Éjjel a Colosseumnál
Folytatom a római kalandokat, csak el ne feledjem, hogy majd írjak a Dining guide tortatesztjéről is, amelyen egész jól szerepeltünk.
De maradjunk Rómánál, mert a város olyannyira nyomot hagyott bennem, hogy azóta is keresem azokat a filmeket, amelyek Rómában játszódnak, hogy újra lássam a helyszíneket, ahol sétáltunk. Bármikor, bármikor visszamennék, mert azért maradt még ott felfedeznivaló…
A második nap reggelén elmentünk a közeli boltba, hogy bevásároljunk, gondoltuk, ha néhány étkezést kiváltunk úgy, hogy mi készítjük el az ételeket, azzal is marad egy kis pénzünk, amit sokkal klasszabb dolgokra is el tudunk költeni.
De már a boltba menet meginogtunk ebben az elhatározásunkban, ugyanis olyan hangulatos kis reggeliző helyek mellett mentünk el, hogy úgy döntöttünk: spórolás ide vagy oda, ezeket a helyeket a következő reggeleken egyszerűen ki kell próbálni! Mindenhol helyiek ettek, nem turisták, talán ezért is voltak olyan vonzóak azok a kis kávézók. Az egyik ilyen reggeliző egy kis magánutca mellett volt, ezt mindig megcsodáltuk, amikor erre jártunk.
Nos, mi elindultunk a középső sugárúton, a két kupolás épület között, és be kell vallanom, beszippantottak bennünket az üzletek… Jobbnál jobb boltok, nekem pedig egyre jobban fájt a talpam. Kettő papucsot – a két legkényelmesebbet – hoztam magammal Rómába, mindkettő pontosan ugyanott törte a lábamat. Két órával később úgy éreztem, kész, itt a vége, nem fogok többet tudni gyalogolni, ám bölcs útitársnőim ekkor felvetették, hogy térjünk csak vissza a másfél órával korábban meglátogatott Birkenstock szaküzletbe, és vásároljuk meg nekem azt a roppant kényelmes modellt, amit felpróbáltam, és amiben egyből fellélegeztem, mert végre nem tört sehol.
Ez történt. Visszamentünk. Megvettem – és megint szép volt az élet.
Dél körül visszamentünk a szállásra, hogy a hűvös lakásban vészeljük át a kuka meleget, és erőt gyűjtsünk az estére, amikor is már tényleg meg kellett néznünk néhány nevezetességet, nehogy Sanyinál kihúzzuk a gyufát. Így került sor a Piazza Navonára, a város egyik híres barokk terére. Itt szomorú arccal fényképezkedtünk, ugyanis ez volt az a hely, ahol elégették Luther Márton protestáló írásait 1520-ban.
Bemenni ugyan nem tudtunk, de legalább láttuk kivilágítva. Éjfél felé jártunk itt, és már nem volt egyenesen helyijáratunk haza – jó nagy sétával érkeztünk meg a Lungotevere 22-be, majdnem 1 óra tájékán. Hát megint nem kellett sokáig bajlódnom az elalvással. Pedig meg akartam nézni a Római vakációt Audrey Hepburnnel a főszerepben, de csak az első negyedóráig jutottam…
Folyt köv.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)