Zadarban nyaraltunk

Harmadik alkalommal terveztük családi nyaralásunkat augusztus utolsó hetére; maradva a tendenciánál, ismét toldottunk egy napot az előző évi mennyiséghez, és ezúttal már 6 éjszakára foglaltunk szállást a gyönyörű horvát város, Zadar, azaz Zára egyik patinás házában működő apartmanjába. Egészen pontosan augusztus 27-től szeptember 2-ig.

A hídtól balra látható sárga házban volt a szállásunk.

Az Apartman Ceraria elnevezésű szállásra a Bookingon bukkant emberem, és ahogy a képeket néztük, jónak tűnt a hely. De azt álmunkban sem gondoltuk, hogy ha jelentős helyismerettel rendelkeztünk volna, akkor sem tudtunk volna jobb helyen foglalni: a Zadar óvárosába vezető híd mellett laktunk, itt még ingyen lehetett parkolni, ugyanakkor bármilyen ide köthető nevezetességet elértünk maximum 15 perc alatt gyalog.

A ház a két világháború között, az apartmanban látható fotón

Persze azért az, hogy most már egy egész hétre eltávolodjunk az otthonunktól, az üzemtől és a cukrászdától, bár nem volt egyszerű, de mégis, jóval kevesebb rászervezést igényelt, mint a 2016-os, négyéjszakás kalandunk idején. Az üzem gyönyörűen működik már a mi folyamatos jelenlétünk nélkül is, hála remek munkatársaimnak, ugyanakkor ez a cukrászdáról nem mondható el; hosszas mérlegelés, agyalás és sikertelen munkaerő-keresgélés után úgy döntöttünk, hogy bezárunk erre az egy hétre. Férjemmel együtt mindketten biztosak voltunk abban, hogy nem tudnánk igazán kikapcsolódni úgy, hogy nem tudjuk, vajon minden rendben megy-e otthon. Így legalább nyugodtan dolgozhatnak majd az ilyen-olyan szerelők, akiket ekkorra tudtunk időzíteni.

Utolsó keréknyomás ellenőrzés…

Tehát, 27-én reggel jól megreggeliztünk kedvenc keszthelyi kávézónkban, és nekivágtunk az ötórás útnak, ami végül, két kényelmes megállással közel hat órányira nyúlt. Szállásadónk, Celestina azt írta, 15 órától lesz az apartmanban, ám éppen egy órával korábban, 14 órakor sikerült megérkeznünk – nem baj, gondoltuk, majd azzal a lendülettel lehuppantunk a ház aljában üzemelő kávézó kényelmes foteljeibe, és kávét rendeltünk.Nos, ez a kávé, akárcsak az elkövetkező héten fogyasztottak zöme, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeinket. Szinte mindenhol Franck kávét adnak, amely nekünk egész egyszerűen nem ízlett, ugyanakkor bennem a cégnév egykori tanulmányaim révén felderengett, hogy több szálon futó magyar vonatkozása is volt, Franck Henrik és fiai hazánkban is működtettek pótkávégyárat a XIX. században, a cég ugyanis elsősorban e termékéről volt nevezetes.

Vártuk, hogy 15 óra legyen…

A kávét követően felfedeztük, hogy az egy főre jutó pékségek száma a közvetlen közelünkben igen magas, egyet – amolyan gyors ebéd-szerű étkezés gyanánt – rögtön ki is próbáltunk. Meg is nyugodtunk, hogy reggeliért nem kell messze mennünk, biztosítva van.

Pekara, pekarna, pekarnica – ezek mind a pékséget jelentik.

A vágyott 15 órakor aztán elfoglaltuk a szállásunkat, amely minden szempontból megfelelt az elvárásainknak, tiszta volt, és viszonylag tágas. A konyha jól felszerelt, a fürdő nemrég felújított, ráadásul két vécé is volt a lakásban, ami nem elhanyagolható pozitívum ennyi embernél. Felhordtuk a második emeleti lakásba a cuccainkat – közben megállapítottuk, hogy elszoktunk a lépcsőzéstől igencsak. Celestina búcsút vett tőlünk, vasárnap találkozunk, mondta, és kellemes időtöltést kívánt. Azon voltunk, minden erőnkkel.

Első utunk rögtön az óvárosba, majd azon keresztül a város Kalovare nevű strandjára vezetett, de erről a következő nyaralós bejegyzésben mesélek. Folyt. köv.