Anyák munkás ünnepe

Idén az élet és a Gergely-naptár megtréfált bennünket azzal, hogy mintegy kimondva az igazságot, május elsejét és az anyák napját egy időpontra tette. Mert az anyák élete nemcsak öröm és boldogság, ahogy azt némely hazug film vagy könyv állítja, hanem rengeteg munka, fáradság, bosszúság és sajnos időnként fájdalom is. Mindezzel együtt anyának lenni a legnagyszerűbb feladat ezen a világon, hiszen ha őszintén magunkba nézünk, mi más ad értelmet a létezésünknek, ha nem az, hogy az életet továbbadjuk?
Ezúton kívánok sok boldogságot minden anyukának, közülük legfőképpen és elsőként a sajátomnak, no meg a nagymamámnak. Nem untatnám régi olvasóimat azzal, hogy újfent beszúrjam ide egy régi anyák napi írásomat, de akik még nem találkoztak vele, elolvashatják karikatúrámat a nagycsaládos anyák napjáról, a másik linken pedig Zágon István remek írása található, amelynek címe: Az anya meg a szülő.
Az alábbiakban pedig folytatom a vasárnapi programom, Greguss Ágost egy hete elkezdett értekezésének (Az étkezés aesthetikája) első fejezete következik (Forrás: Glück Frigyes és Stadler Károly: Az inyesmesterség könyve, Budapest, 1898.)

