Észrevettétek, hogy adós maradtam a tavalyi nyaralásból még valamivel? Bizony, nem fejeztem be, magam sem értettem, miért, de a múlt héten világossá vált: valami még hiányzott ahhoz, hogy az utolsó sztori, a sienai, teljes legyen.
Most (azaz 2020 április végén!) jött meg ugyanis a 120 eurós büntetés, amit a sienai rendőrség le is akciózott 95 euróra kérés nélkül; magyar nyelvű kezelőfelület is van, ahova beléphetsz a neten a levélben megkapott jelszóval, és tudatják veled, mi is volt a “bűncselekmény elkövetésének időpontja” (a miénk 2019. szeptember 1.), illetve, hogy mit is követett el az ember tulajdonképpen – hát persze, hogy behajtottunk valami tiltott zónába végül (aminek az elkerülésére a firenzei bejegyzésemben olyan körültekintően felhívtam a figyelmeteket). Nem vettük észre, komolyan mondom! De bezzeg a kamera látott minket, sajnos, erről fénykép is tanúskodik…
Na mindegy, ügyesen kitalálták ezt, kártyával fizetheted a neten keresztül a büntetést, aztán borítsa a feledés jótékony homálya, főleg, hogy szükségünk van a szép olasz emlékekre, ki tudja, mikor jutunk el oda újra.
Nem fogjátok elhinni, kik hoztak itt először létre települést! Hát persze, hogy az etruszkok!
A téren leültünk egy kávéra – naná, hogy horror áron, de ezeken a helyeken már csak ez van -, majd teljesen ad hoc módon kezdtünk sétálgatni a teret körülvevő kis utcácskákban. Rendkívül hangulatos, tele fantasztikus épületekkel.
Szóval sétálgattunk, sétálgattunk, és egyszer csak a dómnál találtuk magunkat. A bejáratával szemben helyezkedik el a legrégebbi középkori kórház épülete, a Santa Maria della Scala, amelynek a lábazatát úgy alakították ki, hogy bemélyedéssel folytatódik a fal, vagy hogy is mondjam, a lényeg az, hogy fel lehet rá ülni nagyon kényelmesen, mi is ezt tettük, és innen szemléltük a híres fekete-fehér dómot, illetve a hömpölygő turistaáradatot. Nem volt kedvünk együtt hömpölyögni, ám üldögélni, nézelődni, beszélgetni kicsit annál inkább.
Szóval üldögéltünk, figyeltük az épületet – teljes neve egyébként Cattedrale
Metropolitana di Santa Maria Assunta -, és ahogy egyre több részletet észrevettünk, úgy döbbentünk meg mind jobban és jobban azon, hogy valami elképesztő, micsoda alkotásokat hoztak létre a középkorban.
A XII. század közepe táján kezdték építeni, 1179. november 18-án megtörtént az épület pápai felszentelése, de az építés folyt tovább: 1348-ban a nagy pestisjárvány vetett véget annak a nagyratörő tervnek, hogy Firenzének fityiszt mutatva ez a dómépület csupán a kereszthajója lesz majd a véglegesnek, amelyet 50 méter hosszúra, és 30 méter szélesre terveztek. A járvány következtében azonban a lakosság harmada meghalt, sokan elköltöztek, így aztán Siena Firenzével folytatott korábbi pozícióharca eldőlt: utóbbi megerősödött, előbbi pedig lemaradt a fejlődésben. Ennek is köszönhető egyébként, hogy az ódon falak között Firenzével szemben nem a reneszánsz, hanem a középkor művészete köszön ránk állandóan.
Délután öt körül távoztunk a városból – a büntetéssel érkező fotó tanúsága szerint 16:54-kor hajtottunk át kifele jövet valami kamerás ponton. A sok gyaloglás ellenére feltöltődve indultunk vissza állomáshelyünkre, a szintén festői szépségű Casale Marittimóba. Másnap aztán összecsomagoltunk, kirámoltuk a cuccainkat az autókba, és nekivágtunk a hazaútnak. Szomorúan intettünk búcsút Toszkánának, és én titokban reméltem, hogy hamarosan újra visszatérünk majd ide.
Most egyelőre maradnak az emlékek.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
