Három ország hat nap alatt: a harmadik Horvátország

Bár azt írtam a címben, hogy három ország hat nap alatt, tulajdonképpen az első teljes napunkon jártunk mindegyikben: Szlovéniában ébredtünk, Olaszországban ebédeltünk, Horvátországban vacsoráztunk.

Utóbbi csak azért történt, mert úgy alakult, hogy nagyon kedves barátaink  – család, három gyerekkel – épp velünk egy időben nyaralt a közelünkben. Mivel, mint mondtam, Szlovénia tengerpartja mindössze 47 kilométer hosszú, tényleg nem kell sokat menni, hogy vagy egyik, vagy másik irányban az ember kilépjen az országból. Barátaink Horvátországban töltöttek pár napot, és úgy állapodtunk meg, hogy mivel Umag pont félúton van mindkettőnk szálláshelyétől, egy vacsorára fussunk össze ott.

Zuhogott az eső, amikor útnak indultunk este fél hét körül; hamar a határon voltunk, itt előkotortuk a személyi igazolványainkat, mert el is felejtettük, hogy bizony, Horvátország nem tagja a schengeni térségnek, úgyhogy a határ él. Tíz perc múlva már elértük Umagot, elég lehangoló látvány volt a város, talán az időjárás tette, de nem gondoltam, hogy ez a hely komolyabb élményt tartogat nekünk.

Ez is azt igazolja, hogy ne ítélj elsőre. Vagy valami ilyesmi.

Mert miután a megbeszélt találkozási ponton üdvözöltük egymást barátainkkal, megcéloztuk a partot, a közelében kerestünk egy parkolóhelyet, és gyalog elindultunk arra, amerre sejthető volt, hogy a tenger van…akkor egyszer csak ez a látvány tárult a szemünk elé:Nehezen jutottunk szóhoz, annyira szép volt az öböl, a fények, akkor épp nem esett, viszont villámlott rendesen. Bence meg is örökített egy szép villámlást:

Miután felocsúdtunk, vad fényképezésbe kezdtünk.

Mindenhonnan szép volt. A vihar egyre közeledett, így aztán feltérképeztük az egymás mellett sorakozó éttermeket: hol tudnánk leülni tizenegyen?

Hát itt nem sikerült. Mentünk tovább, mögöttünk a vihar. Aztán megláttunk egy ilyen teraszt: Na, mondtuk az ajtóban álldogáló személyzetnek, mi ide szeretnénk leülni. Oké, mondták, de nem adnak abroszt, üvegpoharat, ilyesmit, mert – és akkor az egyikük elővette az okostelefonját, azon is a radarra bökött: három perc múlva a piros folt itt lesz pont felettünk. Magyarul: olyan zuhé lesz, hogy csak na. Engedtünk a nyomásnak, beültünk az étterembe – ahol végre tudtak adni tizenegy helyet -, és finomakat ettünk: rákkrémlevest, tintahalat, ezt-azt.

És milyen jó, hogy bent voltunk, mert pillanatokon belül leszakadt az ég, és tényleg olyan eső lett, hogy csak na.

Umag egyébként egészen kicsi, 8 ezer fős város, a középkortól itt volt a trieszti püspökök nyári rezidenciája – ma városi múzeum működik az épületben. Történelme elég viharos: tartozott a Bizánci Birodalomhoz, majd longobárd uralom alá került; utána újra bizánc, majd a frankok uralkodtak felette. Aztán jó sokáig a Velencei Köztársasághoz tartozott, aztán voltak franciák, később osztrákok, újra olaszok, németek – felsorolni is sok.

Ami a legújabb kori történelmét illeti, az sem egyszerű: a második világháború után a párizsi békeszerződés értelmében Jugoszlávia része lett; a térség Jugoszláviához kerülése az olasz lakosság tömeges kivándorlásához vezetett. 1991-ben, Jugoszlávia felbomlása után lett a független Horvátország része, ez az ország legnyugatibb városa.

Nos, nekünk élmény volt. Meg az is, hogy szanaszéjjel áztunk, mire visszaértünk az autónkhoz… A kocsiban aztán elővezettem, mi lenne, ha másnap megnéznénk Gradót? 

Folyt. köv.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)