Mai Móni

Megtaláltuk a dédi elveszett receptjét!

Nem olyan régen levelet kaptam egy kedves olvasómtól, többek között a következőket írta:

“Még szegény Anyukám – ezelőtt sajnos sok évtizeddel már – készített egy olyan diós-habos süteményt, amiben liszt nem is volt, lapos kis rudacskák, tojáshabbal a tetején! Ennek a receptjét sehol sem találom, nagyon szeretnék hozzájutni, s szeretném megkérdezni, hogy nem ismeri-e véletlenül ezt a sütit? Nagy örömet szerezne vele, ha megsüthetném az unokámnak az ő dédnagymamájának a süteményét. Nagyon szépen megköszönném és szeretettel üdvözlöm: Emília Budapestről.”

Először sajnálkozva válaszoltam, hogy nem ismerek ilyen süteményt, de aztán eszembe jutott, miért is ne kérdezzem meg a blog Facebook-oldalán, hátha valaki ismeri. Amint megosztottam Emília kérdését, szinte pár percen belül érkeztek is a válaszok: ki zongorabillentyű, ki diós stangli, ki jeges néven ismerte ezt az édességet, amelyről és soha még csak nem is hallottam, de a recept láttán azonnal el is készítettem. Nagyon egyszerű, nagyon finom – és igen, az volt a dédnagymama elveszett receptje.A hozzászólásokban több receptet is leírtak, én az alábbit követtem,nem nagy adag, de 4 személynek elég is, mert tömény. Hogy hány darab lesz belőle, az attól függ, milyen hosszú billentyűket készítünk – túl hosszúakat nem érdemes, mert eltörnek úgyis.   Hozzávalók 4 személyre:

20 dkg darált dió

2 tojás sárgája

10+10 dkg porcukor

1 tojásfehérje

1. A legjobb – amennyiben rendelkezünk késes aprítóval -, hogy ha abban daráljuk meg a diót, és amikor már elég jól összeaprította a gép, beledobjuk a két tojás sárgáját, az egyik 10 dkg porcukrot, és kevertetjük tovább.

2. Kiborítjuk a keveréket a munkalapra, és kinyújtjuk sodrófával úgy, hogy közben téglalap alakúra egyengetjük.

3. A tojásfehérjét a másik 10 dkg porcukorral kis gépi habverővel addig verjük, amíg jó sűrű masszát nem kapunk. Kicsit folyni fog még, de az nem baj. Ezt a masszát rákenjük a dióra.

4. Késsel vékony csíkokra (zongorabillentyű) vágjuk a lapunkat, és ezeket a csíkokat sütőpapírral borított tepsire sorakoztatjuk. 5. 100 fokos sütőben szárítsuk a stanglikat kb. 20 percig, addig, amíg a máz meg nem keményedik kissé a tetején.

Örüljünk annak, hogy vannak az életben ilyen egyszerű dolgok, amiket csak pikk-pakk összedobunk, és jók.

 

 

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Blueberry says:

    🙂 🙂 Most akkor jo oregnek erzem magam: ilyet en is sutottem lelkes tinikoromban. De jo, h eszembe juttattad! 🙂

  2. Éva Tóth says:

    Az adagokat most nem néztem, csak a készítést: NEM használunk robotgépet, habverőt sem. Régen fakanállal keverték nagyon sokáig, most már van az a spirálos keverő (habverő), amivel szép simára lehet keverni dolgokat. Na azzal könnyebb, mint a fakanállal és sűrűre kell keverni.
    Sütés: mint a habcsókot úgy sütjük. Ha jól sikerül, akkor nem ilyen lapos lesz a máz rudacskákon, hanem félgömbölyű, azaz felemelkedik. Nekem sajnos általában besárgult picit a hab, ezt mindig a sütőre fogtam…)))
    Nálunk karácsonyi süti volt a püspökkenyérrel együtt. Hagyjuk állni zárt dobozban pár napig, de a dobozt jól dugjuk el a rajongók elől…)))

  3. Jancsula Dezső says:

    Nálunk is gyermekkori kedvencnek számított Dédnagyanyám, majd később Ómama fent bemutatott süteménye. Az alakja kissé más volt. A vékony szeleteket még puhán az őzgerinc külső oldalára helyezte, s úgy szárította ki. Így száradás után íves finomságként kaptuk. Neve is innen eredt: “nuszbogen”. (Svábosan csak így mondták: diós ív.) Imádtuk, s imádjuk ma is. Időnként elővesszük a receptet. 🙂

  4. Tibor Holtsuk says:

    Kedves Mindenki! Nagymamám rendszeres süteménye volt. (Dió rúd) volt a neve Neszmélyen kis falumban… sokon jártak csodájára mikor “meg sült” Valójában nem volt szabad megsütni mivel a diónak képlékenynek kellet maradi és nem keménynek mert kiszárad és töredezett lett nem volt nagy csoda az elkészítése.-mai napig szemeim előtt van- Csoda a gondoskodás és hozzá értés volt! Nagyon sok hasonló dolgot éltem át Mamikám mellett: borhab, csöröge fánk,hólabda (sütőforma a konyhai falon lóg!!!)és a régi receptes könyv. Igen az emlékek,sajnos már csak nekünk mert nem vigyázunk és elmosódnak!

  5. Belső Olga Noémi says:

    Úristen, úristen, én is erre a sütire gondolok már hetek óta, hogy vajon mi lehetett. Sajnos már rég meghalt az a rokon néni, akinél ilyet ettünk mindig. Köszönöm!

  6. Bessenyei Ildikó says:

    Kedves Mindenki!
    Ma megsütöttem ezt a finom sütit, de ráragadt a sütőpapírra.
    Mit kell a diós, tojásos massza alá tenni, hogy ne ragadjon le és 25 perc szárítás után ki lehessen emelni a tepsiből? – ez a kérdésem. Egyébként isteni finom! Én gyerekkorom idején a lakodalmakból emlékszem erre a sütire. Köszönöm a segítséget!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!