<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Mai Móni</provider_name><provider_url>https://maimoni.cafeblog.hu</provider_url><author_name>maimoni</author_name><author_url>https://maimoni.cafeblog.hu/author/maimoni-2/</author_url><title>Napi ciki</title><html>A helyszín: keresztény szellemiségű baba-mama klub, ahová az otthon töltött évek alatt jártunk. Amíg a gyerekek játszottak, mi megpróbáltunk mellettük komolyabb dolgokról beszélgetni, minden héten más témában. Aznap arról volt szó, milyen értékek mentén neveljük a gyermekeinket, mit tartunk fontosnak átadni. Kb. 6-8 anyuka lehetett jelen. Éppen rám került volna a sor, amikor 2 éves kisfiam - megérezvén, hogy nem rá irányul a figyelmem, de maximálisan ráérezve, hogyan lehetne azt ismét magára vonni - a kör közepére szaladt és jól artikulálva, de főleg hangosan megszólalt: &quot;**csa!&quot; Majd ezt megismételte még vagy hatszor. A döbbent tekintetek kereszttüzében pipacspirosra gyúltam, és magvas gondolataimat félresöpörve az alábbiakkal nyitottam a hozzászólásomat: &quot;Mint látszik, van még hová fejlődnünk a gyermeknevelés terén...&quot;</html><type>rich</type></oembed>