A minap komoly közvélemény kutatást végeztem a Facebookon, hogy inkább egy posztban, tömörítve, vagy sok posztban, részletesen adjam-e közre idei nyaralásunk történetét, és a tömeg – mondhatom, hogy a szavazók 90 százaléka – a részletes kifejtésre voksolt.
Szóval, ne engem okoljatok.
Akik régóta olvastok, talán emlékeztek rá, hogy négy évvel ezelőttig tulajdonképpen a staycation-t (otthon nyaralás) valósítottuk meg minden évben, abszolút prózai okokból, azaz pénz hiányában, de persze, nekünk még mindig nincs okunk nagyon panaszra, hiszen az ország egyik legszebb pontján, a Balatonnál élünk. Nem azt mondom, hogy soha nem jutottunk el sehova, mert különböző felosztásban azért láttunk már egy kis világot, de az, hogy együtt az egész család nyáron elmegy kifejezetten nyaralási célzattal, 2016-ban jött össze először. Azóta viszont következetesen ragaszkodunk hozzá, hogy minden augusztus utolsó hetét együtt töltsük valahol. 2019-re Toszkánát szemeltük ki, mivel az többünknek régi vágya volt. Nyolc napot tudtunk kiszakítani erre a célra augusztus 26-tól szeptember 2-ig.
Mivel az utazásról viszonylag későn, júniusban döntöttünk, azonnal elkezdtem szállásokat nézni, egyúttal írtam jól bevált házi utazásszervezőnknek, Friedmann Sanyinak, hogy Toszkánába mennénk, van-e javaslata? Biztos voltam benne, hogy lesz, ugyanis Sanyiék tavaly végigmentek Szerb Antal Utas és holdvilág című művének főszereplője, Mihály regénybeli nyomdokain – azaz Toszkánát is jól feltérképezték, de előtte is, utána is sokszor jártak már ott, tehát tapasztalatuk volt bőven. Így aztán, amikor meghallotta tőlem, hogy augusztus végén akarunk oda utazni, mindenképpen le akart beszélni róla.
– Ha szereted a tömeget, a drága, rossz ár/értéket, az ácsorgást a dugókban, vagy az egy helyben nyaralást, akkor okés az augusztus. Egész Olaszország a teljes hónapot veszi ki szabinak, ez a legdrágább időszak, mindenhol nagy tömeg, csak turistahelyek vannak nyitva, és egyébként meg tömeg, tömeg, tömeg… augusztusban a Mediterráneum térsége elkerülendő, de persze, ha nagyon akarjátok, akkor van egy-két ötletem. De mit szólnátok Mallorcához? Vagy Szardínia? Menjetek Finnországba, az ilyenkor csodálatos, a legkomolyabban mondom.
Nem, hárítottam el az alternatívákat, mindenképpen Toszkánát szeretnénk.
– Akkor menjetek októberben, akkor még meleg van, de már nincs tömeg, már az árak sem érnek az egekig…
Mindenképp az augusztus utolsó hete, hiszen utána már mindenkinek iskola van, lehetetlen összehozni. Bálintnak így is necces volt, ugyanis pont szeptember 2-án kezdődött Pécsett, az egyetemen egy konferencia, ahol ő is előadott: előtte fél éven át kutatták egy barátjával az ’56-os népbírósági ítéleteket, és arról kellett beszélnie. Úgyhogy, elsőre be is jelentette, hogy ő emiatt nem tud jönni. Na, mondtam, Bálint fiam, kérdezd meg az illetékes tanárt, hogy probléma-e, ha te csak 3-ától veszel részt a konferencián? Ahogy gondoltam, kiderült, hogy nem, így aztán Bálint részéről elhárult az akadály.
Viszont akkor felmerült a kérdés: mi legyen Mancival? Tudjátok, Manci a mi egyéves csoki labradorunk, nagyon szeretjük; néhai Bogyónkkal ellentétben, aki igazi individuum volt önálló akarattal és szándékkal – szegénynek ez is lett a veszte végül -, Manci engedelmes, jótét lélek, szót fogad, ha este tévét nézünk, közben odajön, és úgy fekszik le, hogy valamelyikünk lábfejére hajtja a fejét. Aztán horkolni kezd.