Az étkezés ügyének, a gasztronomiának, a legrégibb időktől a legújabbig megvan saját irodalma. Semmi meglepőt nem fogunk abban találni, ha egy német iró, az evés mesterségéről tartott felolvasásában,az étkezésnek három tényezőjét különbözteti meg. Első, a ki késziti az elköltendő étkeket,vagyis a szakács; második a vendég, a ki elkölti a már elkészitett étkeket; harmadik, a ki itéletet mond a szakács művéről. Ugyan ő az étkezést a drámai munkával hasonlitja össze. A szakács mintegy a drámairó, ő írja meg a darabot; a dráma az elköltendő ebéd vagy vacsora; a vendég a szinész, a ki eljátsza a darabot; végre, a ki itéletet mond, az iró, a gasztronom, e téren tehát dramaturg. Furcsa: nemcsak a szinpadon,az étkezés terén is ritkák a jó szinészek.
Ha a gasztronomia irodalmát vizsgáljuk, mindig keserü panaszokat találunk azok ellen, a kik nem tudnak enni vagy inni. Emlitsük -e e részben a legnagyobb tekintélyt, az e század elején szerepelt hires szakácsot, Caréme-et, a ki tulajdonképp a szakácsság romanticzizmusának megalapitója? Ő volt az, a ki a régi rómaiak egész étkezése fölött pálczát tört s megirta memoirejait, szigoru itéletet mondva azokról, kik nem tudtak enni vagy inni. Szerinte az enni tudók époly  ritkák, mint a nagy szakácsok. S egyes tekintélyek, a kiket kortársaik e részben bámultak, szerinte kontárok voltak az étkezés mesterségében, névszerint : I.Napoleon, Cambacéres és Brillat-Savarin nem tudtak enni. Caréme szerint “az ő korának” igazi evői voltak: Talleyrand herczeg, Murat király, I.Sándor orosz czár, IV.György angol király stb. A mint látjuk, német nincs e névsorban, ámbár egy másik helyen elismeri, hogy a párisi Rothschild, a kinél ő huzamosabb ideig működött, szintén a szakértők közé tartozott. Tudjuk továbbá, hogy a mint mondják, inkább tekintett a mennyiségre, mint a minőségre.
Hogy miben áll tulajdonképp az evő-ivó tudomány, azt épen a Caréme által elitélt Brillat-Savarin könyvéből tanulhatjuk meg, melynek czime: “La physiologie du gout” (Az izlés élettana).Tréfás előszó és harmincz elmélkedés van benne, Brillat-Savarin egyenkint szól az érzékekről,az izlésekről különösen gasztronomiai tekintetből, a gasztronomiáról, az étvágyról, a táplálékról általán, az egyes táplálékokról (leves, főtt, mártás, szárnyas), a sütésről s a lábasban sütés elméletéről, a szomjról, az italról, a gourmandiseról. A gourmandokról szóló 12-ik fejezetben van közmondásossá vált szava: gourmandnak is: születni kell. Itt fejtegeti a különböző társadalmi állásokat, foglalkozásokat, a melyek az inyesség kifejlésének kedveznek. Négy kategóriát állit fel: kifejlik az inyesség azoknál, a kiknek pénzök van; az orvosoknál; az iróknál (de különösen megjegyzi, hogy a tudósokat ki kell rekeszteni); a papoknál. E négy osztálynak nem kiván hosszu életet és egészséget, hanem igéri; mert meggyőződése az, hogy a helyes gourmandise föltétele az egészségnek.
A következő fejezet inyes próbákat foglal magában. Néhány ebéd programmja van benne, melyekkel meg lehet próbálni igazi gourmand-e valaki, vagy nem. Aztán megemlékezik az asztali élvekről, a  melyeket az evés és ivás élvezetével nem kell összetéveszteni. Szól itt a kellemes étkezés szabályairól: a türhető ételekről, jó italokról, szeretetreméltó társaságról, elég időről. A későbbi fejezetekben: a vadászok étkezéséről, az emésztésről, a pihenésről, az alvásról, az álomról. Az álomnak ezt a pszichologiailag figyelemre méltó magyarázatát adja: az álom az érzékek emlékező ereje. Szól még az étkezés hatásáról a pihenésre, alvásra és álmokra, aztán a meghizásról, arról, hogy lehet a meghizást elkerülni, a soványságról, a böjtről, a kimerülésről, a halálról. A konyhászat történetéről ugy beszél, mint a konyászat bölcsészeti történetéről. Szól e szakaszban a görög, a római lakomákról, XIV., XV., XVI. Lajos koráról konyhászati szempontból. Végre a franczia konyhászati haladásról 1825-ig. A következő fejezetekben a vendéglőkről és a klasszikai ínyességről emlékezik meg, vagyis a művelt ember hogyan hódol az izlés érzékének. Az utolsó fejezet dithiramb a tizedik múzsa tiszteletére, kit Gastareának nevez. Leirja költői elragadtatással, hogy mely ünnepélyek tartatnak Gastarea templomában. Tréfa és komolyság vegyül e könyvben, mely a gasztronomiát mint ismeretet, mesterséget megalapitotta. A gasztronomia e szerint az étkezés élvezetének mestersége.
(Aki idáig elolvasta, írjon egy kommentet, hogy tudjam, nem hiába pötyögöm én vasárnaponként ezeket az irományokat.)
Brillat-Savarin munkája bevezetésében husz aforismát, alapmondatot bocsát előre, a melyekben foglaltatik az egész munka tartalmának kivonata. Ime egy pár közülök: Az állat táplálkozik, az ember eszik; enni csak az eszes ember tud. – A nemzetek sorsa attól függ, hogy miképen esznek. – Az inyesség (gourmandise) itéletünknek ténye, mely által elsőséget adunk bizonyos tárgyaknak, a melyek ínyünknek kellemesek, azok fölött, a melyek nem kedvesek. – Az asztali élvezetben részesülhet minden koru és minden sorsu ember, minden nemzetbeli és pedig mindennap. Ez az élvezet hozzájárulhat minden más élvezethez s midőn a többiek megszünnek, ez vigasztalásul szolgálhat az elveszettekért.- Az asztal az egyetlen hely, a hol az első órán át nem unatkozik az ember. Egy uj tál étel feltalálása jobban előmozditja az emberi nem boldogságát, mint egy uj csillag feltalálása. – Azok, akik megcsömörlenek vagy lerészegednek, nem tudnak sem enni, sem inni. – A ki barátait házánál fogadja és személyesen nem gondoskodik arról, hogy az étkezés helyes és jó legyen, nem érdemli meg, hogy barátai legyenek. – Valakit megvendégelni azt jelenti: vállalkozni arra, hogy boldoggá tegyük őt azon idő alatt, mig hajlékunkban van stb.
Kétségtelen, hogy minél tökéletesebb, illetőleg minél műveltebb valamely ember, annál válogatóbb, szabadabb és izlésesebb evése is. Nemcsak embertani, hanem lélektani és széptani tekintetben is figyelmet érdemel, hogy: mit eszik az ember, mennyit eszik és miképen eszik. Midőn az étkezés aesthetikájáról szólunk, nem az étkezés gasztronomiáját értjü, hanem, az étkezés szépségeire mutatunk. A gasztronomia az étkezés helyes módjára, mi pedig az étkezés szép módjára tanitunk: ezt Brillat-Savarin egészen kifeledte. Az étkezést kapcsolatba hozta a természetrajzzal, vegytannal, kereskedelemmel, nemzetgazdasággal; de nem emliti fel kapcsolatát a diszitő mesterségekkel. Hiszen szépen feltálalt étkek, az asztal elrendezése azon pontok, a mikben a gasztrnomia az aesthetikával érintkezik.
Az evés szép módja korántsem uj mesterség; azon kivül, hogy az evés aesthetikáját megirták volt, már a régi korban találkozunk magaviseleti szabályokkal. Már Plutarch ad illendőségi szabályokat arra nézve, mint kell magát az embernek tisztességesen viselni, hogy kell ujjait tisztességesen használni, nem lévén még akkor villa stb. Plutarch kiterjeszkedik arra is, hogyan kell társalkodni étkezés közben. Az ember midőn eszik, mulatni is akar; ezért eszik jóizüen társaságban: az állatnak mikor eszik, magány kell; a kutya ilyenkor a legjobb pajtását sem türi maga mellett.
Goethe egyik költeményében szintén kifejezi, hogy az eszes és nem eszes lények evése közt különbség van. A németek evés közben olvasni szoktak, s ez mindenesetre sokkal barbárabb szokás mint az, ha valaki egy szép ligetben vagy hegyen ledől s olvas. Az evés oly élvezet, melyet önállóan kell végeznünk, a mi iránt azonban némely embernek nincs fogékonysága.

Folyt. köv. a következő fejezettel, amelynek címe: Lakomák és szakácsok.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)