A kelt tészta mindig jó ötlet

Ahogy elkövetkeztek a hűvösebb napok, egyszer csak az jutott eszembe: úgy készítenék valami kelt tésztát. Az első ötletem az aranygaluska volt, meséltem már itt a blogon többször is, hogy abból érettségiztem, ezért aztán szívemnek különösen kedves. Vagy nem biztos, hogy ezért, de tény, hogy a családom rajong érte.

A cukrászdában így adjuk – amikor ránk tör az aranygaluska-sütés.

Kelt tésztát sütni jó. Majdnem ugyanazért, amiért macaront is – akár terápiás célzattal. Vagy mondom másként: azért, hogy nyugodtan elmerülj közben a gondolataidban, mert a kelt tésztával foglalkozni kell. Vissza kell térni hozzá, érezni kell az állagát, megtapogatni a felszínét, gondoskodni kell róla, letakarni, várni, hogy megkeljen, átgyúrni, várni, nyújtani, szaggatni, szóval, van idő átgondolni az aktuális dolgokat.

Ilyen az aranygaluska muffin formában sütve.

A kelt tészta annyira változatos, amennyire csak akarjuk. Süthetjük sütőben, nyárson – hoppá!!!, vagy éppen zsiradékban – utóbbi módon készül a szalagos fánk. Hát nekem is erre esett most a választásom; arra emlékeztem, hogy feltettem én már ide a blogra egyszer régen, nagyon régen a fánk receptjét, úgyhogy előkerestem, és szabályosan sokkot kaptam. Hogy te jó ég, nekem valamikor ilyen sok időm volt? És akkor is azt hittem, hogy nincs? Vagy csak az energiám volt több? Vagy egyszerűen csak nyolc évvel fiatalabban még bármire képes voltam? (Na jó, nagyjából…) Mert hogy valami olyan részletes leírást produkáltam, ami alapján most is úgy gondolom, hogy tényleg BÁRKI el tudja készíteni a szalagos fánkot. Sőt, még egy kis ismeretterjesztést is véghez vittem az élesztőgombák élete és szaporodása tárgykörben, mert magamból kiindulva, sokkal jobb ismernem a miértjét annak, amit szabályoznak, mert ha indokoltnak látom, akkor betartom a szabályt. Vagy, ha szigorú retorziók követhetik az áthágását, mondjuk, nagy valószínűséggel akkor is.

Az élesztős tészták esetében a szabályok áthágása a fánkprojekt meghiúsulásával fenyeget, úgyhogy nem érdemes. Szóval, nyitom az üzem ajtaját a kis cukrászkabátomban, viszem a vájling fánkot ki a vendégtérbe, és közben gondolkodom, vajon tényleg szívesen esznek az emberek ilyesmit, vagy csak nekem esne jól…? És akkor kiérek vele, felmutatom, hogy kész a fánk, és az egyik vendég hanyagul odaveti nekem, akkor tizenötöt el is vinnénk belőle!

Baracklekvárral, ofkorsz.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)