<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Mai Móni</provider_name><provider_url>https://maimoni.cafeblog.hu</provider_url><author_name>maimoni</author_name><author_url>https://maimoni.cafeblog.hu/author/maimoni-2/</author_url><title>Hány imádság a bableves?</title><html>&lt;p&gt;Noha az első klasszikus értelemben vett szakácskönyv az ókori Rómából maradt ránk – erről, illetve szerzőjéről, &lt;a href=&quot;https://maimoni.cafeblog.hu/2012/01/21/ki-volt-az-az-apicius/&quot;&gt;Apiciusról írtam már&lt;/a&gt; - recepteket, ételkészítési leírásokat az egyiptomi fáraók korából is örököltünk, a Biblia pedig – Mózes első könyvétől kezdve – komoly ételkészítési és vendéglátói kultúrát mutat be.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Azt pontosan tudjuk, hogy a franciák első szakácskönyvét V. Károly (majd VI. Fülöp és VI. Károly) főszakácsa, Guillaume Tirel Taillevent (1310-1395) írta La Vianider címmel. A megjelölés Húsoskönyvként fordítható legpontosabban, azonban a nagy séf műve általános receptkönyvként is szolgált.&lt;a href=&quot;https://maimoni.cafeblog.hu/files/2016/11/a7-3.jpg&quot;&gt;&lt;img class=&quot;aligncenter size-full wp-image-12464&quot; src=&quot;https://maimoni.cafeblog.hu/files/2016/11/a7-3.jpg&quot; alt=&quot;a7&quot; width=&quot;220&quot; height=&quot;330&quot; /&gt;&lt;/a&gt;&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Angol területről nagyjából ugyanebben az időszakban, 1375-ben keletkezett II. Richárd konyhafőnökének két műve, Németországban pedig egy würzburgi kódex részleteként 1350-ben rögzítenek receptes könyvet. Olaszországban ekkor már tizenhárom hasonló gyűjtemény lelhető fel.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;1467-ben jelent meg a késő középkor egyik leghíresebb szakácsa, Maestro Martino de Rossi műve „A konyhaművészet könyve”  (Libro de Arte Coquinaria) címmel, amelyet még ma is jelentősnek tartanak az olasz gasztronómiai irodalomban.&lt;a href=&quot;https://maimoni.cafeblog.hu/files/2016/11/a7-4.jpg&quot;&gt;&lt;img class=&quot;aligncenter size-large wp-image-12465&quot; src=&quot;https://maimoni.cafeblog.hu/files/2016/11/a7-4-600x432.jpg&quot; alt=&quot;a7&quot; width=&quot;600&quot; height=&quot;432&quot; /&gt;&lt;/a&gt;&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;A Maestro 1430 táján született, és az évszázad végén halt meg. Előbb a milánói Sforzáknál, majd a Vatikánban dolgozott, ahol kreativitása igazán kibontakozott: új ízeket kezdett használni az akkoriakhoz képest, szegfűszeggel és gyömbérrel ízesítette az ételeket, ami még szokatlan volt. Nagy újítása volt a fasírt, ez nyárson sütött hústekercset takart, nem pedig a mai fogalmaink szerint darált húsból készített húspogácsát. Szintén nevéhez fűződik a száraztészta készítése: „a tésztát a napon szárítsd meg és eláll akár 2-3 évig is. Meg lehet főzni vízben, vagy húslében, ízesíthető sajttal, vajjal, fűszerekkel.” – írta. E felfedezése mindenképpen forradalminak nevezhető.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Ételeit a domináló alapanyag színe szerint osztályozta, könyvében vannak sárgák (pl. a sáfránytól), zöldek (petrezselymes fogások), fehérek (a mandulásak). A főzés időtartalmát nem percekben, hanem egy-egy imádságban határozta meg – így aztán a kulináris élvezetek mellett komoly befolyást gyakorolt az utána főzők lelki üdvére is…&lt;/p&gt;</html><type>rich</type><thumbnail_url>https://maimoni.cafeblog.hu/files/2016/11/a7-4-150x150.jpg</thumbnail_url><thumbnail_width>150</thumbnail_width><thumbnail_height>150</thumbnail_height></oembed>