Kedves Olvasóim,
hát megint eljött egy új év, és most ragadnám meg az alkalmat, hogy jelezzem: két pislogás, és itt a nyár!
Elképesztő év volt 2019. Sokszor megemlítettem már itt-ott, hogy úgy tekintek az életünkre, mint egy patakra, amely folyik a medrében – ám ez a meder erre-arra kanyarog, néha eltűnik a szem elől, aztán felbukkan, a víz hol sebesebben folyik, hol lelassul, attól függően, éppen milyen domborzati viszonyok szabályozzák. Szeretem nézni ezt a patakot, szeretek visszatekinteni néha, hogy honnan hova jutottunk el, milyen kanyarokkal – de nem látom, merre fog tovább kanyarodni. 
Arról már régen letettem, hogy tervezni próbáljak. Mi fog történni két hónap múlva? Honnan tudhatnám? Honnan tudhattam volna, hogy februárban szinte egyszerre látogat meg bennünket az index.hu csapata, illetve Borbás Marcsi és stábja, és hogy ez olyan ismertséget hoz majd, amire nem is gondoltunk? Honnan gondolhattam volna, hogy amikor júniusban belibegett hozzánk Fördős Zé, és a tesója, Peti, és Zé kitett egy fotót a krémesünkről, az visszavonhatatlanul megváltoztatja a krémes iránti igényt, és valami elképesztően népszerű lesz az a sütemény, amiről addig én úgy gondoltam, hogy majd csak vasárnap lesz kapható nálunk. 
Tervezni nem szoktam. Nem is tudok. Akik régebb óta követitek a blogomat, ezzel együtt az életünket, tudjátok, hogy soha nem volt olyan tervem, hogy majd egyszer cukrászdát nyitunk. Arról végképp nem is álmodtam, hogy Sütis Móniként fognak ismerni sokan, szerte az országban. Persze, megvoltak, megvannak a magunk harcai, de alapvetően sikeres évet zárhattunk le december 31-én.
Amit a legnagyobb eredményünkként értékelek, az az, hogy a férjemmel együtt sikerült kivívnunk magunknak némi szabadságot a vállalkozásunktól. Ez úgy történt, hogy azon feladatok egy részére, amelyeket mi ketten láttunk el, megtaláltuk – vagy inkább úgy mondom, a Gondviselés az utunkba sodorta – a megfelelő munkatársakat, akik nagyon komoly terheket vettek le a vállunkról. Így most, a hetedik évre kicsit felszabadultunk, több időnk van egymásra, a gyerekeinkre – igaz, ők már lassan mind kirepültek, egyedül Zsófi él már csak velünk, na de azért még a többieknek is szükségük van ránk időnként… 🙂 Azt csak titokban súgom meg, hogy nagyon úgy tűnik, idén anyós leszek, de erről most többet nem is árulok el, majd mindent a maga idejében. 
Merre folyik tovább életünk patakja – Isten tudja. Azt megígérem, hogy a főbb állomásait megosztom veletek itt, a blogon 2020-ban is.
Sikeres, boldog, nagyszerű évet kívánok nektek!
Móni
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
BÚÉK!