A dégi Festetics-kastélyhoz számos gyerekkori emlék fűz. Anyai nagyszüleim, illetve anyai ágú rokonaim éltek ebben a kis mezőföldi – akkor még – zsákfaluban, és én gyerekkorom összes nyarát ott töltöttem, tulajdonképpen az évzárótól az évnyitóig. A kastélyban nevelőotthon működött, az udvarán pedig volt egy medence, ahova a faluból is lejártak fürödni a fiatalok, így aztán ott strandoltunk a nagybátyáimmal, később a barátnőimmel az “otthonosokkal” együtt. 
Az utóbbi tizenöt évben nem jártam a faluban. Mert viszonylag gyors egymásutánban meghaltak a nagyszüleim, a nagybátyáim, sőt, még mindegyikük felesége is, tragikusan, fiatalon. Eltemettem magamban a dégi emlékeimet is velük együtt, hagytam, hogy vastagon befedje a por, hisz’ nincs nekem már dolgom ott, már csak távoli rokonaim élnek, olyanok, akikkel az ember még esküvőkön és temetéseken sem találkozik. Nemrég azonban a közelben volt dolgom – fél nap szabadságot adtam magamnak, hogy meglátogassam az akarattyai új konténerkávézót, és ha már arra vitt az utam, hirtelen ötlettől vezérelve nem kanyarodtam vissza az autópályára Keszthely felé, hanem Enyingnek vettem az irányt, és a számomra mindig is nyomasztó hangulatú város után tizenöt kilométerrel balra bekanyarodtam Dégre. Hallottam ugyanis, hogy a kastélyt felújítják, és nagyon kíváncsi voltam rá.
Furcsa érzés volt, hogy a falu elejét leszámítva – ahol látványosan kitakarították az erdőt, a nádast – semmiféle változást nem láttam. Itt bizony megállt az idő, már ami a házakat illeti. Tudtam, hogy a kastélyhoz egy U alakot leírva végig kell mennem a falun, így aztán szemügyre vettem az utcákat, ahol számtalanszor végigmentem biciklivel, és kicsit sajgott ez az egész, mert majdnem minden ugyanúgy nézett ki, mint akkor, régen. Leparkoltam a kastélynál, ahol egy kedves biztonsági őr, illetve a múzeum dolgozója fogadott, jegyet váltottam, és körülnéztem. 
Az alsó szint látogatható, még várat magára a felújítás, amire 1,5 milliárd forintnyi pályázati pénzt nyertek. “A falak egy filmforgatás miatt zöldek, de hamarosan renoválásra kerülnek” – tudom meg a múzeumi dolgozótól, aki kicsit fiatalabb nálam, gondolkodóba ejt, vajon ismerhettem-e régen, de nem, döntöm el gyorsan magamban, biztosan nem, tíz évvel biztosan fiatalabb. De az kiderül, hogy az egyik nagybátyámra, aki tanácselnök (a polgármester elődje) volt a faluban, rá emlékszik. “Népszerű forgatási helyszín a kastély, legutóbb a Kincsem sok külső jelenetét forgatták itt” – mondja. Gyorsan végigfutom a kiállítást, a Festetics család története látható dióhéjban, de azt tudni kell, hogy ők nem azok a Festeticsek voltak, akiknek Keszthelyen is volt kastélyuk (azaz György és leszármazottai), hanem egy unokatestvér, Antal, és az ő családja építtette a kastélyt. Nyári rezidencia volt ez a család számára, ezért is csak akkor a bálterem, amekkora. 
A nevelőotthonos korszakban ez volt az ebédlő.
A kastély egyébként egyedülálló abban, hogy ez Magyarország egyetlen látogatható klasszicista kastélya, illetve, hogy hazánk legnagyobb történeti kertje veszi körül: egy 300 hektáros park.
Három patak vize érkezik a kertbe.
A parkból visszatekintve a kastélyra ezt láthatjuk:
Ismerős? Kicsit hasonlít a Nemzeti Múzeumra? Nem véletlen: ezt is, azt is Pollack Mihály tervezte.
De mutatom tovább a parkot.
A távolban látható a Hollandi-ház, amelyben régen népi mesterségek kiállítása volt látható. Aztán 2010-ben akkora árvíz lett, hogy a kiállítás anyaga tönkrement. Azóta az épület zárva van. 
Pedig nagyon romantikus környezetben bújik meg: egy szigeten áll, ahova ezen a fehér hídon át juthatunk.
“A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Mezőföldi Tájmúzeuma”
Akár egy Monet-festmény és lehetne…
Régen egyébként a medence mellett – ha az alábbi képet nézzük, akkor a nagy füves terület közepén volt fellelhető – állt egy repülőgép, egy kiszanált MIG-15-ös, amelyet, ha jól emlékszem, a Taszárról itt gyakorlatozó repülősök adományoztak a nevelőotthonnak. A következőket találtam róla a neten: “1978-tól 1992/93-ig kiállítva Dégen, a nevelőotthonban 1978 oldalszámmal, utána visszakerült Taszárra, majd 2010-től kiállítva a zamárdi múzeumban. Később Törökbálintra, a Raktárvárosi útra került.” Gyerekkoromban menő volt. 
A kastély érdekes abból a szempontból is, hogy a hazai szabadkőművesség titkos központja, levéltárának őrzője volt. 
Mígnem aztán az iratoknak nyoma veszett…
Érdemes ellátogatni a dégi kastélyba, sétálni kicsit a páratlan angolkertben, gyönyörködni a szigetről a vízpartban, nézni a vízen úszó vadkacsákat, élvezni a csendet, a nyugalmat.
Jártatok már ott?
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: