1.0Mai Mónihttps://maimoni.cafeblog.humaimonihttps://maimoni.cafeblog.hu/author/maimoni-2/Nem tudom, van-e olyan család, ahol nem jön el az az idő, amikor a gyermek, avagy gyermekek határozott kívánsága, hogy legyen kutya. Előtte esetleg hal, teknős, hörcsög, degu, vadászgörény, de előbb-utóbb kilyukadnak az álmok netovábbjánál, aki az ember legjobb barátja, állítólag.<br>Hát most ismét eljött ez az idő nálunk, és igen, érzem vesztünket.<br>Mert azt írják itt-ott, hogy nemcsak lelki támaszt jelenthet egy kedves eb búban-bajban, de a kutyás gyerekek általában könnyebben beilleszkednek a társadalomba, felelősségtudatra, önzetlenségre neveli őket a négylábú, továbbá a konfliktuskezelést is fejleszti az állattal való kapcsolat.<br>A másik verzió, hogy egy-két hónap, és az újdonság varázsa után a kutya anyura marad, akinek aztán valóban társa lesz jóban-rosszban.<br>Volt néhány szerencsétlen próbálkozásunk kutyákkal, egyik sem kellemes emlék. Az első, Alex akkor került hozzánk, amikor a város szélén laktunk egy viszonylag magányosan álló házban, a gyerekek két- és háromévesek voltak. Alex egy labrador és még valami más keveréke volt, kajla, állandóan feldöntötte a gyerekeket, idővel meg éjszakánként megszökött, feltúrta a kerítéshálót, és megkergette a szomszéd néni tyúkjait. Mondjuk, hogy csak megkergette...<br>Találtunk neki szuper helyet falun, és végre boldogok voltunk.<br>De aztán úgy öt év múlva megint beadtuk a derekunkat; ekkor egy ismerős vizsla-szaporulatának egyik példányát fogadtuk magunkhoz, ám a gazda bónuszként nekünk adott még egy kiskutyát. Ekkor még azt hittük, jól jártunk.<br>Borisz és Lea, a két bűnöző rövid időn belül leharcolta a gyönyörűen füvesített udvart, mozgásigényük kielégítésére pedig egyszerűen nem voltunk elegen. De ezt a történetet már<a href="http://www.maimoni.hu/2009/05/maglyarakas-az-otodik-gyermek.html"> leírtam egyszer</a>, mégpedig akkor, amikor a vizslás kalandot követő újabb ötéves szünet után Picit fogadtuk be.<br>Azt nem mondtam el, hogy Pici, a kis kotorék eb néhány hónap múlva elegánsan megszökött. Előtte többször is, akkor mindig megtaláltuk, aztán egyszer csak nem.<br>Hát azóta csak két és fél év telt el, és most megint itt állunk, legyen vagy ne legyen, az itt a kérdés, illetve, érzem már, ez eldöntetett, de félek, mi lesz a vége.<br>Hogy őszinte legyek, én tettem a gyerekeknek egy halvány utalást arra, amikor a költözésről beszéltünk nekik (hogy ne fájjon annyira otthagyni a régi házat), hogy az új házban lesz hely, és nem lesz közös az udvar senkivel, még akár kutyánk is LEHET.<br><table cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td><a href="https://maimoni.cafeblog.hu/files/2011/12/gyonyoru-fajtatiszta-nemet-dog-kolyok_32318359_1_F.jpg"><img border="0" height="178" src="https://maimoni.cafeblog.hu/files/2011/12/gyonyoru-fajtatiszta-nemet-dog-kolyok_32318359_1_F.jpg" width="200"></a></td></tr><tr><td>Német dog - csak illusztráció.</td></tr></tbody></table>Leginkább Zsófi, a kis nyolcéves szíve vágya az eb, és minden alkalmat megragad kutyákkal való találkozásra; naponta látogatja a szomszéd Zeusz nevű német dogját, aki, szegény, meglehetősen depressziós, mert gyakorlatilag egyedül tengeti napjait úgy, hogy a házában fekszik, a gazdája ritkán látogatja, a ház üres. A szemben lakó hord a kutyának ételt naponta, hozzá csatlakoztunk mi is. Zsófi szerette volna örökbe fogadni Zeuszt, de szerencsére, erre nem került sor.Felbukkant a láthatáron Igor, a francia bulldog.<br><table cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td><a href="https://maimoni.cafeblog.hu/files/2011/12/french_bulldog.jpg"><img border="0" height="186" src="https://maimoni.cafeblog.hu/files/2011/12/french_bulldog.jpg" width="200"></a></td></tr><tr><td>Ő nem Igor, de Igor is ilyen.</td></tr></tbody></table><br>A gazdájának leégett a lakása, nem tudja magával vinni - ideiglenesen egy ismerősünk szállásolta el magánál az ebet, aki a minap arról érdeklődött tőlünk, jó-e a kerítésünk.<br>- Jó - mondtam gyanútlanul, mire az ismerős rávágta:<br>- Akkor tessék, itt van Igor, kétéves, kan, gyerekszerető, nem nyáladzik, nem ugat, kis mozgásigényű, csak egy fotel kell neki, és boldog - és mutatta Igor fotóját.<br>A férjem teljesen józan és elutasító volt mindvégig, én azért megbeszéltem az ismerőssel, hogy néhány gyerekkel megtekintjük Igort, minden kötelezettség nélkül. Este mentünk, Igor épp sétából ért haza, ivott, a pofája két oldalán csorgott le a nyál; valamilyen oknál fogva ellenállhatatlan vonzalmat érzett Zsófi csizmája iránt, és úgy gondolta, génjeit azon keresztül hagyná örökül, ezért folyton intim kapcsolatot próbált létesíteni a nevezett lábbelivel.<br>Mit mondjak, nem lopta be magát a szívembe - de a gyerekekébe sem, nem is kérleltek bennünket egyáltalán Igor befogadásának ügyében.<br>Aztán ma Nóra, a nagyobbik lányom azzal állított haza, hogy szuper karácsonyi ajándékot talált Zsófinak, engedjük meg... Az egyik osztálytársának a kutyája hat kiskölyköt ellett, és olyan édik, de annyira aranyosak...<br>Elmentünk ketten, Nórival, és megnéztük őket. Mit mondjak...? Két tűz között vagyok. Egyik oldalról ott vannak a gyerekek, akik szeretnének kutyát. Másik oldalról ott van a férjem, aki határozottan NEM szeretne kutyát.<br>Én ott vagyok középen, akire vélhetően majd marad a kutya, ha lesz.<br><br>Nektek van kutyátok...? Volt...?rich