Úgy döntöttem, ez nem mehet így tovább.
Amikor tavaly januárban beszámoltam arról, hogyan fogyózom, majd le is írtam az elkülönített étrend lényegét, sőt, még az általam kipróbált fogyókúrákat is kiveséztem, nos, nem szájaltam csak úgy bele a világba, mert 12 kilót fogytam. Szépen, lassan, átlagosan havi 1,5-2 kilót, majd utána kicsit kieresztettem, és stagnálás állt be. Karácsony környékén felugrott két kiló, majd nyárig ezt tartottam (még így is megvolt a -10), aztán nyáron még egy, és most, hirtelen, néhány hét alatt még kettő visszajött.
Nem, nem, nem. Nem hízok vissza.
Nem akarom a karácsonyt lelkiismeretfurdalások közepette bekapott bejglicsücskökkel átvészelni, és folyton azon aggódni, hogy a zsírpárnáim vajon mennyit nőnek egy hét alatt.
Ezért eltökéltem magamban, hogy MÁTÓL fogyózom. Nem holnaptól.
Társakat keresek ehhez a nagy elhatározáshoz, akik maguk is úgy gondolják, nem feltétlenül kell megvárni január elsejét a szent elhatározáshoz. Gyűjtögetem a jó kis recepteket, és megpróbálok minden napra ajánlani valami kis, az elkülönítő étrendbe illeszthető ételt.
Ma ez volt a vacsorám – a körözött és a tzatziki keresztezése, javasolta is valamelyik gyermekem, hogy akkor legyen a neve KÖCIKI.
Legyen.
Hozzávalók (2 személyre):
1 nagy kígyóuborka
2 gerezd fokhagyma
2-3 szál zöldhagyma (póréhagyma is jó)
25 dkg túró
3 ek natúr joghurt
2 szardellafilé
só
bors
Az uborkát megmostam, lereszeltem a nagylyukú reszelőn. Apróra vágtam a zöldhagymát, a fokhagymagerezdeket, és az uborkához adtam. Mozsárban pépesítettem a szardellát, egy kis joghurttal keverve ment a többihez. Belekevertem a túrót és a joghurtot, sóztam, borsoztam. (Sóból nem kellett sok, mert a szardella jó sós.)
Szóval, ki tart velem?
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Hmm ez nagyon jól néz ki, a tzatzikit nagyon szeretem, úgyhogy ki fogom próbálni. Fogyózni nem fogok, de drukkolok és kitartás! 🙂
Én nagyon szeretnék veled tartani, csak nem tudom feldogozni, hogy a gyerekek maradékait dobálom a kukába (nincs háziállat, így én vagyok a konyhamalac, lassan kilóra is). Tényleg jól néz ki ez a kaja, de ha én ezt megeszem vehetek be mellé minimum egy doboz rennie-t 🙁 Nekem muszáj szénhidrátot ennem, mert különben iszonyat sok savam lesz. Vagy csak egyszer át kellene állítani a gyomrom és az átállást túlélni valahogy? Szoptatást, éjszakázást lehet bírni fogyókúra mellett?
nem mintha eddig nem néztem volna be hozzád, de eztán gyakrabban jövök. Nem szeretem a fogyókúra szót, inkább a diétát használom, napi 5x, próbálom tartani a 180gr szénhidrátot. Annak ellenére, h én nem nagyon vettem észre, a környezetem már igen. 🙂
Én veled tartok és várom a recepteket, mert én sem akarok soha többé olyan lenni, mint két éve karácsonykor voltam. Soha többé…
Én veled tartanék :)Ha gondolod nézz be a http://www.hazisuti.lapunk.hu -ra. tök jó fogyós receptek és étrendek vannak.Mimi
Veled tartok!!!De csak néhány nap elcsúsztatással, mert mindig beszerzem majd egy nap alatt a hozzávalókat ahhoz, amit Te aznap ettél. Reménykedek, hogy most majd együtt sikerülhet…:)
Próbáld ki a paleot :)Gabi79-nek kifejezetten használna, megszűnne a gyomorsav problémája.
