Három ország hat nap alatt: második Olaszország

Első teljes napunk reggelén rettenetes alvás után, szaggató hátfájással ébredtem. Na, gondoltam magamban, ez pont olyan, mint tavaly, a lakókocsiban, csak nagyjából háromszor annyiba kerül. Jó, a teraszról a kilátás feledtette velem a szörnyű éjszakát, legalábbis jelentősen enyhítette az emlékét. Kávé mellé, mi tagadás, klassz látvány volt.

Erre a napra olaszországi kiruccanást terveztünk – ezt még nem mondtam, de ha Portorozból balra indulunk, akkor Horvátországba, ha jobbra, akkor Olaszba érkezünk rövid időn belül, a lényeg, hogy a tenger mindig legyen közel. Jobbra indultunk tehát, hogy először is felfedezzük az egy kedves ismerősöm által ajánlott Muggia várát, amely úgy félórányira volt tőlünk. GPS-sel is eltévedtünk, de végül leparkoltunk a várhoz közel; nekivágtunk az ódon falak melletti gyalogúton, hogy valamiféle bejáratot keressünk – ám hiába. Pontosabban, egy komolyabbnak tűnő bejáratnál ki volt írva, hogy “Castello di Muggia”, de ezen kívül csak egy csengő volt a falon, mellette név: V. Bossi. A gyerekeim szerint ötödik Bossi. Szörnyű gyanú kezdett motoszkálni a fejemben: ez a kastély nem is látogatható. gyorsan rákerestem a neten, és a gyanúm beigazolódott: magántulajdonban van, néha megnyitják a látogatók előtt. Hát nekünk ezzel most nem volt szerencsénk.

Bence majdnem lezuhan a várfalon, de szerencsére mégsem.

No, mondtam, nem baj, a falu láthatóan gyönyörű, tekintsük hát meg – és sétálni kezdtünk a sikátorokban, ami rendkívül hangulatos volt.

Kupaktanács

Egy pillanatra sem bántuk meg, hogy Muggiát a vár megtekintése nélkül hagytuk el – de elindultunk Trieszt felé. Ha Muggiában nem, hát ott majd megnézünk egy másik kastélyt, a Miramare-t. Amit haladtunk a város felé – borzasztó ipari területek mellett visz el az út -, egyszer csak hihetetlenül jó kávéillatot éreztem. Mondtam is a családomnak, tudom, hogy azt gondoljátok, függő vagyok, de az tényleg durva, hogy hallucinálom az illatot! Erre megszólal Nóri, a nagyobbik lányom: eddig nem merte mondani, mert tartott tőle, hogy szintén csak képzeleg, de ő is érzi…! És akkor megláttuk – hát az Illy trieszti kávépörkölője mellett haladtunk el épp… Azért ez megnyugtatott mindkettőnket.

Ha Triesztet életemben először ebből az irányból látom meg, azt mondom, irgalmatlanul ronda. Szerencsére tavaly egy másik irányból közelítettük meg, így tudtuk, hogy valójában szép. És valóban, miután a külvárosi ipartelepeket elhagytuk, feltárult előttünk a város hangulatos arca. A Miramare kastélyba igyekeztünk; bár hétköznap volt, ráadásul utószezon (augusztus vége), elég sokan látogatták ezt a gyönyörű műemléket. Ingyenes parkolót lehet találni a kapun kívül, ötperces sétával a kastély előtt vagyunk. Fantasztikus, gyönyörű épület. Habsburg Miksa (I. Ferenc József öccse, későbbi mexikói császár) és felesége, Sarolta belga királyi hercegnő részére épült isztriai fehér márványból. A panoráma lélegzetelállító, a park gyönyörű. Az embernek az jut eszébe, hogy azért, ez a Miksa tudta, hova kell építkezni…

A kastélyba is érdemes bemenni, felnőtteknek 8 euró a belépő, 18-25 év közötti fiataloknak 5, 18 év alatti EU-lakosoknak ingyenes. Ha bementek, láthatjátok például ezt az egy darab márványból kifaragott fürdőkádat. Nos, a kastély megtekintését követően fürdés volt előirányozva; elindultunk, hogy megkeressük azt a helyet, ahol tavaly fürödtünk, de nem találtuk – a kilométerek meg szaladtak, szaladtak – egy Duino nevű kis településre befordultunk, ha törik, ha szakad, most már fürdünk, elvégre itt úgyis mindenhol tengerpart van, csak találunk egy jó helyet…! Egy kis öbölbe jutottunk, ahol nagyon klassz délutánt töltöttünk. Ott, ahol az a sziklás nyelv a tengerbe nyúlik, ott fürödtünk. És később láttam meg, egy hasonló képen, hogy Duinónak is van vára…! Ha ezt akkor tudom… Bár nem, nem valószínű, hogy erre a napra még egy várnézést be lehetett volna szuszakolni, hisz mindenki a következő programra koncentrált: este találkozunk a barátainkkal – Horvátországban!