Nemrég valaki azt mondta nekem, milyen sok mindent tanultál már, jó lenne, ha megtalálnád, amivel tényleg foglalkozni akarsz.
Kicsit szíven ütött a mondat, elgondolkodtatott, hogy vajon ez jön le rólam kívülről? Hogy nem bírom eldönteni, mi leszek, ha nagy leszek, ezért belekapok ebbe is, abba is?
Az életem úgy alakult, hogy huszonegy-nehány éves koromtól kezdve az lett a munkám, amire mindig is vágytam: lubickoltam az újságírásban, dolgoztam tévének, rádiónak, újságoknak, el sem tudtam képzelni, hogy valaha mást csináljak, annyira jól éreztem magam. Úgy gondoltam, a helyemen vagyok.
Aztán úgy tíz év múlva elkezdtem kifáradni. És elég lett a kiállítás megnyitókból, sajtótájékoztatókból, képviselő-testületi ülésekből, meg hát közben született négy gyerekem, az életem teljesen megáltozott, a férjem sem nézte jó szemmel, ha este későn estem haza valami eseményről, míg ő a családi fészekben tartotta a frontot. Otthon maradtam, és újra tanulni kezdtem. Pár év kihagyással ugyan egy-egy iskola között, de időnként rám tört, hogy jó lenne, nagyon jó lenne tanulni.
Nem azért, mert valami lenni szeretnék. Magáért a tanulásért.
Rájöttem, hogy nekem ez a hobbim; más sakkszakkörbe jár, vadászik, horgászik, bélyeget gyűjt, vagy antik tárgyakat, én tanulok.
Akkora gáz ez?
Azt már inkább gáz, hogy ha netán tényleg közgazdász leszek – ami felé haladok eddig elég sikeresen -, jó, igaz, turizmus-vendéglátás alapszakos, de akkor is, szóval, ha közgazdász leszek, teljesen véletlenül leszek az.
Ugyanis, amikor beiratkoztam az egyetemre, én csak azt figyeltem, hogy ez egy olyan szak, ami engem érdekel, ráadásul a középiskolai végzettségemhez – vendéglátó szakközép – passzoló szakirány. Igaz, kicsit megkésve, húsz év kihagyással folytatom az eredeti szakmám továbbképzését, de miért is ne. A tájékoztatóban csak ennyi szerepelt: turizmus-vendéglátás alapszak. Nekem ez pont elég volt. Aztán, amikor második félévben durvára váltott a matematika, akkor jöttem rá, hogy ez nem véletlen. Hogy hoppá, ez egy közgazdász szak.
Ha ezzel előre tisztában lettem volna, bele sem vágok, mert a matekkal mindig hadilábon álltam. Végül aztán örülök, hogy így történt a dolog, ahogy, mert rájöttem: nem én vagyok hülye a matekhoz – a tanárok, akik tanítottak, ők nem álltak a helyzet magaslatán.
Ezt látom most több gyerekemnél: kínlódnak bizonyos tárgyakkal, amelyeket idegileg elfáradt, kiégett, megújulásra képtelen tanárok tanítanak, mondják ugyanazt, amit már harminc éve minden évben, magyarázni nem tudnak, kérdezni nem lehet tőlük, mert kiakadnak, hogy miért nem lehet ezt érteni?
Egyik gimnazista gyerekem meg is fogalmazta, ő aztán nem tudja megérteni, én mit szeretek a tanulásban, mert ő alig várja, hogy végezzen, és el sem tudja képzelni, hogy csak úgy, magától iskolába járjon valaha az életben. Mert utál tanulni.
Pedig nem a tanulást utálja, hanem a rendszert, amiben van. Amikor először jártam főiskolára, felszabadító érzés volt a középiskola után, hogy nem kell napról napra készülni, nincs az a folyamatos stressz, ami korábban, hogy bármikor lecsaphat a vész, ha nálam nyílik ki a napló. Tisztán, világosan megmondták előre, mikor lesz zh, mikor lesz vizsga, és oszd be az idődet okosan, ügyesen. Azt hiszem, ekkor kezdett megváltozni bennem a tanuláshoz való viszony.
