Elképesztő színházi élményem volt a minap, és meg akarom írni, amíg friss, nehogy úgy járjak vele, mint Csányi Sándor önálló estjével, a Hogyan értsük félre a nőket? cíművel, amit még a nyáron láttam, és állandóan napirenden tartottam, hogy írok róla, mert annyira jó volt, de mire leültem, hogy na most már tényleg, akkor már nem nagyon emlékeztem konkrétumokra… Hát így maradt el a beszámoló egy nagyszerű, vicces estéről, amivel kapcsolatban most már csak annyit tudok mondani, hogy menjetek el rá, és vigyétek el a párotokat is, ha tudjátok.
De most nem Csányi Sándorról szeretnék írni, hanem a Centrál Színház Tökéletlenek című előadásáról, amely egy amerikai szerző, David Lindsay-Abaire darabja alapján készült Szikszai Rémusz rendezésében. Már két nap eltelt az élmény óta, de még mindig sokat gondolkodom rajta, önmagában azon, hogyan brillírozott a hét színész a szerepében, és hogyan formált át egy kacagtató vígjátéknak induló darabot olyan drámává, ahol időközben kiderül, hogy senki sem az, akinek látszik, hogy ez a helyzet nemhogy nem kacagtató, hanem egyenesen kétségbeejtő, amiből egyedül a remény ad valamiféle feloldást, hogy a történtek után, talán holnaptól minden más lesz.
Fotó: centralszinhaz.hu
A darabban kedvenc színészeim játszanak, Rudolf Pétert, Pokorny Liát és Schmied Zoltánt elfogultan szeretem. Nagy-Kálózy Eszter szintén zseniális, de Botos Éva, Rada Bálint és Vári-Kovács Péter alakítása is elismerést érdemel.
A kezdő szituációban azt látjuk, amint Claire (Pokorny Lia) felébred, ágyánál ott áll férje, Richard (Schmied Zoltán), és dióhéjban elmondja Claire-nek, hogy ne ijedjen meg, ez a jelenet minden reggel megismétlődik, ő minden egyes nap újra és újra bemutatkozik, és ismerteti Claire-rel a tényt: egy ritka amnézia-fajtában szenved, minden alvás alkalmával törlődik a memóriája. Igen, pont úgy, mint az 50 első randiban, a lányomnak is egyből ez jutott az eszébe, oda is súgta nekem. De a hasonlóság mindössze ennyi a filmmel, mert aztán a helyzet egyből fordulatot is vesz: Richard elmegy zuhanyozni, és akkor megjelenik egy sánta álarcos férfi (Rudolf Péter), aki azt állítja magáról, hogy ő Claire testvére, Zac, és most elviszi magával a nőt az anyjához, Gertie-hez (Nagy-Kálózy Eszter), mert a férjével nincs biztonságban.
Zac, aki egyébként rabruhában érkezik, egyik kezéről lógó bilinccsel (és a rabtárssal, akit Vári-Kovács Péter alakít), egy titokzatos baleset következtében “pöfe”, sőt, fél arca megégett, félig vak és süket is. Beszédhibája számtalan geg forrása, sok esetben ez oldja fel a helyzet komolyságát. És az első negyven percben önfeledten kacagunk, a jelenetek közötti kis átmenetek is élvezetesek, mert maguk a színészek rendezik át a színpadot jó zenékre mozogva, táncolva. Aztán a zenék is egyre komolyabbakká válnak, és a viccesnek ható dialógusok mögül egyre jobban kilóg a fájdalom. Egy ponton fel is figyeltem arra, hogy a nézők is nehezen tudták kezelni ezt a fajta fekete humort: most nevessünk vagy ne? Vicces ez, vagy már nem is annyira?
Fotó: centralszinhaz.hu
És innentől egyre inkább megyünk át a drámába, amikor szépen lassan felemelkedik a lepel a sötét családi titokról, és kiderül, hogy nemcsak a Zac-ként bemutatkozó sánta férfi nem az, akinek mondta magát, hanem senki. Vagy talán csak Gertie, Claire anyja, aki agyvérzés miatt afáziás, érthetetlenül beszél, amit a többiek hol le tudnak fordítani maguknak, hol nem. Nagy-Kálózy Eszter zseniálisan játssza a kínlódó nőt, aki segítene, de fogyatékossága ebben meggátolja, és ettől borzasztóan szenved.
Markánsan megjelenik a darabban a családon belüli erőszak, az áldozat-szerep, a démonaival küzdő bántalmazó figurája. Nem, nem egy habkönnyű vígjáték ez, emberek, Lindsay-Abaire behúzott bennünket a csőbe, kénytelenek vagyunk nagyon is komoly dolgokon gondolkodni.
Vastaps, nehezen szűnő, jól megérdemelt. És igen, erre a darabra is csak azt tudom mondani, hogy nézzétek meg.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Kommentek