Szóval, Manci valahogy sokkal jobban belesimult a családba az elmúlt közel egy évben, és vele nem volt szívünk azt tenni, ami Bogyóval kapcsolatban nem is volt kérdés: otthon hagyni. Tudtuk, hogy lelkibeteg lenne a hosszú távollétünk miatt, ezért viszonylag hamar megszavaztuk, hogy jöjjön. Némileg megosztotta ugyan a családot a döntés, mert néhányan kifejezetten ellene voltak, mondván, hogy úgy nem lehet felhőtlenül kikapcsolódni, hogy közben a kutyára is figyelni kell, nos, ebben volt ráció, de az érzelmek felülírták az ész szavát.
Ezen a ponton már a járműkérdés is problémássá volt: legnagyobb autónk még mindig a hétszemélyesként aposztorfált – muhahaha – Opel Zafira, de már tavaly megállapítottuk, hogy azzal összlétszámban soha többet. Két lehetőség maradt: nagy autót bérelni, vagy két saját autóval menni. Utóbbi mellett szólt, hogy akkor esetleg osztottan is tudunk programot szervezni, ami az eltérő igényeket tekintve jó megoldásnak tűnt.
Ekkor merült fel, hogy Petra, Nóri lányom barátnője is velünk tartana, akit persze örömmel fogadtunk be a családba. Petrát ismerhetitek már a római útibeszámolóimból, nagyon szeretjük, és nemcsak kiváló tájékozódó képességéért…:-) Mindenesetre, mondtam a férjemnek, ha a Petra velünk jön, nem fogunk eltévedni, ebben biztos lehet.
Mind a heten. Az egyetlen kép az egész nyaralásról, amelyen mindannyian rajta vagyunk, Mancit kivéve.
Így lettünk tehát nyolcan. A két autó mellett döntöttünk, amit nem is bántunk meg, dacára annak, hogy az olasz autópálya-díjak horribilisek, és a távolság miatt muszáj igénybe venni őket.
Szállást a következő szempontok alapján kerestem: valamilyen agriturismo legyen, tehát ne szálloda, hanem valami önellátó apartman, közel legyenek nevezetes toszkán városok, de a tengerpart is. Így bukkantam a Borgo alle Mura nevű apartmanra egy Casale Marittimo nevű faluban, amelynek a fotói gyönyörűek voltak, teljesen elolvadtam, igen, ez az, ez kell nekünk. 
Ráadásul rugalmas volt a tulajdonos, mert miután kiderült, hogy Petra és a kutya is jönnek, az ő részükről ez mind nem volt probléma, és az árat sem érintette a változás. Minden adott volt tehát, lázasan gyűjtöttem az infókat, próbáltam valami tervet kovácsolni, hogy mit nézzünk meg mindenképp, mit bír el a család. És már ekkor láttam, hogy ez a nyolc nap – ami valójában hat, mert az első és az utolsó felejtős az utazás miatt – nagyon kevés, de persze mégis csak több a semminél. Ott volt a közelünkben Volterra, San Gimignano, Livorno, Pisa, nem volt iszonyú messze Firenze, Siena, Elba szigete, sőt, Carrara és a Cinque Terre sem, Montepulciano, Montalcino, Cortona, de már a felsoroláskor láttam, hogy akárhogy is fáj, választani kell majd, mert hát nem várhatom el a családtól, hogy reggeltől estig kutyagoljanak a forróságban látványosságról látványosságra, mint ahogy azt én tettem volna. Egészséges kompromisszumot kellett találni.
Találgathattok, hogy sikerült-e…
Folyt. köv.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Szia! Idén mi is Toszkánában nyaraltunk. Az utazást az osztrák vasúttársaság Nightjet járatával oldottuk meg. Bécs-Livorno vonalon, 2 felnőtt+2 gyerek+ 1autó. Kb. 12 óra volt az út oda, és ugyanennyi vissza. Csak ha valaki rendhagyó utazáson gondolkodik! Toszkána minden fáradtságot megér! ❤️
Ez elég jó ötlet, így lehet aludni útközben… Bizony, megfontolandó.