1.0Mai Mónihttps://maimoni.cafeblog.humaimonihttps://maimoni.cafeblog.hu/author/maimoni-2/Esténként, amikor tehetem, futok. Mondjuk, próbálok hetente legalább háromszor. Ma is nekivágtam a szokásos távomnak: le majdnem teljesen a Balaton-partig, egészen pontosan a Jégsarok nevű fagyizóig, ott jobbra, majd az Erkel Ferenc utcától kezdve követem nagyjából azt a metódust, hogy egy utcát fel, egyet balra, egyet fel, egyet balra, egészen a főútig. Ismerkedem az utcanevekkel, most már tudom melyik a Mező Imre meg a Gábor Áron, meg még sok mást is. Eszembe jutott futás közben, hogy milyen klassz lenne, ha egy olvasó megismerne az utcán, itt Vonyarcon. Hogy tulajdonképpen a statisztikai valószínűsége nem is olyan kicsi - másrészt azért mégis az. Szeretek olvasókkal találkozni, mindig pozitív megerősítést jelentenek számomra ezek az események, hogy csináljam csak tovább, jó lesz ez.<br>Aztán azon morfondíroztam, milyen égbekiáltó, hogy miközben a zöldségesnél 550-ért tegnap olyan cseresznyét kaptam, ami érezhetően nem aznapi szedés volt, útközben legalább öt olyan hatalmas cseresznyefát számoltam meg, amelyikről már rohadt le tulajdonképpen az egész termés.<br>Szomorú - gondoltam, amikor elment mellettem négy lány. Nő. Egyikük utánam kiáltott:<br>- Móni!<br>Megfordultam, és már tudtam, mit fog mondani:<br>- Olvaslak!<br>Bizony, ott és akkor megismerkedtem Judittal, aki csapatépítő tréningre jött a kollégáival Vonyarcvashegyre, erre a hétvégére. És pont összefutottunk.<br>Na, mit szóltok?<br>Hirtelen celebnek éreztem magam.<br>De ne aggódjatok, nem száll fejembe a dicsőség, nem fogok napszemüvegben, meg hatalmas szalmakalapban járni a nyáron. Sőt, nagyon jól teszitek, ha megszólítotok, és egy kicsit beszélgetünk (jobbára barátságos vagyok); jól jön egy kis interakció a való világban is.<br><br>rich