Persze, ha most lennék huszonéves, és tudnám azt, amit ma, a következőt tenném: nyelveket tanulnék. Tisztességesen megtanulnék angolul, oroszul, spanyolul, szépen sorban.
Ezt mondjuk a gyerekeinknek is: nem biztos, hogy mindenkinek muszáj egyetemre mennie; nyelveket kell tanulni, meg egy szakmát érdemes elsajátítani, olyat, amivel, bárhová is veti az embert a sorsa, pénzt tud keresni. Egy ismerősöm ezt úgy mondta, hogy azok az igazán jó szakmák, amelyekben a kezedet is, és az eszedet is használnod kell.
Ettől függetlenül tanulni jó.
Ti hogy gondoljátok?
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Olvastam az uj Nemzeti Alaptantervrol par cikket es azt hiszem az emberi problemak melle a politikaiak is belepnek. Es igazad van, a magyar alap- es kozepoktatas iszonyatosan nem gyerekbarat, nem cel a tanulas megszerettetese, kizarolag az otato egoja a fontos 🙁
Szomoru. Talan a te peldad segit a gyerekednek, h ne adja fel, tanulni szerintem is nagyon jo 🙂 (epitesz uzemmernok vegzettseggel, 18 ev utan lett belolem uszasoktato, kozben jartam kicsit matekot tanulni egyetemre, csak mert megtehetem 🙂 )
Én szinte mindig tanulok valamit és nem azért mert kell, hanem mert nekem is ez az egyik hobbim. Most éppen egy másfél éves továbbképzést kezdtem el, lassan egy éve pedig franciául is tanulok. És imádom. Nekem a tanulásra szükségem van.
Én elég nehéz helyzetben vagyok, mert elég korán rájöttem, hogy imádok tanulni. Most 25 évesen a harmadik diplomám küszöbén állok, eddigi életemben azt csináltam, amit szerettem, és köszönöm, elvoltam az ösztöndíjból és egyéb támogatásokból, egyetemi – olcsó – diákéletet éltem, de szerettem, mert annyi érdekes és új dolgot fedeztem fel a világból. Most kénytelen leszek befejezni a tanulást – legalábbis egy időre – és nem tudom, mi lesz velem, ha dolgoznom kell majd. Persze az egész családom, a párom és mindenki jobban tudja, hogy mit kéne csinálnom, mert hát azért már jó lenne egy normális állás, normális kereset, meg felnőtt vagyok, és család, és egyáltalán felnőtt élet. Én is érzem, hogy a társadalmi normák alapján ideje lenne váltani, de attól még rettenetesen félek, főleg attól, hogy nem vagyok elég jó ahhoz, hogy dolgozzak, mert amiben igazán jó vagyok, az a tanulás.
Én teljesen megértem a tanulási vágyadat. Én is úgy diplomáztam le /szintén közgazdász/, hogy soha többet nem tanulok. De mire kb. 40 éves lettem, rájöttem, hogy soha nem tanultam olyat, ami érdekelt volna. Pályaválasztáskor még nem tudtam, “mi leszek, ha nagy leszek”. Mentem arra, amerre a szüleim tereltek. Ma már egy csomó minden érdekel, és ha ismét 18 éves lennék teljesen más pályát választanék. Tisztelem benned, hogy bele mersz vágni egy új szakma tanulásába. Nekem nincs ennyi motivációm. Sok sikert kívánok a továbbiakban is!
