Nem tudom megmagyarázni, miért vonzott engem Grado annyira. De amikor tavaly Portofelicéből elindultunk haza, már akkor felvetettem: Gradóba bemehetnénk. Akkor végül csak Triesztben álltunk meg, és a kis olasz város ottmaradt a vágyaim között.
Emlékszem, egy szívemnek kedves ismerősöm mesélte, hogy minden évben Gradóban tölt néhány napot, mert annyira szereti, s tőle tudtam azt is, hogy maguk az olaszok “kis Velenceként” emlegetik a helyet. Vélhetően ő ültette a bogarat a fülembe, hogy márpedig Gradót látni kell. 
Előrebocsátom: csak az óvárosról születtek benyomásaink, na meg utánaolvastam a város történelmének, így próbáltam némi kultúrtörténettel párosítani a látnivalót családom számára. Grado a szomszédos település, Aquileia kikötője volt az ókorban. Bevallom, Aquileia megdobogtatja a szívem annyiban, hogy tudható róla, hogy a korai keresztény közösségek egyik igen jelentős városa volt – és jelentős volt méreténél fogva is. Tudjuk, hogy a Római Birodalom legnagyobb fürdője itt volt megtalálható, hogy a város maga a kilencedik legnagyobb volt a Birodalomban. Aztán jött a csapás Attila, és az ő hunjai képében: i.sz. 452-ben lerombolták a várost – ami aztán már sosem nyerte vissza korábbi jelentőségét. Lakosai többek között Gradóba húzódtak, vagyis, konkrétan megalapították azt.
Maradványok az ókorból.
Gradóba egyébként két úton lehet jutni: vagy a gyönyörű, vízen átvezető hídon Aquileia felől – megpróbáltam lefotózni, de olyan sokat nem mond:
Vagy Trieszt, illetve Monfalcone irányából, ami nem ennyire látványos.
Grado óvárosa rendkívül hangulatos, szívesen sétáltunk a sikátoros kis utcákon – és persze beültünk kávézni, rögtön egy viszonylag népszerű helyre, az Al Patriarchi-ba. 
Szóval üldögélünk, és akkor egyszer csak ezt halljuk két asztallal távolabbról: “hát b…meg, megcsinálhatnánk, hogy hétvégenként leugrunk ide, van mit tanulnunk ezektől”. Tulajdonképpen valóban.
Bármerre mentünk,mindenfelé ugyanaz a hangulat fogadott bennünket.
Bence nélkül
Bencével.
Az a hihetetlen Olaszországban, hogy bárhova ül be az ember, sehol sem kap rossz ételt. Akárhol ettük, mindenhol nagyon finom fogásokban volt részünk; Gradóban ilyen kis hangulatos helyeket találtunk…
Aztán a házakon túl persze ott van a tenger…
Hangulatos fél napot töltöttünk Gradóban – majd elindultunk visszafelé Portorozba. Most viszont megtaláltuk Triesztnél azt a helyet, ahol tavaly fürödtünk, és persze meg is álltunk. 
Estére visszatértünk Portorozba, hogy további benyomásokat szerezzünk a helyi látványosságokról. Van ott például egy tér, ahol helyi kézművesek árulják a portékáikat: egy üvegműves, aki a helyszínen készít mindenféle jópofa ékszereket üvegből, aztán egy hölgy, aki drótokból hajtogat mindenfélét.Ekkor még csak nézelődtünk, de nem sokkal később vásárlókként tértünk vissza. Ilyeneket vettünk:
De ezekről majd később.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: