1.0Mai Mónihttps://maimoni.cafeblog.humaimonihttps://maimoni.cafeblog.hu/author/maimoni-2/Ma Budapestre utaztam (holnap elmesélem, miért), a buszon egy 65 éves szegedi hölgy mellett ültem, akinek a lánya egy Keszthely melletti faluban él, őt látogatta meg. Már csak félórányira voltunk a fővárostól, amikor komolyabban beszédbe elegyedtünk. Pillanatok alatt a vendéglátásnál kötöttünk ki.<br>- Ott tanítottam a szegedi vendéglátó szakközépben - mondta a hölgy - most megyek nyugdíjba.<br>- Nahát - mondtam erre -, én meg vendéglátó szakközépben végeztem, csak épp Keszthelyen.<br>- Tényleg...? Voltam ott versenyen a tanulóimmal, elhoztuk az első meg a harmadik helyet. Szép emlék. Az egyik lányom is ott végzett nálunk az iskolában; négy gyerekem van egyébként - mondta büszkén.<br>- Nahát - mondtam erre -, nekem is.<br>- Tényleg...? - kérdezte meglepődve.<br>- Igen... bár, gondolom, az Ön gyerekei már kirepültek.<br>- Ó, persze, a legidősebb 38 éves...<br>- Nahát... - mondtam erre -, én is annyi vagyok.<br>- Jé... Nála van két gyerek, az unokáim; az egyik Zsófi, a másik Bálint.<br>- Nahát - lepődtem meg most már én -, nekem is van egy Zsófim, meg egy Bálintom.<br>És itt vontam le a következtetést: az egész világ Bagaméri.*<br><br><br>*Keménykalap és krumpliorr, kötelezően megnézendő, ha valakinek kimaradt az életéből.rich