Kicsit több, mint egy hónapja nyitottuk saját cukrászdánkat, gondolom, akik rendszeresen olvasnak, vagy legalábbis olvastak eddig, tapasztalják, hogy nagyon kevés időm maradt írni. Ezt egyúttal sajnálom, és bízom benne, hogy rövidesen normalizálódik a helyzet, másik részről meg persze örülök, hogy sok vendég látogat meg bennünket – így például nagy örömömre közületek is, kedves olvasóim, és nagyon jólesik, hogy ennyien kíváncsiak vagytok ránk.
Vicces kontextusban hallom a nevem időnként, ahogy a vendégek között jövök-megyek. A minap valaki telefonált az asztalánál:
– Itt vagyunk a Móniba’, gyertek ti is, marha jó a kávé!
Kialakítottunk egy olyan szuper kis gyereksarkot, hogy tényleg azt látjuk, a szülők nyugodtan kávézhatnak, a gyereket úgy kell kikönyörögni onnan. A játékok jelentős részét ajándékba kaptuk.
Úgy történt, hogy néhányan megkérdezték, hozhatnak-e játékokat, én meg azt mondtam, persze. Erre olyanokat kaptunk, amilyenekre álmomban sem gondoltam – mondhatni, vadonatúj, gyönyörű holmikat.
Nem szóltam még a szörpjeinkről, amelyek házi szörpök helyből, a Spájz nevű családi vállalkozástól. Ezt az öt ízt tartjuk.
A sütiválasztékunk minden nap más, ennek azért van, aki nem örül, mert hát hiába keresi két nap egymás után az ő kedvenc tortáját, nem biztos, hogy megint van…
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)