Kőszegi Zsuzsi
Gimiben borzasztó tanuló voltam. semmi sikerélményem nem volt. Érettségi után azt mondtam, soha többet nem ülök padba. Még azon a nyáron elmentem a közgázba (esti suliba)azóta folyamatosan tanulok 40 éves vagyok. Mindig a vizsgák után azt mondtam, hogy ez volt az utolsó, aztán mégsem bírtam abbahagyni… sosem tanultam felesleges dolgokat. Tanulni jó. 8 órás meló, 3 gyerkőc mellett is.
a tanulásban volt utoljára sikerélményem 🙂 :S
Jó tanuló voltam és soha senki nem hitte el, hogy utálok tanulni, pontosítok suliba járni. Alig vártam az érettségit utána abba is hagytam. Eltelt tíz év és mostanában kezdtem rájönni nekem mindig a kell dolgokat tanították. Jó eszem volt ha az órán figyeltem számonkérésnél megvolt a négyes-ötös anyukám megsimizte a buksim, a tanáraim elégedettek voltak én azt hittem ez a normális.
A legnagyobbat szeptemberbe indítom iskolába de már két éve keresem neki a megfelelő helyet és rettegek, hogy mellé nyúlok.
Tanulás…folyamatosan tanultam, két éve diplomáztam utoljára, 45 vagyok.Mostanában olvasok lelkiismeret furdalás nélkül mást is, közgazdaságtanon kivül mást is.
De szerettem a tanulást , a vizsgákat, mindegyikhez tartozik egy kis történet, egy kis kaland.Jó volt, de elég volt.
érdekes téma. mivel szerintem neked teljes az életed, a hobbidat is jónak gondolom. én úgy érzem, h egy nő (na jó, 100-ból 99) nem élhet teljes életet gyerek nélkül (egy bizonyos koron túl persze), ezért SZERINTEM gyerek nélkül ez a sok tanulás is kiüresedne…így viszont nem, sőt példát mutat.
Egyszer nálunk is azt ecsetelte (levelezős másoddiplomás képzés) az egyik tanár, hogy akinek több diplomája van, az mennyire nincs tisztában önmagával, és nem találja a helyét a világban… Volt visszhang.
Még sosem írtam Neked, pedig rendszeresen olvaslak.
Én is szeretek tanulni…Épp a 4. diplomámat fejeztem be most decemberben, 3 hónapos kicsivel. (Megjegyzem az 3. diplomámnál a “nagy” volt 3 hónapos.) Minden egyes iskola befejeztével megfogadom, hogy ez az utolsó. Aztán mindig találok valamit, ami érdekel , ami “hátha jó lesz majd valamikor”. Most is hangosan kimondtam a családnak, hogy nem tanulok többet, de nem vagyok biztos benne…
Közben ugyanazt csinálom, középiskolában tanítok. Egyetértek azzal, hogy nem jó ez a rendszer. Azt vallom, hogy egy gyerek nagyon nagy százalékban a “tanárért” tanul, ha ő meg tudja szerettetni vele a tárgyat, akkor tanulni is fogja. Lehet, hogy nem én vagyok a sulinkban a legjobb tanár, mert év végén mondjuk nem végzek teljesen az előírt tananyaggal vagy nem íratok minden héten 2 röpit, de senki sem jön be úgy órára, hogy “na már megint ezzel lesz óránk, mikor csöngetnek már ki…”
A matekkal való tapasztalataidhoz: lehet, hogy a tanárokon múlt, lehet, hogy egyszerűen érettebben gondolkozol, és már nem veszi el a kedvedet egy nehezen megérthető problémától a tanár, van hozzá önbizalmad. A gyerekekkel sokszor ez történik: vmi nem megy elsőre és könnyen, akkor a tanártól kapott visszajelzés alapján kedve se marad megpróbálni. Nagy élmény lehet! Jó, hogy részed van ebben!
A matekkal való tapasztalataidhoz: lehet, hogy a tanárokon múlt, lehet, hogy egyszerűen érettebben gondolkozol, és már nem veszi el a kedvedet egy nehezen megérthető problémától a tanár, van hozzá önbizalmad. A gyerekekkel sokszor ez történik: vmi nem megy elsőre és könnyen, akkor a tanártól kapott visszajelzés alapján kedve se marad megpróbálni. Nagy élmény lehet! Jó, hogy részed van ebben!
