1.0Mai Mónihttps://maimoni.cafeblog.humaimonihttps://maimoni.cafeblog.hu/author/maimoni-2/<p>Még mielőtt ezt a blogot elkezdtem volna írni, nekiálltam egy könyvnek. Állítólag egy könyvet mindenki meg tud írni, hát, gondoltam, legyen. A munkacíme az volt, hogy Praktikák sok gyerekhez, és ebben akartam összegyűjteni a vicces nagycsaládos történeteimet, a kedvenc receptjeinket, és más nagycsaládosok jópofa, életkönnyítő tippjeit. Volt egy fórum, ahol összejöttek sokgyerekes anyukák - köztük én a négyemmel kiscsaládosnak számítottam -, és ott időnként megkérdezgettem őket, milyen tanácsaik lennének a feladatok egyszerűsítésére, illetve, egyáltalán, mit jelent számukra a nagycsaládos lét. Az egyik anyuka akkor ezt írta:</p> <p><em>„Tudod, amikor tervezgettük a nagycsaládot, nekem is más fogalmaim voltak róla. Elmondjam? </em></p> <p><em>Elképzeltem, ahogy esténként társasjátékot játszunk: mindenki betart minden szabályt, mert szeretjük egymást, nincs egy hangos szó sem, hacsak nem a sok kacaj…  Aztán, én hímezgetek, közben mesélek nekik, ott ülnek körülöttem, és csendben, áhítattal hallgatják az újabb epizódokat. A nagyobbak megterítenek, esetleg gyakorolnak – mert hegedülni tanulnak –, gyertya ég, és várjuk haza apát, aki persze vidáman hancúrozik velük egy sort még vacsi előtt. A vacsora mindenkinek ízlik, nyaldossák a szájukat utána, és sose a pék pogácsáját kívánják, hanem csakis az enyémet. Aztán szépen megfürdenek, persze az én időm nem azzal megy el, hogy a tengert törlöm fel utánuk, aztán mindenki tudja, hogy a fogmosás az ő érdeke, hiszen milliószor megbeszéltük, elbáboztuk, lefestettük… Következik az esti mese: mindenki ugyanazt akarja hallani, természetesen csak egyszer, aztán pedig belátják, hogy a szüleiknek is kell egy kis pihi, és szépen elalszanak. Talán ennyi is elég.</em></p> <p><a href="https://maimoni.cafeblog.hu/files/2016/05/a5-7.jpg"><img class="aligncenter wp-image-11562" src="https://maimoni.cafeblog.hu/files/2016/05/a5-7-600x495.jpg" alt="a5" width="462" height="381" /></a><br /><em>Ezzel szemben:</em></p> <p><em>Próbálunk társasozni, de mire megegyezünk abban, hogy melyikkel, addigra nem érdemes elkezdeni. A mesét nem hallják az éppen síró tesótól, akit viszont valaki épp hátulról nyúz, úgy, hogy én nem látom. A kezembe nem vehetek semmit, nemhogy hímzést, mert egyszerre akar mind az ölembe ülni. A vacsora nem finom, illetve finom, de most nem éhes, ellenben tíz perc múlva már igen; a fürdőt tengerré varázsolják, mialatt feltörlöm a vizet, ők levetik a pizsamát, mert másik tetszik éppen, és ez amúgy is fogkrémes, és legyek már pozitív, mert ma nem felejtette el a fogmosást, a kedvenc fogkrém beszáradt, de nem miatta, mert a kicsik tekerték le a kupakját, míg én átnéztem a leckét, és ne azt meséljem, és ne én, hanem a nagyapa, aki miért nem jön ma is, és nem vagyok álmos, nincs kész a leckém, holnapra kell venni úszósapkát, mert a múltkor elvesztettem, és pisilni kell, és beszélgess velem, és nem vagyok-e lázas…<br />Nálunk így megy. De nem bánom.”</em></p> [caption id="attachment_11563" align="aligncenter" width="370"]<a href="https://maimoni.cafeblog.hu/files/2016/05/a6-13.jpg"><img class="wp-image-11563" src="https://maimoni.cafeblog.hu/files/2016/05/a6-13.jpg" alt="Kertész Csaba rajza" width="370" height="331" /></a> Kertész Csaba rajza[/caption] <p>A vicces az, hogy aztán ezzel az anyukával szinte egy időben kezdtünk blogolni: ő Virág, a <a href="http://gyereketeto.hu/">Gyereketető</a> szerzője, aki nemcsak hatgyerekes anya, de lassan kétszeres nagymama is.</p>rich