Ez a süti is Angliának köszönhetően került az asztalunkra, akárcsak a múltkori mogyorós keksz, ugyanis Londonban vettem egy klassz kis szakácskönyvet, amelyben a szerző gyermekkorának ízeit ígérte némi csavarral. Nos, ennek a címoldalán szerepel már a piskótatallér, ami azért, hogy finom legyek, nálunk sem ismeretlen.
A szakácskönyv érintetlenül elvolt a polcon egy évig, de most a költözés miatt ez is újra a szemem elé került, és íme, elkészült narancszselés piskótatallér.
Hozzávalók a narancszseléhez:
3 dl frissen facsart narancslé, plusz pár csepp narancsolaj/vagy narancshéj
1 citrom leve
2-3 ek porcukor
5 dkg zselatinpor
A piskótához:
4 tojás
4 ek cukor
4 ek liszt
A bevonathoz:
25 dkg 70%-os étcsoki
- Először a narancszselét készítjük el, mert meg kell dermednie. Mi az üzemben duzzasztott zselatinnal dolgozunk, azaz a zselatint nem felfőzzük, ami amúgy kifejezetten büdös, főleg, amikor odaég. Szóval, a zselatinnal úgy a legegyszerűbb bánni, ha ráöntünk a zselatin súlyához képest kétszer annyi vizet, habverővel egyenletesen elkeverjük, majd állni hagyjuk. A zselatin beszívja a vizet, és összeáll. Ezután könnyedén tudunk belőle annyit kivenni, amennyi kell, és mikróban pillanatok alatt folyósra melegítve már keverhetjük is abba, amibe szántuk. Nos, ebben az esetben tehát az 5 dkg zselatint leöntjük 1 dl vízzel. Közben a narancslét, a narancsolajat, a citromlevet, a porcukrot elkeverjük, hozzáadjuk a meleg zselatint, jól elvegyítjük, és egy olyan sima aljú tálba vagy tepsibe öntjük, hogy fél centi vastagon álljon benne a zselés narancslé. Tegyük hűtőbe, hogy megszilárduljon.
- Melegítsük elő a sütőt 190 fokosra. A piskótához üssük egy edénybe a tojásokat, adjuk hozzá a cukrot, és verjük fel gépi habverővel jó habosra, úgy 4-5 perc alatt. forgassuk bele a lisztet, majd kenjük a masszát 1 centi vastagon egy sütőpapírral borított tepsire. Süssük meg úgy 10-12 perc alatt.
- Vegyünk elő egy kisebb és egy nagyobb pogácsaszaggatót – túl nagy különbség ne legyen a két forma között. A nagyobbal szaggasunk köröket a piskótából, a kisebbel a zseléből. A maradék zselét újra felolvaszthatjuk, és egy kisebb edényben újra dermeszthetjük.
- Tegyünk a piskótakörökre zseléköröket.
- Olvasszuk meg a csokit vízgőz fölött, vagy óvatosan, fokozatosan, mikróban, és keverjük bele a kakaóvajat. Vonjuk be a csokival a zselés piskótákat, és hagyjuk megdermedni.Az enyémek kicsit rusztikusak lettek, viszont a csokijuk vékony és roppanós…Szeretitek?
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Kedves Móni!
Régóta követlek, gratulálok az üzemedhez, a blogodhoz, hasonló nézeteket vallunk az alapanyagok minőségéről, velem tréfálkoznak a barátnőim, mert jelszavam, Hulala nem teszi be a lábát a konyhámba. Több receptedet is kipróbáltam, régebben már kértem tőled tanácsot, most a piskótatallér kapcsán szeretnék kérdezni. Nem szoktam zselatint használni, de ez a duzzasztott változat tetszik. Egy kérdés. Ha elkészítem gondolom hűteni kell, de meddig áll el. Pár napig még használható? További jó munkát kívánok.
Szia! Köszönöm a kedves szavakat:-) A duzzasztott zselatin sokáig eláll. elvileg nagyon meg sem tud romlani, vagyis hát nagy sokára biztos, de ez nálunk még nem fordult elő. Még hűtőben sem muszáj tartani,bár oda mi is be szoktuk tenni.