1.0Mai Mónihttps://maimoni.cafeblog.humaimonihttps://maimoni.cafeblog.hu/author/maimoni-2/Amikor 2008-ban elkezdtem blogolni, a gyerekeim 12, 11, 7 és 5 évesek voltak. Tulajdonképpen kicsik, kivéve a legnagyobbat, aki 12 éves lányként már nem volt kicsinek mondható. A 11 éves fiú igen. Gyűlöltem és megvetettem azt a mondást, miszerint kisgyerek kis gond, nagygyerek nagy gond. Nem akartam elhinni, hogy ez így van. De az a helyzet, hogy a közhelyekben mindig van igazság, ezt így negyven felett már bátran kimondom, mint életbölcsességet. <a href="https://maimoni.cafeblog.hu/files/2015/05/a18.jpg"><img class="aligncenter size-large wp-image-9643" src="https://maimoni.cafeblog.hu/files/2015/05/a18-600x400.jpg" alt="a1" width="600" height="400" /></a>Szóval, elkezdtem írni a kisgyerekes élet napi problémáiról, nyitottam az <a href="https://maimoni.cafeblog.hu/2008/10/08/elohang/">Előhang</a>gal, amikor megosztottam veletek, milyen érzés volt rádöbbenni, hogy ismét terhes vagyok - a negyedik gyerekkel. Aztán ott volt egy átlagos<a href="https://maimoni.cafeblog.hu/2008/10/08/ejszaka/"> éjszaka története</a>, amiben semmi romantika nem volt, ám annál több mászkálás, helykeresés. Megörökítettem benne, hogyan is alakul úgy, hogy ketten fekszünk le a hitvesi ágyba, de adott esetben 4-en, 5-en, 6-an ébredünk, ébrednek fel benne...és milyen jó, hogy ezt leírtam, mert ma már nem jön senki. Mosolygós nosztalgiával emlékszem a derékfájós hajnalokra, amikor bolyongva kerestem magamnak üres ágyat, mert kitúrtak a helyemről. Legyetek hálásak ezekért a helyzetekért, mert egyszer csak furcsa lesz, hogy nem jön senki. Először ugyan felszabadító, de aztán elgondolkodtató. Öregszünk, drágám. Aztán, egy átlagos <a href="https://maimoni.cafeblog.hu/2008/10/09/reggeli-2/">reggel </a>- amikor még nélkülem nem működött semmi. Tea, kakaó, tízórai, lélekápolás, puszi; ma meg, ha nem kelnék fel egyáltalán, akkor sem hiányoznék igazán...- a legnagyobb kocsival elfuvarozza testvéreit az iskolákba, sőt, ha kell, délután össze is szedi őket. A kisgyerekekkel vannak aranyos sztorik, akár egy <a href="https://maimoni.cafeblog.hu/2009/10/08/almaspite-zsofival/">almás pite sütése </a>komoly tanulságokkal szolgálhat. Lehet írni arról, hogy egyáltalán <a href="https://maimoni.cafeblog.hu/2012/04/25/miert-vallalunk-gyerekeket/">miért vállalunk gyereket</a>? Vagy ott vannak a<a href="https://maimoni.cafeblog.hu/2012/02/23/11/"> szülinapok, </a>amelyek kapcsán maga az ünnepelt is szívesen látja viszont magát a blogon. De egyszer csak eljön az idő, hogy ez az egész ciki lesz. Hogy elkezdik kikötni, hogy oké, anya,de ezt ne írd meg. És tiszteletben kell tartani, hiszen ez az ő személyiségi joguk. Az én gyerekeim, az én sztorim - de az övék is, akik lassan a gyerekkorból átlépnek a felnőttek világába. Lassan az összes eddigi szerepem mellett - ami nem volt kevés - politikussá is kell válnom, nem írhatom meg a nyilvánvaló botrányt, ami a gyerek iskolájában zajlik, mert nemcsak neki, de az egy évvel fiatalabb testvérének is le kell ott érettségiznie, azt pedig tapasztaltam, hogy mindennemű észrevételt támadásnak vesznek, és bosszút állnak. A gyereken, persze. De könyörgöm, hogyan védjem meg a pedagógus becsületét, amikor a gyerek azzal jön haza, hogy látta csókolózni az utcán az igazgatót az igazgató-helyettes nővel? Aztán persze mindkettő elhagyja a házastársát, összebútoroznak, és maradnak a posztjukon - mert a szülők, mint a sült hal, hallgatnak. Mert a gyereknek le kell érettségiznie. Tőlünk nyugatabbra úgy rúgnák ki páros lábbal mindkettőt, hogy a lábuk nem érné a földet, de nálunk nem. A diákok között néha téma, hogy az igazgató előttük ment a lépcsőn, és rácsapott a mellette lépkedő igh.nő fenekére, vagy hogy egy külföldi kiránduláson ők ketten bezárkóztak a buszba - aztán ennyi. Hiszen ilyen az élet. És ez az igazgató szónokol a ballagáson erényről, szavahihetőségről és őszinteségről, amiről inkább már tényleg nem is írtam, mert hányingerem van tőle. Ilyen gondolatokkal nem kell küzdeni a kakis pelus cserélése közben. Ott a fizikai bűzt letakarítja az ember, és ennyi. Tiszta. Nem kell még megértetni a gyerekkel, hogy igen, vannak gerinctelen emberek, de te akkor is ragaszkodj az igazsághoz, mert bármennyire hihetetlen, hosszú távon az tesz téged boldoggá. Hogy egyszer mindenkinek el kell számolnia az összes tettével - úgy cselekedj tehát, hogy ne kelljen félned attól a naptól. Na, hát például ezért kisebb gond a kisgyerek, akárhogy is fáj.  rich