A svéd mandulatorta, és az ő története

Van egy elméletem a svéd mandulatorta eredetét illetően. Mondom, elmélet, de most, hogy már vagy tízszer egymás után megsütöttem ezt a nagyon finom és keresett süteményt, szinte meggyőződésem, hogy valahogy az alábbiak szerint születhetett – így kezdtem a bejegyzést hét évvel ezelőtt, amelyhez most egy kis kiegészítést szeretnék tenni.Volt ugyanis egy szuper kis kooperációm 2018 novemberében A békává változott királyfi című írásom kapcsán egy nagyon tehetséges fiatal lánnyal, Szobota Kamillával, aki fergeteges rajzokat készített a történethez. Már akkor felvetettem neki, hogy a svéd mandulatortás sztorimhoz is el tudnám képzelni az illusztrációit, de aztán az élet bokros teendői miatt ez nem valósult meg – egészen mostanáig. Mire nem jó egy kis karantén, ugye, az embernek máris több ideje lesz. Fogadjátok hát szeretettel (ismét) Ulrike és Svenson történetét, azt, ahogy én elképzeltem ennek az ikonikus édességnek a születését, és ahogy Kamilla elképzelte annak szereplőit.

A svéd mandulatorta

Egy szép napon Svenson nagyot sóhajtott, és így szólt kedveséhez:

– Ulrike, süss nekem egy jó kis tortát! Ulrike mosolyogva vállalta a feladatot, megsimogatta Svenson fejét, és azt mondta:

– Meglátod, olyat sütök, hogy csak na!

A lány már el is képzelte, milyen lesz a torta; szép magas, háromba vágja majd a tésztát, betölti krémmel, megdíszítgeti, hú, hogy fog neki örülni Svenson! Keresgélt régi receptek között, és rábukkant egyre, amelyik megtetszett neki; hogyaszongya, 4 tojásfehérjét verj habbá 4 evőkanálnyi cukorral, keverj bele 15 deka őrölt mandulát, süsd meg 180 fokon 30 perc alatt. Vágd félbe, töltsd meg krémmel… És ott volt az is, hogyan.

No, Ulrike nekilátott. Megsütötte a fehér piskótát, elkészítette a krémet is, a tojássárgákat 6 deka cukorral, 1,5 deci tejszínel főzte fel sűrűsödésig, óvatosan, majd 15 deka vajat adott hozzá. A kihűlt piskótát vágta félbe éppen, amikor észrevette, hogy a levágott felső lap darabokra hullik kése nyomán.

– Järnspikar! – kiáltott fel mérgében Ulrike, mert nem szokott csúnyákat mondani, nem véletlenül volt tagja serdülő kora óta az örsegundi keresztény fiatalok társaskörének, legfeljebb efféle eufemizmussal élt időnként, de aztán azt is nagyon megbánta.

– Tusan, tusan, tusan…- toporgott bánatosan, hogy most mit tegyen, dobja ki az egészet, avagy mentse a menthetőt… Hat óra, Svenson egy óra múlva itt lesz… Gondolt hát egy merészet, a krém felét az alsó lapra kente, rászórta a széttöredezett felsőt, bekente a maradék krémmel.

– Hát ez így marha ronda – morfondírozott magában. – Erre még kéne valami. Benézett a spájzba. Kókuszreszelék…? Nem. Svenson nem is szereti a kókuszosat. Csorgassa keresztül-kasul csokival? Á, az már nem mutatna jól rajta. Darált dió? Hm. Mandula… Mandula! Szeletelt mandula… megpirítva kicsit száraz serpenyőben, hmmm? És a tettek mezejére lépett. Megpirított 10 deka szeletelt mandulát,és befedte felül-oldalt a süteményt. Elégedetten tette a tortát a spájzba. Bár kicsit lapos volt, de nem nézett ki rosszul.

– Ulrike, ez fantasztikus! – kiáltott Svenson az első falat után. – Mi a neve? – Hát…ööö…izé…ez, tudod, Svenson, mandula… svéd mandulatorta – vágta ki magát a lány okosan.

– Hát ez nagyon király! Meg is mondom apunak, árulja a boltja éttermében…

Így került Ulrike tortája az Ikeába. 300 000 svéd koronát kapott a receptért, a süti pedig világhírű lett. Aztán Ulrike elhagyta Svensont, és Amerikába költözött, ott nyitott tortaboltot. De nem ment neki. A pénzt eltapsolta, majd visszakönyörögte magát Svensonhoz, aki még mindig szerette, vissza is fogadta,és most mindketten az örsegundi Ikeában dolgoznak. Svenson a vezérigazgató.