Bächer Iván elévülhetetlen érdeme, hogy közismertté tette a Magyar nyelv értelmező szótárának terminus technicusát a “brácsás” vonatkozásában, hogy tudniillik brácsás: “az a személy, aki tud v. aki szokott brácsán játszani.” Ilyen értelemben gasztroblogger az a személy, aki tud, vagy legalábbis szokott gasztroblogot írni.
A gasztroblogger a brácsással ellentétben leginkább anyagi ellentételezés nélkül, csak úgy, hobbiból tevékenykedik. Mit tesz? Főz, süt, kirándul, eszik, iszik, dolgozik, családi életet él, fotóz, ír, megoszt.
Amíg én magam meg nem próbáltam, nem hittem volna soha, hogy egyetlen recept posztolása mögött több órás munka húzódik meg. Az ételt meg kell főzni vagy sütni, a végeredményt le kell fotózni, ehhez a családnak meg kell tanulnia, hogy előbb mindig fotózunk, aztán eszünk, a fotókkal el kell bíbelődni, hogy jók legyenek, amennyire csak lehetnek, aztán le kell írni a receptet, ami nem is olyan egyszerű: se a hozzávalókból, se a lépésekből ne maradjon ki semmi, illetve, minden hozzávalót szerepeltessünk a leírásban is. 
Továbbá: saját recept esetén saját szellemi termékről van szó, akárhogy is, ennek megosztása kimondottan jófejség.
Mindezek ellenére nem ismerek olyan gasztrobloggert, aki ne kapta volna még meg egy “csak úgy” posztolt ételfotóhoz, hogy “recept?”, vagy ami a legnagyobb kedvencem: “recept?!”
Ami az én esetemet illeti, az utóbbi években speciálissá vált. Sokan tudjátok, hogy a hobbi gasztrobloggerkedésből előbb tortasütő vállalkozás, abból pedig saját cukrászda lett. Történtek a receptjeimmel visszaélések, erről soha nem beszéltem nyilvánosan, nem is akarok igazán, a lényeg, hogy közeli cukrászdákban, kávézókban feltűntek a receptjeim alapján készülő sütemények, ami azért érzékenyen érintett, egyúttal óvatosságra intett azzal kapcsolatban, milyen receptjeimet tegyem közkinccsé, és melyeket tartsam meg inkább magamnak, már amennyire lehet.
Gyerekeim és barátaik trollkodtak az egyik fotómnál az Instagramon, tudván, mi az érzékeny pontom:-)
Persze, a közlés vágya bennem él, hiszen 2008-ban ezzel a bloggal indult minden – és saját használatra általában szívesen oda is adom a recepteket, egy esetet kivéve: amikor a “kérés” a fent említett formában érkezik.
Minden gasztrobloggert, aki a saját szellemi termékét ingyen és bérmentve átadja, megillet egy udvarias kérés. Egy “légy szíves”, vagy egy “nagyon szeretném, lehetséges?” Mert szívesen adjuk, hiszen ezért vagyunk bloggerek. De bloggerek vagyunk, és nem felelősségre vonható blogmunkások. Van úgy, hogy nincs időnk. Nincs kedvünk. De előbb-utóbb lesz recept…mert hát ez a hobbink, és valamiért jó nekünk, hogy más is megfőzheti, megsütheti ugyanazt, amit mi, hogy ez neki, a családjának,a barátainak örömet okozzon.
Peace, love. Tudjátok.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Kedves Móni, szeretem a receptjeit, a stílusát. Igaza van abban, amit néhány ember “agresszív” érdeklődéséről ír.
Legyen szép Karácsonya!