Ritmikus társasági rituálé

Az is lehetett volna a cím, hogy Társasági élet, de adta magát a Vissza a jövőbe című filmből származó, bálra vonatkozó megnevezés. Persze, aki nem nézte meg a trilógia minden egyes részét minimum 20-szor, mint én, az lehet, hogy nem emlékszik ilyen apróságokra…
Szóval, bálban voltunk, méghozzá az iskolánk (ahova a gyerekeink járnak) alapítványi bálján. Minden évben megrendezésre kerül, nagy sikerrel, mert remek a zene, jó a kaja, mi kell még…? Így szereznek egy kis pénzt az intézménynek, amire, mint tudjuk, évről-évre egyre nagyobb szükség van, függetlenül attól, éppen ki van kormányon.

Az egyik ok, amiért tényleg szívesen megyünk, a zenekar. Silver Band. Az énekesnőnek eszméletlen jó hangja van, gyakorlatilag bármit elénekel, Cserháti Zsuzsát ugyanúgy, mint a Hungáriától az Isztambult.
A másik a társaság, hogy olyanokkal is találkozzunk,beszélgessünk, akikkel amúgy ritkán.
Hát ebből voltak most élményeim.
Már megint a fogorvosok.
Egy hosszú asztal végén ültünk, amiben az volt a jó, hogy az arra közlekedő emberek ott találkoztak, és álltak le beszélgetni. Így például két fogorvos.
Hát, kedveseim, volt ott minden. Mivel a zene miatt ordítozni voltak kénytelenek, mi meg ott voltunk egy méterre, akarva-akaratlanul végighallgattuk, milyen a cirkonhíd, az ékszerbeültetés, csont implant, hogy azt két nap alatt tanulta egy brüsszeli továbbképzésen, meg amúgy honnan érdemes csontot kivenni, satöbbi, satöbbi.
Aztán, az egyik fogorvossal (szülőtárs) együtt álltunk sorba a tombola nyereményeinkért. Mert nyertünk!

Itt úgy van, hogy a tombolajegyeket (200 Ft/db) összekapcsozva megveszi az ember. Aztán kibontogatja, és látja, melyik nyert, melyik nem. Amelyik nyert, azzal elzarándokol a nyereményteremhez, beáll a sorba, és kivárja, hogy megkaphassa a nyerő jegy sorszámához passzoló nyereményt. Mindegy, mikor áll sorba az ember, mert a sor mindig hosszú. A szülőknek köszönhetően, akik nagylelkűen összeadományozták, sok a nyeremény.
Szóval, beálltunk a sorba, és akkor jött Gyuszi (szülőtárs), a fogorvos.
Két perc múlva a mi vihogásunktól volt hangos a sor. Volt már egyszer hasonló élményem, amikor Zsófi született, és az éjszakás nővér (azóta szintén szülőtárs) mellém ült, és mintegy magában beszélve, olyan sztorikat nyomott nekem a szülészeti osztály történetéből, hogy időnként meg kellett kérnem, álljon le, mégis csak frissen vágott hassebem van, annak a klassz kis drognak, amit az első éjszakára adnak, már kezd múlni a hatása, úgyhogy óvatosan itt nekem a vicces történetekkel, hellóhelló.
Gyusziapu hasonlóképp.
Azért fogorvos sem lennék szívesen. Na mindegy, a letüdőzött felső híd esete örökre emlékezetembe vésődött, de nem ildomos, hogy ezeket pont egy gasztroblog keretében tárgyaljam ki. A lényeg az, hogy amikor sorra kerültem, a nyereményeket kiadó hölgy megnézte a jegyeimet, majd rám nézett – azt hittem, valami probléma van -, és így szólt:
– Móni?
– Igen… – feleltem bátortalanul.
– Szoktam olvasni. A blogot.
– Ó… És tetszik?
– Igen. Minden nap megnézem.
Le voltam nyűgözve. Tényleg. Egy Olvasó, Aki Megismert. Lányos zavaromban még a nevét sem kérdeztem meg, pedig belopta magát a szívembe. Innen is üdvözlöm, bearanyozta az estémet!
Amúgy nyertünk egy üveg pezsgőt, egy zacskó 3 in 1 kávét, és egy kék-fehér vázát, made in China. Aztán hazajöttünk, még mielőtt még túlságosan tetőfokára hágott volna a hangulat – mert azért 11 után már megjelentek az enyhén italos szülőtársak.
Viszont, amíg ott voltunk, addig jól szórakoztunk.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)