Amióta fellendült a Balaton körüli biciklis turizmus, azóta terveztük, hogy egyszer majd körbetekerünk családilag. Erről a tervünkről még most sem mondtunk le, éppen ezért döntöttünk úgy, hogy mintegy előőrsként felderítjük a terepet, férjemmel ketten egy kétnapos túra keretében megteszünk a körből annyit, amennyit kényelmesen tudunk.
Nem vagyunk versenysportolók. Sőt, még csak sportolók sem. Ebben az évben csak márciusban ültünk először biciklire, tehát még edzettek sem voltunk ehhez a túrához, ugyanakkor bátorságunk, az mindig is volt.
Ott vagyok én, a bátor.
Amit elöljáróban le kell szögeznem azok kedvéért, akik hozzánk hasonlóan még nem tekertek körbe: olyan, hogy “Balaton körüli bringaút”, nem létezik. Vannak jó és rossz bicikliút-darabok; vannak biciklis közlekedés számára kijelölt alóbbrendű utak, hol kiválóak, hol jók, hol gyalázatosak, vannak burkolathiányos részek, és vannak búvópatakként eltűnő szakaszok, amelyeknek egyszerűen nem találtuk nyomát. Pedig többet érdemelne ez az egész, mondjuk egy stadiont, ha újra elővehetem ezt a régi görög mértékegységet, ám mai magyar értelmezésben nem távolságot, hanem forintálisan meghatározható összeget értek alatta. Pont egy stadionnyit.
Így is rengetegen használják, hát ha még jó lenne az út…! A fenti képen látható alágyökeresedés az északi parton nagyon gyakori, ráadásul, ha az ember napszemüvegben közlekedik, nehezen észrevehető. 
Nem úgy ez a vízátfolyás, ezt jól lehet látni, és annyira nem is vészes átmenni rajta, mint a gyökeres részen. Persze, az embert kárpótolják az olyan látnivalók, mint ez itt. Szigliget.
Amúgy nagyjából terveink szerint, szombat délelőtt tíz órakor sikerült elindulnunk Gyenesdiásról. Amikor egyik kollégám megkérdezte, hogy “és merre mentek?”, a fejemmel Tihany irányába biccentettem, hogy “arra”. Ennyi van meg a túrából? – kérdezte erre ő csodálkozva, mire megnyugtattam, hogy ennyi, mivel nincsenek nagy elvárásaink magunkkal szemben, addig megyünk, ameddig jólesik, ott megszállunk, majd holnap folytatjuk, aztán csak hazaérünk valahogy. Tényleg így gondoltuk. Persze, azért Balatonfüredig mindenképpen szerettünk volna eljutni, és amikor délben Badacsonyban, fent a hegyben tekertünk – mert a táblák oda irányítottak fel a kerékpározásra kijelölt útra -, eufórikus hangulatban úgy gondoltuk, hogy ez az egész fantasztikus, akár körbe is mehetnénk teljesen, lehet, hogy bírnánk is…? A kilátás csodás volt, akár a hegy felé, akár a tó felé nézegettünk. 
Megéheztünk, de azt is tudtuk, hogy nagy lakomát nem szabad csapnunk: egy jó leves épp elég lesz, gondoltuk, és megálltunk a már oly sokszor jól vizsgázott Borbarátok étteremnél. 
Emberem halászlét evett, én szürkemarha gulyást, a kiszolgálás figyelmes volt és kedves, úgyhogy jó háromnegyed óra múltán folytattuk utunkat. Hát most jött a fekete leves.
Ábrahámhegy.
Badacsony után kezdődik ugyanis az a rész, ami nagyon durva: le a partra, fel a hegyre, eltűnik az út, kikerültetik a műutat, egy párszáz méteres szakasz kedvéért megy az ember vagy négy kilométert árkon-bokron keresztül. Ha ezt tudtuk volna előre, inkább láthatósági mellényt öltünk, és megtesszük azt a háromszáz métert az autóúton, láttuk is, hogy rutinosabb, és nálunk jóval lendületesebben haladó bringások azt választják. Később megértettük, miért. Egyszer például indokolatlanul a balatonrendesi vasútállomás gyalogos közlekedőjén találtuk magunkat, amelyről ezen a lépcsőn jutottunk le. 
Tapasztalatunk szerint ezen a településen a legrosszabb a helyzet biciklis közlekedés szempontjából. Ekkorra kezdeti eufóriánk ellankadt, meleg volt nagyon, és azzal is szembe kellett néznünk, hogy ilyenkor, április végén még alig található a bicikliút mentén olyan elárusító hely, ahol vizet vehetnénk. Nem hoztunk magunkkal otthonról, gondolván, hogy úgyis megmelegszik: Badacsonytördemicen nyílt először lehetőségünk, hogy vegyünk, aztán legközelebb csak Balatonakaliban esett útba nyitva tartó egység, méghozzá egészen kiváló: a Szekér büfé. 
Itt hamburgert ettünk és vártuk, hogy jöjjön a fél négy, mert utazunk már jól elbeszélgettünk a tulajjal, meg két másik bringással, nagyjából velünk azonos korú házaspár volt, akik Siófokról indultak, és oda is terveztek visszajutni másnap. Mesélték, hogy minden évben körbetekernek, és hogy sajnálattal veszik tudomásul, hogy az útviszonyok egyre rosszabbak.
Tihany mellett.
Amikor visszaültünk a biciklire, akkor kezdtem érezni, hogy fáj a fenekem. Fenék, tenyér, csuklyás izom, ezen a három ponton jelentkeztek fájdalmak ellustult testemen. A térdemben viszont, ahol egyébként ciszta és kopás miatt indokoltabb lett volna, nem. Sőt: kifejezetten jót tett az átmozgatás. Tihanynál már nagyon vártam, hogy elérjük Füredet, éreztem, hogy mára elég lesz ennyi, és nagyon örültem, amikor feltűnt előttünk konszenzusos végállomásunk sziluettje: a Pazar Coffee Company méltán népszerű kávézója. 
Kellemes társaságban üldögéltünk egy órácskát, közben bőszen szállást kerestünk, ami nem is volt egyszerű, mivel éppen ezen a hétvégén rendeztek egy egészen nagyszabású futóversenyt, és a versenyzők, illetve családjuk, baráti társaságuk megtöltötték a város szállodáit, apartmanjait. Végül a Hotel Margarétában találtunk szobát; számtalanszor mentünk el kocsival az épület mellett, én mindig szánakozva néztem, emlékeim szerint egykor munkásszálló volt, na, gondoltam, próbálják kihozni belőle, amit lehet, de hát a külsejével nem igazán sikerül mit kezdeni… Nos, nem a legimpozánsabb épület, az biztos, de a hotel kifogástalan. Kezdve a recepciótól, beleértve annak tisztaságát és a fogadtatást is, aztán a szoba, a vacsora, a reggeli – minden abszolút rendben volt, sőt!
Nagyon kellemes benyomásaink lettek a helyről, mert ami a turistának fontos: kényelmes ágy, jó kaja, figyelmes személyzet, az itt mind 5 csillagot érdemelt.
Kilátás reggel az erkélyről.
Egy valamin nem segített sem a pihenés, sem a kényelem: fájó fenekünk sajnos nem regenerálódott másnap reggelre…pedig még igen sok kilométer várt ránk, még akkor is, ha a Balatonfüred-Szántód közötti szakaszt nem kerékpárral tettük meg, hanem Tihanyba visszakerekezve komppal mentünk át a déli partra.
De erről majd a folytatásban.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: