Minden szülőgeneráció megfogadja, hogy nem követi el az előzők hibáit, így aztán örök körforgást jár be a gyereknevelés uralkodó irányvonala a túlzott szigortól a túlzott engedékenységig. Most éppen olyan korszakba értünk, amikor a gyereke(ke)t amolyan házi kis istenségekként tisztelnek sok családban, körülöttük forog minden, nincsenek korlátok, és isten őrizz, hogy valamiféle munkát kelljen végezniük a háztartásban, hiszen nem szolgák ők, a lelki fejlődésükhöz minél tökéletesebb szabadságra van szükségük.
Ezzel a nézettel nem tudok azonosulni.
Meggyőződésem, hogy óriási hiba, ha a gyerekek nem végeznek otthon házimunkát, sőt, még az is ha csak bizonyos ellenszolgáltatás fejében – legyen az akár pénz, akár más jutalom – teljesítenek valamilyen feladatot. Hiszen az otthon közös, amelyben a család legkisebbjei sem szállóvendégek all-inclusive kiszolgálással: ők is részesei az otthonnak, jogokkal és kötelezettségekkel.
Kötelezettség például, hogy a lakásunkat/házunkat közösen tartjuk rendben – ha már közösen koszoljuk össze. Távolabbi ismerősi körömben időnként találkozom azzal a jelenséggel, hogy az anyuka főz, mos, takarít, rendbeteszi az egész házat, a gyerekek szobáját, a közös helyiségeket , miközben a kis csemeték a telefonjukat nyomkodják az egyik sarokban.
Komolyan gondolja bárki is, hogy ez a gyerek lelki egyensúlyát szolgálja?
Nem hinném.
Sőt, az anyáét sem. Mert igaz, hogy az anyaság csodálatos feladat, így is szokás róla beszélni, mégis, előfordul, hogy az anya a sok teendő között idővel azt veszi észre, hogy oda az öröm, mókuskerékbe szorult. Mi a teendő ilyenkor? Át kell adni az otthoni feladatokból a többi családtagnak, igen, a gyerek(ek)nek is.
Bár nem brit tudósok bizonyították be, de nagyon jól látható, hogy azokban a családokban, ahol a legkisebbek is kiveszik részüket a házimunkából, ott nem kell külön elmagyarázni, hogy az anya nem bejárónő, megtanulják az ok és következmény elvét (szétszórtad, hát összeszeded), hamar beletanulnak a csapatmunkába (én mosogatok, te elpakolsz), gyakorlatot szereznek olyan tevékenységekben, amely egész életük során jól jön majd (sőt, majdani házastársuk is örülni fog, hogy értenek hozzá), érezni fogják, hogy értékes dolgot tesznek, és ez az önértékelésüket javítja.
Fontos, hogy a gyerekek életkoruknak megfelelő feladatokat kapjanak; már a 2-3 évesek is tudnak segíteni, sőt, szívesen meg is teszik: porszívóznak, port törölnek, mosogatógépből pakolnak (persze segítséggel, bár ők még azok, akik ragaszkodnak hozzá, hogy _egyedül_). Az óvodások megteríthetik az asztalt, nagyjából rendben tudják tartani a szobájukat, az iskolások be tudják pakolni a mosógépet, ki tudnak teregetni, kisállatot tudnak gondozni (főleg, ha ők akarták annyira), és így tovább. Soha ne törjük le bennük a lelkesedést, az úgy 10-13 éves kor körül úgyis lelohad – akkor keressünk számukra új kihívásokat, olyanokat, amelyek a nagyoknak valók.
Nálunk egy időben bevált, hogy a szétosztandó feladatokat cetlikre írtam, minden feladatból annyi cetli volt, ahányszor egy héten el kellett végezni – így például kutyasétáltatásból hét, de a nappali takarításából csak egy. Leültünk egy asztalhoz, ott voltak a cetlik, és mindenki választott magának feladatot, azt is megbeszéltük, ki melyik napra vállalja. Így született meg a táblázat, amelyen szépen látható volt, hogy mikor, melyik teendőnek ki a felelőse. Ma már ezt kicsit izgalmasabbá tehetjük applikáció használatával, amely még szolid figyelmeztetést is küld az illetékesnek, amikor kell…
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