Támogatlak a háttérből! Nekem is jól jönne -5 kg, de a szoptatás miatt egyelőre nem sanyargathatom magam. Sajnos… :-)))
Veled tartok! Nagyon rám fér! Mikor vendégségben voltunk nálatok, pár szó erejéig beszélgettünk a Calleneticsről. Be is szereztem egy dvd-t, csak hát elég unalmas, így hamar feladtam. Tavasszal próbáltam ki két fogyis receptedet is: a paradicsomos-padlizsános-fetás finomságot és zöldborsósat, mindkettő mennyei, teljesen az én ízlésvilágom. És még a tzatzikit is szeretem! 🙂 Asszem, nekem való ez a projekt!:)Köszi, és hajrá!
Én május eleje óta fogytam kb. 10 kilót, azt tartom is azóta. Nekem az jött be, hogy figyeltem arra, hogy napi 150 gr szénhidrátnál ne fogyasszak többet, illetve finomliszt és cukor elhagyása. Azóta is csak xilitet használok, és pl. szuper liszt- és cukormentes súlytartó Eszterházy-tortát is sütöttem 🙂 És nagyon fontos a mozgás is, a leghasznosabb, ha napi fél órát vki be tud iktatni. Az nem olyan sok idő, de mégis…
Ja, és nekem is feltett szándékom nem visszahízni, mert ez a 10 kiló jojózott ide-oda az elmúlt jónéhány évben, ezért próbálok most is néhány alapelvet betartani, úgymint xilit cukor helyett, ritkán eszek finomított lisztből készült pékárút, ha mégis, legkésőbb délig, a kenyerek közül max. 35 gr ch-jút eszek (jó kis magvas barnakenyerek), és este lehetőleg nem eszek nagyon szénhidrátot. Liszt helyett, ahol lehet, zabpelyhet, zabkorpát használok. Kb. update, de inkább még abból az időből, amikor N. csak kódokkal megcsinálta a rendszert, és nem voltak még termékei. Heti 5-ször mozgás, futás, torna (dvd-s). Sajna ilyen alkat vagyok, oda kell figyelnem.
Lelkileg veled tartok, és biztosan gyakran benézek, hogy is áll a projekt. Nekem most vánszorgott le a súlyom 57 kg-ra (halleluja!!!), legfontosabbnak a sportolást tartom (nálam ez heti 2 alkalom, nem több) + az este 6 után nem evést.KITARTÁST!!!
Nem is tudom, hogy merjek e ilyet ide írni, de én HÍZNI szeretnék!!! :(Biztos sokan megrántjátok a vállatokat, hogy “-Hmm, na persze…”, de biztos vagyunk mink is egy páran, akiknek ez okoz nagy gondot. Csak ezzel nincsenek teli az újságok, hisz olyan “könnyű” azt a pár kilót felkapni, csak eszek egy kis tésztát, kenyeret, vagy esetleg napi 10* sokat…. 🙂 Pedig ez is van olyan nehéz feladat, mint másnak 5-10, vagy több kilót leadnia. Bocsi, senkit nem akartam megbántani, csak nekünk/nekem is jól jönne egy kis segítség! Móni, azért persze nagyon szurkolok neked, is!!!! 🙂
KaZsu, megértelek, bár segíteni sajnos nem tudok…:)
nezz be a hugicamhoz, sok jo tippet es receptet fogsz talalni!http://gergelyne.blogspot.com/2009/10/hol-volt-hol-nem-voltatvaltozasom.htmlkitartast es szep eredmenyeket kivanok!
Utólag csatlakozom! Én már hétfő óta szenvedek. 🙂 Ma egy ici-pici engedményt tettem, de cserébe 8 órán át dobozokat pakoltam, és nyargaltam velük fel-alá. Bízom benned, mert nálad biztos, hogy nem csak divatos diétás ételek lesznek, drága, beszerezhetetlen alapokkal, mint amilyenek általában a hülye magazinokban vannak. Hajrá! 🙂