Életem legjobb karácsonyi vására

Karácsonyi vásárba eddig csak nézelődni jártam, azt sem tettem mindig szívesen, mivel tudjuk, hogy sok vásár miről szól – gagyit kapunk drágán. Ezt éreztem például idén a bécsi adventi vásárban is, abban, amelyik a városháza előtt van. Épp csak hazaérkeztem onnan, amikor meghívás érkezett a szigligeti Villa Kabalát üzemeltető Fölföldi Petitől és Petrától, hogy vegyünk részt az étterem teraszán megrendezésre kerülő vásárban, amely a Villa Kabala és barátai elnevezést kapta, és amelynek az volt a lényege, hogy mindenki a saját kézműves termékét hozza magával. Elfogadtuk a meghívást, és 15-én, szombaton délelőtt felkerekedtünk két lányommal, Nórival és Zsófival, bepakoltunk az autóba egy csomó finom sütit, és elgurultunk Szigligetre.

Aki még nem járt itt, annak mondom, hogy tessék felvenni a bakancslistára. Honolulu ráér, ez itt van a szomszédban, akárhonnan is nézzük, szóval, országon belül, és olyan gyöngyszem, hogy az ember lélegzete elakad. Arról nem is beszélve, hogy a házigazdák, Peti és Petra, illetve munkatársaik annyi kedvességgel töltötték meg a helyet, hogy valójában a kilátás ehhez már csak egy kis extra.

Jó, a házhoz fel kell jutni. Leginkább gyalog, vagyis, kocsival a kicuccolás erejéig lehet, aztán le kell tolatni, ami némi rutint kíván a sofőrtől. A többség gyalogosan közelíti meg az objektumot, a hosszú, és a végén meredek lépcsősoron keresztül, amely engem mindig ráébreszt, mennyire elpunnyadtam az utóbbi években.

Ez a téli kilátás egy kis szelete, de a kép nem mond semmit. Inkább csak sejtet.

Na szóval, a vásár délben kezdődött, és előtte éjjel egész szépen leesett a hó, azt gondoltam, lehet, hogy nem is jön el mindenki, vagy legalábbis a vásárlókat azért ez vissza fogja riasztani; nos, teljes létszámban megjelentek, akiket Petiék felkértek, és az érdeklődők is érkeztek szépen sorban. Ami számomra igen csak nagy örömet okozott, az az, hogy az általam már olyan régen megismerni vágyott Lengyel Zsuzsa keramikussal éppen egy asztalra pakoltunk ki – így egész délután közvetlen közelről csodálhattam a gyönyörű kék alkotásait, sőt, össze is barátkoztattam őket a süteményeinkkel.

Készítettem egy csomó képet ilyen-olyan szögből, nézzétek:

Nagyobbik lányom, Nóri is segített.

Egyszerűen nem bírtam betelni ezekkel a színekkel.És milyen jól passzol hozzá a flódni és a cantucci!

Na jó, Zsuzsi kerámiái csodásak, de az a helyzet, hogy a többi árus is kiemelkedő volt a maga kategóriájában. Itt van mindjárt Kovács Bea, aki elképesztő kenyereket, pékárukat, és nagyon finom süteményeket készít – övé a Búzalelke Pékség. Aztán, itt volt a PastelArt egyedi karácsonyi dekorációival, illetve a Babsi Szilikon Art babajátékokkal, cumiláncokkal.

LeoliVia különleges, egyedi játékokat hozott, vettem is a sógorom kislányának két darab rózsaszín pöttyös lovat, szerintem oda-vissza lesz a boldogságtól…

Határozottan úgy vélem, nagy ötlet valamilyen chili terméket adni ajándékba, a Chili Bokor jópofa kiszerelésekben kínálja, van például igényes, fémből készült chilipisztoly, vagy pipettás csavarzárral záródó kis üveg, amelyre az van írva: elixír.

A Pláne Badacsony borterasz gondoskodott a hideg elleni védőitalról, forralt bor és forralt must formájában.

És itt volt Béla bá’, Peti édesapja, akinek a bodzapezsgőjét, a füstölt ínyencségeit az elmúlt másfél évben már nagyon sokszor kóstoltuk. Mondom neki, Béla bá’, fent vagy az Instán? Azt mondja erre, ott nem, csak a fészbukon. Na, mondom, az kár, mert bejelölnélek a képen. Erre mondja, várjál, mindjárt letöltöm az alkalmazást. Vette elő a mobilját, letöltötte, regisztrált, ott van. Béla bá. Én követem:-))

Szerettem ezt a vásárt. Bár rutintalan elárusítóként nem vettem fel a sínadrágot, amit férjem javasolt reggel, á, nem, farmerben és csizmában, egy szál zoknival ácsorogtam a téli hidegben, és többször is megfagytam. Ilyenkor mindig belógtam az étterembe, és megpróbáltam minél kevésbé feltűnően a cserépkályhára tapadni, noha ez, termetemből adódóan szinte lehetetlen. Ezzel együtt, nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a kedves eseménynek, mert olyan embereket ismertem meg, akikkel élmény volt beszélgetni, együtt lenni.