Az egész életen át tartó tanulás az cél is manapság, nem? Én is szeretek tanulni, nekem is van diplomám, felsőfokú oklevelem, szakmunkás bizonyítványom, nyelvvizsgám, tanfolyamaim, és még nincs vége!
Most már megszületett a kislányom is, és újabb ötleteim vannak, mit kellene még tanulni.
Egyébként azzal én is egyetértek, hogy a nyelvtanulás a legfontosabb, minimum két idegen nyelvé!!!
Jó volt olvasni ezt a bejegyzést! Fel is fogom hívni rá a család figyelmét! Amit pedig a gyerekekről és az oktatási rendszerről írtál: egy sóhaj szállt fel a lelkemből, hogy igen, IGEN, IGEN!!!! Teljesen egyet értek! Azért küzdünk, hogy a gyerekeink túléljék nagyobb sérülések nélkül a kötelező iskolaéveket és utána se menjen el a kedvük a tanulástól.
Jó tanulni, főleg, ha közhasznú, nem csak kedvtelés.
Sok sikert továbbra is.
Helyesbítek. Ha már felnőnek a gyerekek, jöhet a kedvtelés is…tán:-)
aheninterior, szerintem azt, hogy mi közhasznú, meg mi nem, előre nem is tudhatod. Sosem lehet tudni, később hogy alakul az élet, hogy a tanulmányaidból mit fogsz használni, mit nem, tudsz-e dolgozni abban a szakmában, amit tanulsz, vagy lehet, hogy csak hobbiból tanulsz valamit, később mégis abból élsz… Én eddigi tanulmányaim mindegyikéből profitáltam, tudtam hasznosítani a munkáimban, persze, hoyg ezek a köz javát szolgálták-e, azt nem tudom…:)
A blogod is közhasznú, tényleg! Kukoricadarából tervezel valamit készíteni? Érdekelne. Várom a további írásaid. Köszi
Móni, azt hiszem, ez a kb. ezredik oka, amiért a tiéd az egyike a hat blognak, amit rendszeresen olvasok 😉 mikor a lányom két hónapos korában elkezdtem levelezőn a biológus szakot, tőlem is megkérdezték, hogy valami perverzió-e nálam ez az állandó tanulás? 😀 én sajnos, csak felnőtt fejjel jöttem rá, hogy mennyire jó dolog ez, és sajnálom az elvesztegetett általános iskolás és gimnáziumi éveket, amikor még terhes kötelességnek éreztem a dolgot…
Kedves Mónika,
kicsit erősnek találom az általánosító kifejezésedet:”idegileg elfáradt, kiégett, megújulásra képtelen tanárok tanítanak, mondják ugyanazt, amit már harminc éve minden évben, magyarázni nem tudnak, kérdezni nem lehet tőlük, mert kiakadnak, hogy miért nem lehet ezt érteni?” Én kicsit más oldalról nézem a dolgot, szüleim tanárok és már éppen azért nem dolgoznak tanárként évek óta, mert megújulni képtelenség Magyarországon tanárként, támogatást nem kapnak hozzá, saját zsebből pedig képtelenség finanszírozni bármilyen képzést. A tanári fizetés egyszerűen botrányosan alacsony, főleg ha ahhoz viszonyítjuk, hogy ezeknek az embereknek kellene nevelniük a gyerekeket. Megértem az álláspontodat, te a gyerekeid szemszögéből nézed a dolgot, de kicsit gondolj bele abba is, hogyan lehetne valaki jó pedagógus (ha csak nem végtelenül önfeláldozó) amikor a munkájáért egy jó szót, nemhogy megfelelő fizetést sem kap?
Én is csak egyetemen szerettem meg a tanulást, az alsóbb iskolákkal óriási problémák vannak, de miért is?
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.