Most, hogy Manci, a mi 3,5 hónapos csoki labradorunk másfél hónapja velünk van, megfogalmazódott bennem néhány dolog a kutyatartással kapcsolatban.
Levendulás csoki
Ugyanis Manci az első kutyánk, akit tudatosan, előre megfontolt szándékkal, ellenőrzött tenyészetből vettük nem olcsón, külön odafigyelve arra, hogy az apa idegen vérvonalú-e. A szülők mindenféle szűrésekkel rendelkeztek, ami szintén fontos, hiszen minél kisebb kockázatot szerettünk volna a betegségeket illetően. Nyilván, száz százalékra így sem mehetünk, de amit figyelni lehetett, azt próbáltuk szem előtt tartani.
Így néz ki az eminens kutyaiskolás.
Az, hogy egy ilyen kölyök nem olcsó, nekem kissé nehezen ment le a torkomon, mivel olyan helyen szocializálódtam kutyatartás ügyben, ahol a kutyát nem vettük, hanem kaptuk, szereztük, befogadtuk. Ingyér’, persze. Megvan ennek is a maga szépsége, és szerencsés esetekben igen jól is elsülhet, kiváló kutyákat lehet akár kapni, szerezni, vagy befogadni, de nekünk az előéletünkből adódóan most nem volt opció a szerencsés véletlen. Volt ugyanis néhány mellélövésünk, pontosan abba a hibába estünk több alkalommal, amit a nyáron Feri, egy kutyaiskola vezetője olyan frappánsan úgy fogalmazott meg, hogy a családok 80 százaléka nem a neki megfelelő kutyát választja. Nem az életkörülményeikhez, szokásaikhoz, habitusukhoz passzoló jószágot választanak, hanem valamit, ami megtetszett valahol, vagy született a szomszédban, vagy valakitől kapják egyszer csak.
Manci elkezdte lopkodni a wc-papírt…
Na ez a legnagyobb kiszúrás. Váratlanul kutyát ajándékozni. A kutyatartás ugyanis felelősség, óriási felelősség, és aki kutyát vállal, annak felelős döntést kell hoznia abban, hogy minden feladatot a nyakába vesz, ami az ebbel együtt jár. Na most, ha váratlanul megajándékoznak valakit egy kutyával, akkor az illetőnek nincs ideje felkészülni, átgondolni, mérlegelni. Ha mázlija van az ajándékozónak, akkor telibe talál, és a dolognak jó vége lesz – megtörténhet ez is. De biztos vagyok benne, hogy a nyolcvanéves dédinek a vizslakölyök- bármennyire is édesek a vizslák – nem megfelelő ajándék, hogyan futtatja le a drága mamika a hatalmas mozgásigényű ebet? Mit csinál, ha a a féléves bernáthegyi széttépi a néhai nagypapa kedvenc kanapéján a kárpitot? Vagy, ha a bolondos Border collie fellöki játék közben, és neadj’Isten még baleset is történik…?
Arról nem is beszélve, hogy a kutyatartás azért költséges mulatság – az állatorvos, a kaja, a különböző felszerelések, a kutyaiskola, a kutyakozmetikus – és még ki tudja, mi minden.
A háttérben jól látható a megrágott tévészekrény. Mérhetetlenül örülök, hogy nem Manci előtt cseréltük le új bútorra (valami világosat és kisebbet szeretnék)
Meggyőződésem, hogy meg kell hagyni mindenkinek a szabadságát arra nézve, szeretne-e kutyát tartani, vagy nem. Persze, nyilván vannak olyan szélsőséges esetek, amikor például valakit ki kell billenteni valamilyen mély lelki válságból, és bár ő tiltakozik, mégis jó megoldás lehet neki egy társ egy kutya személyében – de azért ilyen helyzetben mindenképpen érdemes szakértő segítségét kérni, mielőtt puszta szeretetből valakinek megcsináljuk a programját úgy 10-15 évre.
Éppen ezért, ha egy családban merül fel az igény, hogy legyen kutya, de nincs benne konszenzus – akkor inkább várjunk. Egyébként is érdemes várni, a már többször említett Feri, A Kutyaiskolás nekem például azt mondta, amikor meséltem neki, hogy szó van nálunk arról, hogy Bogyó (néhai kutyánk, a nyáron ütötte el egy autó) után kellene másik kutya:
– Oké, nézzetek körül, de várjatok. Nyugi. Semmiképp se döntsetek hirtelen, érzelemből, ha találtál tenyészetet, ha megbízható, hívj fel, aztán újra beszélünk.
Feriről az jutott eszembe, olyan, mint a rabbik: ha valaki “be akar térni”, azaz fel akarja venni a zsidó vallást, a rabbinak meg kell próbálnia lebeszélni az illetőt a szándékáról, aki, ha utána sem tántorítható el a szándékától, megkezdheti a tanulást… Feri ugyanilyen a “megkutyásodást” illetően: többször is megpróbált lebeszélni – de kitartottunk. Együtt hoztunk döntést, mindenki benne volt. És benne is van – számomra ennek ékes bizonyítéka az a tény, hogy Mancival a férjem jár a kutyaiskolába.
Készült egy rendkívül szívszorító kisfilm a felelős állattartásról, nézzétek meg:
Szóval, hacsak nincs rá valami isteni sugallatotok, ne ajándékozzatok kutyát karácsonyra, lécci.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: