sic!

Ötévesen tanultam meg olvasni, és kezdettől nagyon szerettem is; általában kényszeredetten hagytam el szobámat a szülői felszólításra, hogy menjek le az udvarra a többi gyerekkel játszani, mert ha épp egy izgalmas könyv kellős közepén jártam, azt bizony nehéz volt holmi udvaron rohangálásért otthagyni.

Aztán, ahogy egyre komolyabb olvasmányok kerültek a kezembe – nem feltétlenül életkoromnak megfelelően -, úgy egyre többször jött szembe ez a hárombetűs szócska a felkiáltójellel a végén: sic!

Megmondjam, mire gondoltam a jelentését illetően? Hogy az előtte leírt dolog olyan butaság, hogy magát a gondolatot is el kell zavarni, mint a macskát, tehát igazából úgy kéne írni, hogy sicc!, de nyilván, valamiért lerövidítették. Nyilván.

Bár ez a magyarázatom néha láthatóan sántított, sokáig megelégedtem vele, mígnem egyszer aztán mégis megkérdeztem apukámat, aki elmagyarázta. Mint ahogy én most az egyik gyerekemnek; persze, nekem könnyebb dolgom van, mint harminc éve apukámnak, mert én csak beírom a google-ba, és máris mondom a pontos meghatározást. Mert ugyan körül tudom írni, de azt nem tudtam, hogy a sic!  a “sic erat scriptum” – azaz “ez vala írva” latin kifejezésből ered; általában idézett szövegekben előforduló hibás, vagy szokatlan írásmód esetén jelzik így az olvasónak, hogy a hiba, vagy szokatlanság valóban ott van az idézett szövegben, nem az idéző tudatlansága, tévesztése. De használják úgy is, amire én következtettem kiskoromban: az idézett buta gondolat nem tőlem származik, tényleg ekkora badarságot mondott az illető.

Szóval, sicc!

Image by Amaya Eguizábal from Pixabay

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)