-iskolai kaja is tele van “műanyaggal”! (legalábbis nálunk sajnos) Azonkívül az egyik legjobb formája a kikapcsolódásnak – persze a sütéssel együtt!
Oké, Szilvi, legközelebbre bevállalom a kókuszkockát:)) bár, ebben az Elle a table-ban is van pár jó…
Gabika, hát nem tudom, mit csináltam volna, ha komoly!
Ja, tényleg!
Az eredeti, francia croissant!!!
Na jó, te döntesz!
🙂
Szilvi
Télleg aszittem megették a sütit!!!!….. 😀
Főzni jó! Nagyanyám a panellakásban nem semmi dolgokat csinált. A gardrobe szekrényben a befőzés eredményei, a lekvárok, befőttek laktak. Kint a mini erkélyen fabódét építettek, ott lógtak a kolbászok, szalonnák, hatalmas kondérban a zsír is ott lakott. A piacról hazahozott élő tyúk is az erkélyen lakott és ott is lett levágva.
Történet: a szemben lakó csaj modern értelmiségi volt. 70-évek ugye. Mamától olyan illatok szálltak ki folyton, hogy nem bírta tovább, elhatározta, hogy kocsonyát főz. De valahogy nem jött össze a dolog. Áthívta mamát. Kérdezte a nagyim, hogy hát mi is gond. Az volt a gond, hogy a kocsonya nem akart megdermedni, pedig ő már egy csomó zselatint(!!!!) tett már bele. 😀 Drága mama dobott egy hátast ettől……
😀
Egy másik blog miatt kicsit elmaradtam, de most pótolom az olvasásodat. És tényleg, a végkicsengése nagyon igaz, és nagyon tetszik! Örülök, hogy a mi gyerekeink újra ezt látják, és a hétévesem szeret sütni 🙂 Gabriella és Csaba pedig nagyszerűek tényleg!
Laci poénja nagyon ült 🙂